2018.08.01. 10:54
1 hozzászólás

Még véletlenül sem mondanám magam rutinos 24 órázónak, a csapat mégis engem tart rutinos gyorscsávónak. A nyomás annak köszönhető, hogy túl vagyok a nyársapáti TB24-en (meg két 24 órás veteránon), ahol állítólag én voltam a húzóember. Ennek oka, hogy nagyon jó ritmusban ültem motorra: negyedik pilótaként éjszaka valahol éjfél körül jöttem le a pályáról, és mormota módjára aludtam a kocsiban egyben vagy öt órát. Fő erényemet mindenképp szeretném megtartani, vagyis hogy viszonylag ritkán esek.

Most is vérző szívvel gondolok a tavalyi versenyre. Bár Nyársapát is jó buli volt, Kecskeméten lett volna először lehetőségem robógószinten egy rendes pályán, rendes robogóval menni. Ezzel nem Berzerkert szeretném leszólni, sőt! A gyakorlatilag a hátsókertbe telepített csiki-csukiban feltétlenül előny volt a Honda Dio mérete – viszont másfél óra után annyira elgémberedtem, hogy egyszerűen nem tudtam rajta megmozdulni. Iván itt akasztotta rám a Jóravaló Kaszáspók becenevet.

Úgyhogy borzasztóan örültem a nagy kasztnis SR-nek. Én is megnéztem párat, mire meglett a versenygép, aztán felkészülés részét képző vízisí edzésen (muhaha) elszakítottam a térdszalagomat. Kaptam is az ívet rendesen, hogy azzal le lehet élni egy életet is, viszont ez verseny előtt két héttel történt. A lábamat annyira tudtam behajlítani, hogy a hátsó ülésre tudtam csak ülni. Így hát sántán játszottam a jobbantudóember szerepét a boxban.

Idén a fizikai felkészülést a műtét utáni rehab jelentette, meg ugye a motorozás. Csak nem robogóval, meg nem Kecskeméten. Na jó, nemrég mentem egy keveset Kecsón is, és továbbra sem találom a ritmust váltós motorral. Szóval a cél, hogy robogóval meglegyen a ritmus, és ne essek el. Írom ezt azért, mert a tavalyi elemzések alapján a szükségtelen kiállásokkal vesztettük a legtöbb időt. A stratégia véghezvitelében komoly változás, hogy leigazoltuk csapatfőnöknek a hazai szakma egyik, ha nem a legdörzsöltebb motorsport-rókáját. Szabó "Handsome" Henrik a felkérés utáni második mondatában jelezte, hogy ő aztán kishitler módjára fogja irányítani a csapatot, úgyhogy menedzsment terén is szintet léptünk.

Bár a verseny előtt három nappal még nincs motorunk, elvileg a gép nagyon pöpec lesz. Szóval alig várom már, hogy belemotorozzak a naplementébe.