Tuning vagy nem tuning?

50-es endurókat keresgélni erős kényszerhelyzet, a kínálat ugyanis nem Budapesten összpontosul, mi viszont igen. A gazdasági racionalitásokat figyelembe véve jól látható, hogy az utazási/szállítási költség jelentős tétel az összköltségben. Azaz, ha elmész a rák faszára egy 100 ezres kismotorért, ami nem lesz jó, majd ezt megismétled még egyszer, egyszerűbb lett volna a 150 ezres kategóriában nézelődni.

A Rieju RR-t nem annyira távol, a Balaton környékén lőttük, 120 körül. A legtöbb hirdetéssel szemben ahol az ifjú, faszbúkon és sms-en nevelkedett tulajdonos képtelen értelmesen leírni, hogy mit akar, ez egy korrekt szöveg volt, amiben legalábbis nem lett kétévesnek hazudták az amúgy 1996-os motort.

A helyszínen látszott, igazából fater menedzseli az ügyet a fiának, ami nem nagy baj, mert bár nemrégiben pont láttam egy autószerelő által összetákolt iszonyatos szart, alapban mégis azt gondolom, hogy a tizenévesek tákolásánál nincs rosszabb. "Eladnám szeretett motoromat, nincs sok baja, csak nem indul, de nincs kedvem már foglalkozni vele" - ez úgy minden második 100 ezer Ft környéki ganénál visszaköszön.

A fater eléggé szenvedélyesen beszélt a járműről, nem titkolva, hogy mennyiért vették a hengerszettet, ráadásul egy rakat bontott alkatrészt is adott, pl. egy komplett vázat. Kipróbáláskor pedig melegítette a motort, ami élből jó pont.

Egyetlen műszaki problémával találkoztunk a szokásos nem-működik-a-műszerfal jelenségen felül: el volt gyengülve a sztendert tartó konzol. Ez gyárilag bénán van megoldva: először kihajlik a konzol, így mindenki hosszabbítást próbál berhelni a kar végére, aztán meg kell szokni, hogy a fához kell támasztani.  

Az elérhető ötvenesekből nagyjából kipróbáltam már a lényegeseket. Mentem Derbi Sendával (ami az áltankja miatt nem tetszik), volt CPI SX-em, van tapasztalatom a kategória királyával, az Aprilia RX 50-nel (legalábbis a második generációval), kipróbáltam a ritkaságnak számító Beta RR-t. Egyedül a Motohispania Furia maradt ki. Az összes típus vagy közelebbi, vagy távolabbi rokonságban áll egymással, főleg blokkok, de amit először gondoltam, hogy mindben tök ugyanaz van, az azért nem egészen igaz.

A Rieju RR meglehetősen különbözik az Apriliától. A kipufogó a másik oldalon van, a konstrukció más, bár, biztosan csereszabatos a belseje. Elvileg mindkettő Minarelli AM6, vagy annak származéka, de egyszerűen nem ugyanazok a deklik.

A Rieju-ra gondolná a kevésbé rutinos ember, hogy "hú de nagy" egy ötveneshez képest, de az RX jóval nagyobb, és mielőtt azt hisszük, hogy a rendőr nem szúrja ki az ötvenes "papíros" 125-ösöket, kiábrándító tényt kell közölnöm: egy 125-ös sokkal nagyobb. (Egy 125-ös krosszmotorra pedig létráról kell felmászni szinte.)

Mentem széria Riejuval is, és nincs nagyon mit ragozni: vízhűtéses, erős kis motorka, ötvenes hengerrel is tudja hetvenet, fordulatra meginduló Simsont játszik. Könnyű terepen pöfögve kiváló élményekhez juttatja a boldog tulajdonost.

A nyolcvanas ehhez képest krosszmotorosan veszi a lapot, gázra azonnal felpörög, nincs meg az a rész, amikor az ötvenes vánszorogva ébred fordulatra. Annak, aki még sosem ült ilyenen, szinte ijesztő. A baj csak az, hogy a mókának hamar vége szakad: bár jóval erősebb az ötvenesnél, pillanatok alatt leforog, vagyis a használható fordulatszám-tartomány nem túl nagy. De ezen, egy akkora blokknál csak azért lepődünk meg, mert hirtelen, viszonylag hamar jön az erő, majd el is tűnik, azaz váltani kell gyorsan, vagy megtorpanunk.

Ebben persze benne van a hatalmas hátsó lánckerék is, azaz a tuning alapos leáttételezést is tartalmaz. Ez a krosszmotor-fílingnek mindenképpen kedvez, a végsebesség azonban csökken. Bár így is bőven elég, mert a hetvenet kifutja.

Egy baj van a tuning hengerszettekkel: az élettartam. Sokan abszolúte kerülik a 70-80-asra reszelt kismotorokat, ami valahol jogos is, de alapvetően két dolog nem mindegy. Az egyik, hogy a blokk élettartamának melyik szakaszában tesszük magunkévá a járművet, vagyis szét van-e már hajtva. A másik, hogy hogyan használjuk.

Alaptézis, hogy egy ilyen, viszonylag nagy teljesítményű kétüteműbe nem teszkó olajat teszünk. Ezt tetézi, hogy ki szokták kötni az olajszivattyút, mert az a gyári hengerre van beállítva, és ha a tuning hengerre máshogy jön a ki a matek, nem kever elég olajat hozzá. Akkor előbb utóbb csörögni kezd, mint a malacpersely, amibe hamarosan bele is kell nyúlni.

A kétütemű motorokban az a szívás, hogy a kenési rendszer működtetése arányaiban sokkal többe kerül, mint a négyüteműeknél. Egy rendes motorban húszezerért cserélünk olajat 6 ezrenként. Egy kétütemű kb. 80 Ft-al növeli a literenkénti benzinárat. Ha 3 literrel számolunk 100 kilométerenként, 6000 km alatt 180 liter üzemanyagot használunk el, ez 14000 Ft. Persze ez egy endurónál lehet, hogy több, főleg ha nyolcvanas. Ergo annyiba kerül, mint nekem az XJR 1300-ba egy olajcsere. És több, mint kétszer annyiba, mint a TT 350 olajcseréje.

Mi a jó mégis egy nyolcvanas tuningszettes enduróban, ha látszólag csak bináris módban lehet menni vele?

Meglepő a válasz: a nyomaték. Ez a Rieju így leáttételezve, nyolcvanas hengerrel alapról is egészen jól megy, nem kell hülyére pörgetni, hogy fel tudjon menni az emelkedőn. Az általunk művelt laza poroszkálós terepmotorozáshoz sokkal jobb, mint a széria ötvenes, nem kell kihúzatni, hogy megmozduljon. Ha szükséges, akkor felmászik a dombon, nem kell mínuszig kettőig kapcsolni a váltót, és egy-egy alkalommal biztonságosan meg lehet hajtani azt az illúziót keltve, hogy komoly motor van alattunk. Hasonló használatban szerintem nem kell amiatt aggódni, hogy nem bírja a főtengely, vagy egyéb módon korai halált hal. 

Futóműben ugyanannyit tud, mit kategóriatársai, így a Rieju RR mindenképpen ajánlható, jópofa kismotor a kevés pénzért élményt keresőknek, az Aprilia RX 50 árszintje alatt. Az alkatrészellátással sincs probléma, de hogy megéri-e tuningoltat venni, vagy jobb a széria, azt az állapot és a kisebb kockázat elve alapján döntsük el.