Szétrobbantottam a robogónkat

A robogós naplója – 4.-6. nap

2015.11.12. 06:45
14 hozzászólás

Hiszek a jó felkészülés erejében, ezért nekiugrottam a téli robogómnak. Stabil műszaki állapot, és a legfontosabb téli kellék, a Tucano felszerelése volt a fő cél.

A motivációkról és az első napokról az előző blogposztban írtam.

4. nap

Szétborítottam Berzerkert. Ráfért már a karbantartás, még ha kilométerben nem is futott sokat az előző óta. A karbi kívül volt csak koszos, belül nem látszott rendellenesség, de azért átfújkáltam a fúvókákat. Miközben lekaptam a légszűrőházat, eszembe jutott, hogy a versenyre lekötöttük a karbifűtést, mármint kihagytuk a csövet, amin keresztül meleg levegőt fúj a motor ventilátora a karburátorra. Előkerestem, majd a végén vissza is szereltem, nehogy lefagyjon nekem a karbi, amikor éppen a nyerges vontató alatt bújok át középütt, és kéne még egy kis kraft, hogy kihúzzon a robesz.

A meglepetések a variátorházban voltak. Azt hittem, a szíj csúszik, de nem tűnt nagyon kopottnak. Azért bekészítettem a cserét. Viszont amikor leszedtem a kuplungot és a hátsó variátortárcsát, mindenre magyarázatot kaptam. A démoni morgás a kuplung alatti variátortárcsa csapágyaiból jött, a fura fordulatszám-megszaladásokat pedig a belőlük eltávozott, és a kuplungpofákra rakódott zsír okozta.

Ehhez képest a csikorgó hátsó fék, amit elméleteinkben vasig kopott pofáknak tudtunk be, szétszedve annyira jól nézett ki, hogy csak megpucoltam, megcsiszoltam, majd feltettem az arany színű alufelnit a vadiúj RZone gumival, amit még Le Visontára készítettünk be, tartaléknak. Nagyon bizakodó vagyok a puha keverékkel és a durva mintázattal kapcsolatban, de az arany felni – kék kaszni is komoly pszichológiai tuning.

Az első kerékkel viszont megakadtam: az alufelnire nem ment rá a kilométeróra-meghajtás. Egy darabig elgondolkodtam, visszategyem-e a használt elsőt, de aztán úgy döntöttem, jobb, ha elöl-hátul ugyanolyan a gumi, úgyhogy elugrottam a gumishoz, tegye át az új RZone-t a lemezfelnire. Úgyis fel kellett kerekednem, hogy szerezzek csapágyat a variátorhoz, szerencsére volt is polcon a második boltban.

Egy kis henkölés a lötyögős fékkaron, egy kis ugrabugrálás a variátor kipattant kontrasztrugója után, és estére már össze is rakódott Berzerker. Műszakilag nem sokat tudnék még hozzátenni, szezonra kész.

5. nap

Kicsit nagy a Tucano. Azt hittem, a Gilera Runner is ilyen törperobesz, mint a mi jó Honda Dio ZX-ünk, de a kötény alapján jóval nagyobbnak kell lennie. Valahogy azért rászabom majd, végül is jobb, ha túl nagy, mint ha túl kicsi.

A Tucano oldalsó-alsó peremén felfújható hurkák vannak, amelyek kicsit merevítik a kötény formáját – na, ezek vannak kipukkadva az én bontott vackomon. Zseniális ötletem támadt, gondoltam, felfújom defektspray-vel. Sosem használtam még ilyet, úgy képzeltem, olyan, mint a purhab: befújom és megszilárdul. Gyorsan vettem is egy flakont a benzinkúton, de csak annyit sikerült elérnem, hogy az egész garázst beterítsem a ragacsos habbal, és tébolyodottan vakargassam a kezemről a maradékokat. A hab nem akart megkötni, sok-sok utánfújás, szarakodás és fél óra türelmetlen várakozás után az egyik oldalon kifolyt az egész a lyukon, a másik oldalon meg összeesett a hurka. Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy tényleg kifújom purhabbal, de mivel vagy negyven centi hosszú a hurka, tartottam tőle, hogy megakad a felénél, vagy szétdurrantja az egészet. Egyelőre marad így.

Áttértem a Tucano felhevederezésére. Itt egy gyorskötöző, ott egy hátizsákpánt, és már egész jól nézett ki – statikusan. Aztán rájöttem, hogy egész más az esése, ha bebújok alá. Feltettem két robogógumit az ülésre, mintha ott lennék, úgy folytattam a szabást. Egy kis behajtással, amit aztán ziherejsztűvel rögzítettem, már egész jól illeszkedett – gondoltam én. Egy kör az utcában megerősített a hitemben, bár aznap pont pólóban lehetett rohangálni.

6. nap

Éles teszt munkába menet. Csak tíz fok van, de bátor vagyok: annyira hiszek a Tucanóban, hogy farmerban indulok el. Félúton megbánom. Térden felül finoman simogat a szőrmebélés, csodásan meleg van, alul viszont jeges cúg húz befelé a sípcsontomra. Valószínűleg menet közben szétnyílik a kötény alja, jobban kell rögzíteni. Amúgy nagyon ígéretes a Tucano, ha nem hatol be a szél, zseniális lesz. Csak az erősen korlátozott mozgásteret kell megszokni, mert hely, az nincs sok alatta. Térdembe ütközik a kormány, ha csutkára befordítom, egyébként meg úgy gubbasztok, mint egy riadt veréb. A melegért áldozatokat kell hozni.

Találtam a fiókban a zoknik között egy nagyobb maszkot, ez sokkal jobban bevált. Amúgy fent egész jól vagyok, a Tucano felér mellközépig, felette kezdődik egy hűvösebb zóna, de egy nyáresti bicajozásnál jobban lehet fázni. Ha hűl az idő, egy sállal még tudok erősíteni, meg csapadék esetére jó lenne valami viharkabát, amit felhúzok a bőrdzsekimre – ez megoldaná az enyhe hűvösséget is, amit most érzek.

Ezeket a következtetéseket pályafutásom legjobbfej kommentjei alapján vontam le, amiket az előző posztom alatt olvastam. Úgy látom, nem vagyok egyedül, útközben is látom a sorstársakat. A futó benyomások alapján én a felkészültebb téli robogósok közé tartozom, de ez még csak a kezdet.