Totalbike24: Készülök a robogóversenyre, egyelőre 250-es Spacyvel

Tehát valami színes dolog, az biztos, hogy ötvenes és olasz, hiszen a Ducatim és az Alfám miatt mindenre emlékszem, ami ott készül. Nagyjából. Egyébként most súgják a többiek, hogy Aprilia SR 50. Szép motor, valamikor a 2000-es évek elején ültem már olyanon. Kicsit. A Hajógyári-sziget parkolójában köröztem vele. Egyet. Az legalább száz méter. Azóta egyszer ültem valami hasonlón, úgy hívták, Gilera Stalker NKD. Már annak is nyolc éve.

Ennyit a típussal való összenőttségemről, azt hiszem, az értékmutató szerénynek mondható. Ötven évemmel, 187 centimmel és közel kilencven kilómmal viszont joggal mondhatom, hogy a fizikumom csodásan pótolja majd az összes felkészülés- és tudásbeli hiányosságomat, hiszen a legcsekélyebb lejtőn, megfelelően hosszú egyenesben máris mérhetetlen előnyre teszek szert a gizda kákabélűek ellen. Már előre is vészesen jó versenyzőnek érzem magam - sajnos kár, hogy Kecskemét felé kevés a hosszú lejtő. És a gokartpályán a hosszú egyenes. De akkor szépnek. Na meg milyen cukimókusnak, vagy mi. Valamilyen címre hajtok majd, csak még nem döntöttem el, mire - a dobogóra állás mindenesetre nem vonz, ha sok pezsgőt borítok le a torkomon és húszéves, hosszú lábú szőkék lógnak a nyakamban, mindig megszédülök a magasban.

Persze gyakorlás nélkül mit sem ér még Rossi se, és hiába járok én hat éve folyamatosan robogóval, télen-nyáron, az autók között való elslisszolás ismerete, illetve a jeges úton, a Lőcsei utca bakhátának tetején 15 km/h-val való araszolás képessége terpesztámasszal nem igazán készít fel versenykörülményekre. Pláne, hogy a szóban forgó robogó nem 50-es, hanem 250-es. Pláne, hogy a szóban forgó robogó pár hete lerohadt, ezért mostanában inkább 50-es, váltós kismotorral jártam. Meg szabadságon voltam a két gyerekkel és a feleséggel, ilyet is kell, mert a nyári tábor anyagilag romba dönti az embert. Igen, talán az utóbbi az oka annak, hogy Kecskemétre se jutottam még el, s úgy tűnik, nem is fogok egészen szombat déltájig. Mindenesetre a csapatfőnökünk, akinek a szája nagy, az empátiája annál kisebb, orrol is rám emiatt.

Hogy most sebtében pótoljam azt, ami egyáltalán pótolható, rohammunkában a Honda Spacy-t javítottam meg, hogy legalább ne motorral, hanem pár napig robogóval nyomjam (péntekre úgyis lesz nálam tesztautó, ott megint kiesik egy nap, mert kötelező használnom azt is) a munkába járást. Ezt a robogót közel hat évvel ezelőtt vettem fillérekért, akkor nem hittem volna, hogy fél évnél többet bír majd alattam. Ehhez képest most is azt használom, lát esőt, latyakot, havat, sót, napot, autópályát, várost, utast, lehetetlen csomagokat, tehát mindent. Egyszer kapott egy kis futóműfelújítást, egyéb lényeges dolgok átnézését, különben ridegtartásban éli az életét.

Tavaly, a pátyi fogorvosom előtt, szakadó esőben egyszer azért már lerohadt, utánfutóval mentem érte másnap, otthon aztán kiderült, hogy csak a trafó kábele szakadt le, öt perc alatt orvosoltam a hibát. Egy harminc éves Spacy nem adja fel könnyen, ugye mindenki tudja? A telet nyikkanás nélkül végignyomta, mindenesetre.

Idén aztán további szövődményei lettek a ridegtartásnak. Egy hónappal ezelőtt elkezdett valami furán zörögni benne hátul. A Spacy kerekei kicsik, a teste dagadt, én meg nem vagyok épp egy román tini tornászlány, ezért képtelen voltam annyira kihajolni a nyeregből, hogy rálássak – mi zöröghet. Terhelés nélkül nem volt meg a zaj, viszont amikor a garázsbeállónkon (szuterén), farral legurultam este, észrevettem, hogy már kattog is. Következő nap új jelenség üdvözölt: rapszodikusan csikorgott odafelé az Árpád-hídon, hazafelé viszont kvázi folyamatossá vált a jajkiáltás, rémülten nézett is minden járókelő, villamos-utas. Oppá, valami mechanikus cucc a halálán lehet benne. Valami megakadt csapágyszerűség épp átfordulni próbál a fészkében. Vagy a tengelyen. Nem kéne használni.

Mivel akadt másik motor a garázsban (visszakaptam a Ducati 750SS-t szervizből, levizsgáztattam a negyven éves Kawasaki Z750B-t és nagyjából helyrepofoztam a 45 éves Honda SS50-et), ezért nem éreztem égető szükségét, hogy megcsináljam, de a kecskeméti Totalbike24-verseny vészes közelgése erős farrúgást adott a Spacy-élesztés ügyének.

Szétszedtem hát a hanyagolt, hű barátot, s óriási megkönnyebbülésemre csak egy Góbi-sivataggá száradt, széttört és bedarált kosarú támasztócsapágyat találtam a probléma forrásánál. Azt, amelyik nem a hajtóoldalon van, hanem a segédkeretben (nem lengőkar az, mert sehova nem leng).

A két szimering és a csapágy kemény 4000 forintba került az SKF-boltban, pedig a lehetséges három árfokozatból mindenütt a legdrágábbat választottam. Robogózni vicc, csak a ruha árát bírjad zsebbel.

Otthon röpke negyven perc alatt besajtoltam szimeringet, csapágyat, kentem, sajtoltam másik szimeringet, pótoltam három kiesett csavart a motoron, s már kész is voltam. Ma reggel hát ismét robogóval csalinkáztam melóba, megszűnt a zörgés, állítom, még stabilabb is a gép, pedig ez a csapágy csak keveset számít, a kerékmegvezetés oroszlánrészét a hajtásoldalon levő, nagyobb csapágyak adják. És igen, a motor után fura volt megint robogózni, könnyebb is, bénább is, nem árt, hogy legalább pár napot megint visszaülök.

Kecskemétre az esélytelenek derűjével indulok. Akármi lesz, élvezni fogom a menetet, mert motorozni szeretek, a versenypályát is, úgy tűnik a társaság se lesz rossz, bár sisakban, egy robogó nyergéből utóbbiból nem sokat tapasztal az ember. Eltökélt célom, hogy egyben tartom a porhüvelyemet, ugyanis rá következő szerdán indulunk külföldre a családdal, ha bármi törik, szakad, lőttek a nagy nyaralásnak. Én tehát biztos nem megyek bele vérre menő harcokba senkivel. Ott van arra a Szimós Zsolti, Sturcz Anti – fiatalok, bizonyítaniuk kell, rugalmasak a porcikáik. No meg Guld Peti, aki úthengerként gázol majd át mindenen. Én majd taktikával pótolom a szélesebbre biztonsági margó miatti hiányt.

De az ördög nem alszik-alapon nem hozom el a tesztelésen már öt éve nálam levő IXS-ruhámat. Életem első és egyetlen, igazán vízálló motoros gönce ez, nem engedhetem meg, hogy szétszaggassam. Elő a tizenöt éves Dainesével, ami a vizet szívja ugyan, de ugyanúgy teli van protektorral, mint az IXS – úgyis rég hordtam már.

És igazi, kemény rákészülésként ígérem: még ma este újranézem (ötödször talán) az On Any Sunday-t, tudjátok, a Steve McQueen-támogatta, giga-motoros dokufilmet, aminél nincs csodásabb. Találkozunk kint, lájkoljátok a TB-csapatot (is)!