300 ezer kilométer egy robogóval?

Van egy SR 125, ami megbízható, ámbár bénácska softchopper volt. A Yamaha gyártotta és nálunk ezzel mászkáltak a postások, majd a futárok, legalábbis aki megtehette.

Az Aprilia SR nem ilyen, sokkal inkább a sportrobogók őse. 1993 körül jelent meg: a célcsoport a vagány fiatalok köréből került ki, akik nyilván bináris módban hajtották szegénykét. Ilyet venni ma szinte öngyilkosság, de van erre egy ellenpélda, amit hamarosan meg is írok olvasói közreműködéssel. A durva példa pedig az agyonhajtott futármotor.

De ezt leírhatnám kérdésként is: agyonhajtott futármotor?

Mindig meglepődök, ha hasonló típust látok munkagépként, mert nem gondolná az ember, hogy a sportrobogók különösebben tartósak. Az a gép sem a képek rossz minősége miatt néz ki szakadtnak; kapott már rendesen. A történet nem is lenne különösebben érdekes, ha nem kezdek el beszélgetni a sráccal, aki elmondta: 1995 óta futárkodik ezzel a robogóval.

13 éve. Ez még a Yamaha SR-nek is becsületére válna, ami egy négyütemű, faékegyszerű, igen robusztus 125-ös blokkot tartalmaz. De ez egy sportos kétütemű ötvenes. És nem 42-szer volt henger cserélve, hanem egyszer volt fúrva és egyszer kapott új hengert. A főtengely eredeti.

A 13 év nem volt folyamatos, voltak szünetek, számoljunk 10 évvel. Egy futár átlag napi 100 km-t biztosan megy, az havi 3000, kerekítsük le évi 30 ezerre. Az tíz év alatt 300 ezer km. Úgy néz ki, ennyi van ebben a robogóban.

Ha ezt a blokkot évente felújították, akkor is hihetetlen adat. Persze azért mielőtt rohannánk ilyet venni, azért higgadjunk le, mert elég sok ilyen van élőhalott állapotban. Biztosan számít, hogy második tulajos, az első egy haver volt és gyakorlatilag újonnan, minimális kilométerrel adta át a motort. Mondhatnám, hogy ennyit számít a gondos tulaj, de azért a futárokat nem sérteném meg ezzel, mert a legtöbbüknek nagyon nincs ideje a a robogóját ápolgatni.