Miért viselkedem úgy, mint aki szeretőt tart?
A Totalbike24-re készülő ember pontosan úgy néz ki, mint aki félrekúr. Éjszaka zavaros indokokkal lelép otthonról, hanyagolja a családot, furcsa üzeneteket vált egy bizonyos Sárával, aztán előad valami nagyon zavaros sztorit arról, hogy a László Sára igazából Sára László, volt kolléga, a ProCaMoto sajtósa, és hasonlók. Legalábbis nálam ez a helyzet.
A Totalbike24-gyel úgy vagyok, mint a Halálos fegyverben Roger Murtaugh őrmester Riggs tempójával: elmondom, hogy öreg vagyok már ehhez, aztán a végén mégsem megyek nyugdíjba, hanem újra és újra belevágok.
A csapatunkat már lelepleztük, sőt, Tom, Bandi és Bistei is már őszintén vallott a felkészüléséről. Mivel már tavaly tudtam, hogy ha idén is sikerül összehozni a versenyt, akkor ott leszek bőrben a pályán, ezért mindenkinél előbb tudtam elkezdeni felkészülést. És ahogyan az iskolához legközelebb lakó diák késik mindig a legtöbbet, büszkén kijelenthetem, hogy nálam nyomorúságosabban senki nem áll.
Patkány, a legendás mászóedző mondta, hogy falmászásra mászással lehet edzeni, és Rosivall Ágoston is hasonlóan vélekedett a motorozásról, tehát a TB24-re célzottan próbáltam készülni. Az idei év sajnos pályamotorozás szempontjából nem volt fényes, elég sokat betegeskedett a KTM, aztán megint elfosódott (most amúgy éppen jó), pár kakucsi látogatásra futotta csak, ami éppen annyira volt elég, hogy ne felejtsek el kanyarodni. Egyetlen szerencsém, hogy sikerült egy napot rászánnom a Szabó Henrik-féle 42 Riding School kurzusára, ahol elkezdtem ismerkedni az úgynevezett modern stílussal - erről majd írok egy hosszabb cikket, mert nagyon sok mindent tanultam a motorozásról.
Ahogy közeledett a verseny, a robogónk is elkezdett összeállni, egyszer kilogisztikáztuk Dunakeszire, aztán onnan az apriliások átlogisztikázták az Aszalós Racinghez, ahol szétborították, éjszakába nyúlóan összerakták, beállították, felkészítették, és éjjel tizenegykor ott álltunk Bandival a kész robogó mellett, hogy már csak be kell járatni, vagyis 200 kilométert menni legfeljebb hatvannal, folyamatosan öblögetve. A robogónknak Aszalós Zoli szerint nem volt egyetlen ép darabja sem, ami nem durrant el, tört le, kopott szét, az valamelyik esésnél görbült el nyomorúságosan.
Aztán a bejáratás sem ment zökkenőmentesen, tíz kilométert után leszakadt a hátsó féknyereg, letörve egy darabot az öntvényből - keresgéltem egy darabig, mire megtaláltam az út mellett a fűben. Ezek azok a pillanatok, amikor már csak a többiek lelki nyugalmára lehet támaszkodni. Aztán kiderült, hogy a leszakadó nyereg úgy összeverte a felnit, hogy az üt, és így tovább - most éppen csütörtök van, és még nem vagyunk túl a beállításon és a finomhangoláson, eddig én mentem csak a robogóval húsz kilométert, a többiek pedig ezalatt edzettek egy fél napot mindenféle egyéb robogókkal, amikkel a jól felkészült csapatoknál körülbelül 10 másodperccel rosszabb időket tudtak futni.
Most itt tartunk, csütörtök van, remélem ma elhozhatjuk a kész versenygépet, sikerül bejáratni, beállítani rajta ezt-azt, aztán minden másra ott van a szabadedzés és 24 órányi verseny, amire vannak is már terveink.
Ugyanis amikor nem az eddig leírt dolgokkal töltöttem az időm, akkor elemezgettem a tavalyi adatokat (itt van pdf-ben az összes csapat összes köre), próbáltam mintákat találni. Kikerestem, hogy hol estek tavaly a srácok, próbáltam megfejteni, hogy este háromnegyed hét és negyed nyolc között miért kellett 20 percet kiszórni az ablakon. Számolgattam, próbáltam megtippelni a csapat képességeit, kitől milyen átlag várható, és optimális esetben hány kört tudunk menni. A végtelen ismeretlenes egyenletbe próbáltam hülyeségeket behelyettesíteni, néha tényleg csak egy centire voltam attól, hogy elkezdjek az ablaküvegre írogatni, mint a Russel Crowe a Csodálatos elmében.
Végül arra jutottam, hogy az idei versenygépünk a szerkesztőségi csapat valaha volt legjobb versenygépe lesz - új henger, dugó, pontos beállítás, jó hátsó gátló, szakértően belőtt villa -, és nagyképűség vádja nélkül nyugodtan állíthatom, hogy a keretünk is jó, legalábbis elhivatottságban és összetartásban nincs miért szégyenkeznünk. Célt is kitűztem: legalább 1100 kört teljesíteni a 24 óra alatt. Ez tavaly a középmezőnyt jelentette, idén mondjuk ehhez már kevés lesz, de nem akarok nagyot álmodni: öreg vagyok már ahhoz, hogy túl komolyan vegyem.
Támogatók:
