Ilyen a hidegindítás fagyhalál előtt
Végre egy normális tél! Befagyott az ablak, zajlik a Duna, egy-egy elmebeteg futárt leszámítva motorost nem is látni – ha mégis, akkor jár nekik a maximális tisztelet és egy virtuális beutaló az első, még be nem fagyott termálfürdőbe vagy elmeosztályra. Végre tökéletes tartósteszt-idő van, bár a környék a maga -15 fokával nem teljesített elég jól, azt gondoltam, lesz -20 is.
Ilyenkor a motorjaimat – amíg voltak – beszenvedtem földszinti albérletem előszobájába, leginkább azért, hogy a lelkiismeretem nyugodt legyen. Mindig is együtt éreztem az akkumulátoraimmal. De ezúttal a Gear abszolút embertelen bánásmódot kap, végignyomjuk a napokat, aztán kint alszik az udvaron mint egy hajléktalan.
Mocskos, ápolatlan, megviselt – igazi futárgép. Lefekvés előtt pólóban, rövidgatyában mindig kimegyek hozzá, majd 40 másodperc elteltével visszamenekülök a konvektor mellé, Hawaii-ról szóló BBC videókat nézek, magamra tekerem a macskát, háborgó lelkiismeretemet pedig a tartós teszt placebójával igyekszem megnyugtatni, elvégre ezt akartuk, imáink meghallgatásra leltek – talán túlságosan is.
A legizgalmasabbak a reggelek. A reggeli forró zuhanyzás végén 25 éve jéghideg csapvizet engedek magamra lentről felfelé, végül a fejem búbjára is, jó 10-20 másodpercig összeránja a testet, de jobban tűröm a hideget utána. Öltözés, alsó trikó, majd 4 (!) réteg póló, vastag poláring, pulóver, bélelt motoros termodzseki és a futármellény, összesen vagy 10 réteg cucc – a téli mellény ezért 2 számmal nagyobb a nyárinál –, alul meg 2 vastag katonai jéger és farmer, termo gumicsizmával, két zoknival, ennyi azért a robogóhoz aránylag elég. A lábam sokat dolgozik napközben – ha persze kapsz egy Sóskutat, lefagy mindened mire odaérsz. De ezért van még plusz másfél esőruha a Gear dobozában, végszükség esetére. És tél van, lehet estig akármi, havazás, eső, ónos rettenet... nem jöhetsz haza egy cím közepén ilyen apróságok miatt.
Reggelire forró tea, tojások, nehéz parasztkenyerek meg szeletelt bacon – mínusz 15 körül néha egy teljes tasakot benyomok, olyan utána, mint amikor megrakják a kályhát – és a kötelező étcsoki a zsebbe, vagy Balaton szeletek a Gear-dobozba. A téli -15 fokos motoros futárkodás alapja, hogy az ember felnyomja az energiaszintet, amennyire csak lehet, a 10 órában egyszer se álljon le, maximum valami fűtött helyen. Ott viszont azonnal, és lelkileg is kész legyen arra, hogy márpedig 10 órán át, este hatig őriznie kell a hőt, amennyire csak lehet.
Végig bent öltözöm fel a meleg lakásban, de közben sarkig nyitva az ablak, hogy ne izzadjak meg, mert akkor odakint végem van. És amikor jó 15 perces folyamatos vacakolás után végre készen állok, még el kell kapni a macskát - ebben a 10 rétegben -, meg kell neki magyaráznom, hogy estig kint kell lennie. Bonyolult és izgalmas művelet, annak fényében főleg, hogy nekem is.
És mégis, egy íróasztal mellett talán egy-két napot bírnék ki. A tél állandó fizikai és lelki próbatétel. A lehető legalkalmatlanabb évszak, mégis nagyon szeretem.
A nap első lényeges pillanata mindig lehetetlennek tűnik. Indul vagy nem indul – ez itt a kérdés. Lélekben elképzelem csonttá fagyott akkumulátorunk enervált hangulatát. Szerencsétlen, tegnap este óta csak hűl. Rá akarok munkanapot építeni? Az ember teljesen hitevesztetten megnyomja azt a gombot, és várja, hogy megtörik-e a jég. Na? Hát lássuk!