Giorno Armani

Elkerülhetetlen az összehasonlítás a Yamaha Vinóval: nem tudjuk, melyik volt előbb – a Vinóra tippelek. Az biztos: hiába a kínaiak a legnagyobb koppintók a világon, a japánokat sem kell félteni, főleg a motorkerékpár gyártásban. Csak ők egymást koppintják.

A Yamaha tömegmodellje a Jog, a Hondáé a Dio. Mindkettő három betű, sőt, az avatatlan szem össze is keverheti őket, hisz egyik sem éppen ellentétes stílusú a másikhoz képest. Ezekből készültek a retro típusok: a Vino és a Giorno.

Bár a Vinóval már régen mentem, azonban a külsőt leszámítva meglehetősen már karakterű a két jármű, bár ehhez az is hozzájárulhat, hogy a kipróbált Dio japán belpiacos változat. Ott ugyanis máshogy gondolkodnak: ők a robogót robogónak tartják. Nem akarnak 90-es végsebességet, nincs kamufojtás, hogy teljesítsék ugyan az előírásokat, de még a márkaszervizben kikapják belőle, hogy sportmotornak képzelhessék a hülyegyerekek.

Nagyon úgy néz ki: ezt Giornót is szabályos, óra szerint 50km/óra végsebességre tervezték. Valószínűleg ilyen a karbi is rajta, ennyit tud és kész. Ezt tartósan tudja, nem könnyű széthajtani, ha nem felejtünk el bele olajat rakni. Amire persze felhívja a figyelmünket a kis lámpácska. Itt nem divat kikötni a különolajozást.

A Vino sem egy erőbajnok, de míg az könnyedebb benyomást kelt, a Giorno masszívabb, robusztusabb eszköznek tűnik, és egyáltalán nem virgonc. Még a gázt is nehezebb húzni, valószínűleg szándékosan: ezáltal megszűnik a bináris kapcsoló jellege. Ugyanúgy adagolod a gázt, mint bármilyen rendes járművön, nem csak tökig húzod - nem idegbetegeknek való.

A fékek dobfékek, de ez nem csak a retro miatt van így, Japánban tovább volt divatos, mint Európában. Az újabb fajta dobokat bordázottságukról lehet felismerni. A fékhatás megfelelő, de itt is látszik, hogy ezt a gépet nem motorosokra, hanem nemmotorosokra tervezték. Teljesen mindegy, melyik féket használod, feltéve, ha mindkettőt húzod egyszerre. Ilyenkor a fékhatás kielégítő, és nagyjából adagolható is: pont jó a motorteljesítményhez.

Az első futómű a sztenderd Vespa-szerűség, hátul a rugóstag túl puha, de ez nem gáz, maximum néha vicces. Nem erre az utakra tervezték, így a macskakövet nem fogadja kitörő örömmel. Sőt, a jó magyar fekvőrendőrön néha felakad (szerencsére csak a váz): áldjuk a nevét annak az elmebetegnek, aki kitalálta.

Ökörködni nem lehet vele, teljesen feleslegesen próbáljuk dobálni a kanyarokban: inkább az elegáns suhanásra való; így jön össze a hosszú élettartam. Ezek az értékek, amelyek egy ilyen retro kiskerekű japán robogóban szerethetők: szép részletek, elegancia, megbízhatóság, alacsony fenntartási költség.

És bármilyen hihetetlen is, a nyugalom. Mivel lassú vagy, van időd nézelődni is. Mint egy filmet, úgy szemléled a parasztokat, ahogy túlélő-közlekedést játszva próbálják egymást fellökni. Vagy beleszarni a többiekbe. Ugyan mindig hangoztatom, hogy hátrafelé nem kell elsőbbséget adni, de azért nagy kedvencem az a fajta tahó, aki hirtelen eldönti, hogy ő most a külső sávból akkor is balra kanyarodik a tempós forgalomban, miközben jó látja, hogy a belsőben ezerrel jönnek. Megáll, kibassza az indexet és leszarja, hogy mögötte 1 kilométeres kocsisor lesz pillanatok alatt, mert a többi türhő úgysem engedi ki. Persze csak tovább kéne menni 50 métert és lekanyarodni ott, de az legalább 10 forint benzin és roppant erőfeszítés. Sokkal egyszerűbb beleszarni mindenbe, megállni az út közepén, keresztülmenni mindenen: ha autóba ültem, csak énénén számítok. De azért mi, devizahitelesek, tartsunk össze.

A Giorno nem a Hungária körút közlekedési kultúrájában érzi magát elemében, ez tény. Ott már kompromisszum, de hamar megszerezhető a rutin, ami abból áll, hogy megértjük: teljes jogú közlekedők vagyunk robogóval is, nem kell lehúzódni a posványba.

Nem mondanám, hogy olcsó. Úgy fogalmaznék, hogy felejtsük el az „eladom szeretett robogómat, nincs semmi baja, csak a torka véres, 2 forintot kell rákölteni de nekem nincs kedvem” hirdetéseket. Kerüljük a tizenéves, gondolataik megfogalmazásában és helyesírásban kihívásokkal küzdő robogóhuszárokat: csak megbízható forrásból vásároljunk. Mondjuk Giornót ha akarnánk, sem tudnánk streetracertől venni, nem az ő stílusuk. Nagyobb az esély a gondos tulajra, mint a csak racing olajjal hajtott hipersport robogóknál.

Ötvenezres robogó már nem nagyon akad. Konkrétan ez a Giornio háromszor annyiba kerül, de megbízható, szervizelt, megkímélt. Ne a vételen spóroljunk: a spórolás meglesz később, amikor 3 literrel is eljárunk és amikor nem kell karbimembrán-cserére és egyéb bosszantó szervizműveletekre vinnünk. 

A Hondát a Darázsgarázs használt robogó kínálatából választottuk. Köszönjük!