Utassal sem törik ketté
Tegye fel a kezét, akinek nem tetszik a Piaggio X9 Evo! Nem látok valami sok jelentkezőt. Az X9 formaterve önmagáért beszél, élőben masszív, robusztus, kényelmet és strapabírást sugárzó jármű. Ez az a fajta nagyrobogó, ami elvileg kényelmes a városban, de el lehet menni vele akár túrázni is.
Az X9-et a Piaggio egész széles választékban kínálta, 125-östől 500-asig, amiben még olyan vadhajtások is szerepelnek, mint a 180-as, ami még megdöbbentőbb, ha tudjuk, hogy ez a szép kék itt 200-as.
Hogy 125 és 250 között mi értelme ilyen lépcsőket tenni, rejtély, de az biztos, hogy 250-ig a blokk kivételével műszakilag ugyanaz, a specifikációban nem térnek el jelentősen a súly adatok: nem szarral főzünk, mert már a 125-ös is 179 kiló teletankolva, a 250-es pedig 6 kilóval nehezebb.
A nagy súly ijesztő lehet, de ha van alattunk egy jó futómű, elviselhető: a tömeg lenntart, nem pattog az úton, mint a nikkelbolha. A 14 colos kerekek (hátul 140-es gumival) és a motorhoz méltó súly komoly járművé avanzsálják, amely nem törik ketté, ha még egy utas is ül a hátán.
Nem tudom, mi értelme van egy 200 köbcentis blokkoknak: több típusban is előfordul ilyen, Tito barátomnak például 200-as Djebel-je van és amikor 250 körüli endurót kerestem, én is kiegyeztem volna ekkorával, nincs valami hatalmas teljesítmény különbség. Pont erről beszélgettünk ma Göbivel, a Motordoktorral, aki szerint távol-keleten van valami 200 köbcentis kategóriahatár: emiatt gyártanak ilyen típusokat.
Az X9-már a 125 verzióban is eléri a 15 lóerős határt, a 200-as névleges teljesítménye pedig éppen 20 lóerő, ami bőven elég, még a nagy tömeg ellenére is.
Sajnos pont azt nem tudtam kipróbálni, amit kellett volna: mivel ez az X9 még friss import, nincs még forgalomba helyezve, így nem mehettem vele közútra, pontosabban országútra egy kis agglomerációs-ingázás tesztre. Csak annyit tudtam levenni, hogy a méretéhez képest igen jól kezelhető, finoman, könnyedén veszi a lassú tempójú, a megszokott akadályokat. A fékek ehhez mérten igen jók, főleg hogy elöl dupla tárcsa van, igaz, hogy csak egydugattyús, de a Brembótól. A tárcsák ráadásul nem kicsik: elöl-hátul 240mm-esek.
Elvileg lehetne az X9-ből van nem Evo is, de sehol nem találtam erre információkat, így esélyes, hogy ez szimplán a típusjelzés részeként utal arra, hogy a felszereltség magas. Az utód X8 egészen fapadosnak tűnt mellette, de az egy másik történet.
Sokan luxusrobogónak hívják az X9 Evót, amit meg is értek, hiszen van itt minden: egértévé, csillapítottan csukódó sisaktartó ami akkora, mint egy kisebb pottyantós budi. Tükörbe integrált index, sokféle rekesz, fullos, még jegesedésre is figyelmeztető műszerfal, elektromosan nyíló sisaktartó-zár, belülről, gombbal nyitható tanksapkafedél. Ráadásul a szélvédő is állítható, igaz, az csak csavarozgatással.
A fékek, kezelőszervek mind minőségi benyomást keltenek, a műanyagok tekintetében pedig nem vagyok fetisiszta/szakértő: úgy gondolom, hogy a Yamaha X-max 125 jobban össze van rakva, de a Piaggioban sem fog senki csalódni. Főleg úgy, hogy használtan, forgalomba helyezve, igen jó állapotban sem vészes az ára, valamennyivel 3 kiló felett van, ami nem úgy jön ki, hogy százezret kell fizetni a fogyasztás literjéért, de valahogy így állhatunk. Ez a 15 literes tartállyal elég komoly hatótávolságot enged, persze, csak ha nem húzzuk ész nélkül.
Szép, nagy, kényelmes és többcélú: az X9 Evo autópályától a városi forgalomig megfelel, az utasnak is kényelmes, és olyan extrákat ad, amit a legtöbb robogó nem. Nem rossz választás.