Italjet Velocifero
E.T. telefonál haza? Vagy kinek volt ilyen hülye ábrázata? Wall-E?
Ne gondoljátok, hogy valami buta arcú csótánnyal van dolgunk: az Italjet Velocifero igen pofás jószág. Ebben az állapotban patinás veterán robogónak néz ki, pedig egyáltalán nem az. A retro külső nagyrészt műanyag ruha, a kezelőszervek sima kínai műanyagok, de van pár részlet, amely igazán retro megoldás. 
Ilyen például a kétrészes, felhajtható ülés, amelyből a hátsó ráadásul rugózik is. Klasszikus a teli lemezfelni, a csatolt lengőkaros első futómű, az első dobfék kivitelezése, meg persze az egész forma, élén az első sárvédővel. 
A sisaktartó bőrborítása már kissé viharvert, de luxus szintű volt újkorában, bár ez akkor sem segített azon, hogy talán bele se fér egy rendes sisak. Ellenben a bőr itt ott lehajtható egy-egy tépőzárt kinyitva, így férünk hozzá bizonyos elektronikákhoz.
A taposóra egyesével csavaroztak fel csúszásgátló bordákat, a gyújtáskapcsoló megoldása is igen régies, nemkülönben a különálló kormányzár.
A futómű tízcollos virsligumikkal szintén a retrót képviseli: klasszikus kiskerekűvel állunk szemben, ezeknek szokott igen rossz futóműve lenni.
De nem az. Ugyan rendkívül billegős, talán még a szokásosnál is idegesebb,ennek ellenére a rugózó elemekkel nincs baj, egészen jó a csillapítás rossz úton is, sőt még a földúton is vállalható. Megszokni azt kell, hogy a kormánytengely közel van, a lábak erősen hajlítottak, a taposó igen rövid, valószínűleg a tengelytávval együtt, ez okozhatja a billegést. 
Óvatosan kell vele bánni, mert könnyen keresztbe áll az eleje és jön a pofára esés, de ha stabilan fogjuk, megszokható és rájövünk: igen jól motorozható kis játékszer ez.
A mókához persze nem árt egy kis motorerő, és az van: ugyan óra szerint 55 a vége, de gyorsabban érződik és a gyorsulása igen jó. A külseje alapján sokkal kornyadtabb menetteljesítményre számítottam és bizony a kis Velocifero igen jól megy.
Mindez meglepő kényelemmel párosul, ha leszámítjuk a kissé csúszós ülést, amin először nem is tudtam, hova üljek.
Ritka, nem keresett típus, és ez az árán is látszik: olcsón lehet Velociferohoz jutni, ez a patinás példány Tivadarbál 85 ezerbe kerül, amennyit szerintem az élményfaktort és a retro menőséget tekintve igencsak megér, mert simán van olyan fílingje, mint egy Vespának, ráadásul pöccröff állapotban van.
Igazi kincset találtunk Budaörsön ezzel a robogóval Tivadarnál. Ennél csak az volt durvább, amikor előhozott egy Honda VFR 750 szerelési kézikönyvet, amely alig volt használva, ezzel fényesen bizonyítva a Vifferek elpusztíthatatlanságát.
Nem mellékesen kijavított valami a múltkori posztomban: 10.000 km futásteljesítményt mondtam egy robogó dugójának, ami szerinte - és nálam egy pár ezerrel több robogót generálozott - nem annyi. Az a bizonyos Gulliver 50 ezret ment el az első dugattyúszettel. Tivadar szerint minden az olajon múlik, nem szabad benzinkúton és teszkóban venni olcsó olajat és ha ez rendben van, biztosan nem kell tízezrenként cserélni.
Az ellentmondás feloldása valahol ott van, hogy azért pár szerelő ismerősömnél látom, hogy úgy cserélik a dugókat, mint az átlagember a fogkefét egyrészt. Másrészt tízezer kilométer egyáltalán nem kevés egy hétköznapra, kis távokra használt robogónál. Ez jó pár év. Egy komolyabban, akár futár üzemmódban használt robogó nyilvánvalóan többet elmegy, mert több időt tölt üzemmeleg állapotban, amikor a kopás minimális, legalábbis sokkal kevésbé jelentős, mint amikor valaki 1km-re indítja be napi kétszer, amikor be se melegszik.. Nem a futásteljesítmény számít önmagában, hanem a használat módja.
Ezért érdemes hozzáértőtől vásárolni, mert ők felismerik és kerülik a széthajtott szart, szemben Józsikával, aki a hirdetést sem tudja rendesen megírni.