Simson vagy Vespa?

2011.10.25. 10:12



Darázsgarázs Tibivel
statégiai együttműködést fogunk kötni, ugyanis mindig van valami eladó Vespája, amit én éppen meglátok, és elrabolom egy rövidke tesztecske erejéig. (Ez a '94-es példány is nemrég érkezett Olaszországból, hogy majd valakinek a kispajtása legyen.)

Szégyen vagy sem, még sosem ültem igazi, klasszikus Vespán. Lelkes hozzá nem értőként úgy gondolom, a kéziváltós PK, vagy PX az igazi. A váltó miatt valahogy úgy képzeltem, hogy olyasmi érzés lesz, mint a Simson Spatz. Ez ügyben nagyon konkrét összehasonlítást eszközölnék, ha emlékeznék rá, milyen is a Szimó.

Úgy rémlik ugyanis, hogy még gyerekkoromban ültem először és utoljára a kéziváltós Simson veteránon. Ami már akkor is veterán volt, de akkor a veteránság még nem volt menő nálunk, mert mindenki motoralakú S51-et akart, a Spatz pedig ugyebár mopedalakú. 

A dolog nem nálunk történt, hanem autentikus környezetben: az NDK-ban. Valamikor 1988 körül lehetett, vagy előbb, mert az NDK-s ismerőseink a nálunk töltött balatoni nyaralásukat '89-ben azzal fejezték be, hogy úgy áthúztak NSZK-ba, mint a vadlibák.

Amikor korábban mi látogattuk meg őket, megdöbbentünk. Egyrészt a Weimar melletti kis faluban levő gigantikus házon, melyhez teljesen diszkrét bűz és tyúkszarmentes gazdaság tartozott. Másrészt a motorizáción, ugyanis ott még akkor is tíz évet kellett várni egy Trabantra, ezért olyan zsír állapotúak voltak mindenhol, hogy Prokee garantáltan magához nyúlt volna. Ötpercenként. Ráadásul olyan szolid, ízléses optikai tuning megoldásokat alkalmaztak a tulajok egy-egy szép fényezéssel, hogy csak néztünk. Nem ritkán találkoztunk akkor 20 éves, de szalonállapotú Trabival.

Ami számomra még érdekesebb volt, az a Simson kérdés. Volt ugyanis egy Simson Star blokkal épített gokart, amiből ki se akartunk szállni. Ezenkívül volt egy tök jó állapotú barna SR2 is.

Akkoribban még azt hittem, a motorkerékpárok váltójának és kuplungjának használata valami megoldhatatlan feladat. Sokan vannak ezzel így azok közül, akik még nem próbálkoztak vele. Majd ők is rájönnek, hogy a kézi kuplung és a lábas szekvenciális váltó tök jó.

(Amit én a mai napig nem tudok megszokni - szerencsére nem találkozok vele gyakran - az az autók szekvenciális robotváltója, mint a Smarté, ami miatt a Smart Roadstert is rühellem, pedig az önmagában nem tartom férfi viszonylatban buziautónak, mint a sima Smartot.)

A Simson SR 4-1 Spatz gyerekként azért volt szimpatikus, mert nem lábbal kellett váltani, hanem a kuplungkarhoz tartozó markolat elfordításával. Csakúgy, mint a Vespán, és eme kitérővel is is érkeztünk a lényeghez.

A PX kétütemű, de marha kulturált, nagyon szerethető. Tök jól húz, nincs buta csörgése, kelet-európai fosokon nevelkedettek istenként tisztelték volna a nyolcvanas években, mert a Verhovinához képest nem csak a lökettérfogat a különbség.

A váltó bizony kézi, és ez azt jelenti, hogy teljesen nem automata. A bal oldali karral húzod be a kuplungot, és a markolatot kell fordítani, ami egy bowdenes mechanizmussal kapcsolja a váltót a kívánt fokozatba. A rendszer sok minden, csak nem kifinomult, de a maga drabális módján működik. A markolat mellett cseppet sem finoman cizellált jelzések mutatják a sebességi fokozatot, pont, mintha 1950-ben lennénk.

Persze ezeket nincs idő nézegetni, ráadásul nem is látszanak feltétlenül jól, így rögtön azzal kezdtem, hogy fordítva kapcsolgatva a váltót, elindultam hármasban. Ezzel aztán mindvégig problémám volt, nem akart kialakulni a beidegződés, hogy akkor most merre is kell billenteni a csuklót. Ráadásul az egyesbe kapcsolás elég határozatlan érzés: mintha csak a markolat csúszna és a kar mintha nem mozgatná a mechanikát, aztán egyszer csak nagy rántással megvan az egyes.

De mindez csak első benyomás, másodikra pedig nem volt időm, mivel csak egy kört mentem. Biztos vagyok benne, hogy könnyen megszokható még akkor is, ha az ember csuklójának kicsit furcsa szögek jönnek ki. Például egészen fel kell feszíteni a négyes fokozathoz, de legalább több nincs, szerencsére.

A mai szemmel furcsa váltó igazából jó szórakozást nyújt. A blokk-váltó kombináció önmagában olyan jó, hogy simán értem a Vespa-mániát, bár a női Vespások szerintem inkább automatában nyomulnak, mert itt azért kell gépészkedni.

A fékek jók, bár a hátsó fék pedál a lábtartó trepnin olyan lehetetlen helyen van, hogy ésszel kell vele bánni, ha nem akarunk seggencsúszás-bemutatót tartani. Meglehet, úgy van kitalálva, hogy a vázalagút kimagasított részére, középre helyezett sarokkal kell fékezni, úgy esik ugyanis jól adagolhatóan lábra. Ez nem az a kifejezetten tökéletes megoldás. Jobb inkább nem száguldozni ész nélkül, pedig egy ilyen PX-szel azért lehet.

Jól megy, szép, még villantós is: ezek állnak szemben a japán robogóknál magasabb árral. Viszont a klasszikus Vespa tartja az árát, mert soha nem megy ki a divatból.

A járművet a Darázsgarázstól kaptuk, köszönjük!