Szeretnék mindenkit megkérni: úgy olvasd ezt, hogy a főszereplő robogót egy rossz Simsonra cseréltem. Ennek fényében szerintem ez egy egész jó üzlet volt. Ezzel nem mentem fel sem magamat, sem a motort, hiszen még nincs abban a korban, hogy veterán legyen, így szebb állapotú talán már sosem lesz. Kicsit sajnálom, többek szerint is legendás a megbízhatósága, és nekem is egészen a szívemhez nőtt, de muszáj fejlődni.
Éppen imádott Simson Schwalbémat hajtottam, amikor harmadszor adta meg magát, és akármennyire is nehéz döntés volt, elengedtem a szocialista vonalat. Úgy döntöttem megveszem az első motorom, ami fiatalabb nálam. Volt néhány hirdetés, ahol cseréltek volna robogókat rossz Simsonra, mindnél be is próbálkoztam, de a befutó egy 2002-es Yamaha Neos lett. Kiderült, hogy a Simsonnak a gyújtása beteg, de végül így is érdekelte a vevőt, és kis szervezgetés után Szabadszálláson ünnepélyesen elcseréltük a gépeket.
Már a kocsiban nagyon izgatott voltam, mert ugyan nem volt egyszerű beszuszakolni egy komplett robogót, egy marék vegyes állapotú műanyag idomot és egy fél donormotort, de nem érdekelt: végre valami új, valami érdekes, valami ismeretlen. Kicsit olyan érzés, mint amikor gyerekként a régi játékomat félre tudtam tenni, mert kaptam egy újat. Persze hiányzott a régi, de csak amíg el nem kezdtem élvezni az új nyújtotta előnyöket. Furcsa volt, hogy az alapjárat halk, békés és egyenletes. Nem kellett gyújtás nélkül majd gyújtással rugdosni, és nem volt semmilyen procedúra első elinduláskor. Majdnem, hogy rossz érzés volt, hogy semmit nem kell csinálni, csak ráülni és menni. Sőt az index-szel is percekig csak egy helyben játszottam, mert olyanom sem volt soha. Az egész űrhajónak tűnt.
Ezek mind elfedték a tényt, hogy a motor egyébként nem volt olyan makulátlan állapotú. Az idomok nagy részét valamiért facsavar tartotta, ami főleg később okozott bosszúságot. A kis LCD kijelző és a kilométeróra nemigazán akart működni, és az indexek sem villogtak, csak világítottak -mindegy legalább van. Az eladó azzal hitegetett, hogy veszek bele egy akksit, és minden tökéletes lesz. Az egyetemista költségvetésembe csak a tankolás fért bele, így akksit csak később tudtam venni. Majd jött az első csalódás.
Nem, az index ugyanúgy nem ment, a kis LCD kijelző csak pár szegmenst villantott fel, és a kilométeróra sem számolt. Az irányjelzőt megoldottam egy donorról leműtött relével, a kijelző pedig kis pucolás után már mutatta az üzemanyagszintet – nekem ez elég. Folyamatosan cserélgettem az idomokat, próbáltam a kevésbé sérülteket feltenni, de rá kellett jönnöm, hogy szerencsétlen motort terepen használták. A kipufogót is kénytelen voltam kicserélni, elég sokszor hegesztették már, de valahol még így is kifújt. Végig olyan érzésem volt, mintha ezen a motoron semmi sem passzolna semmihez.
Miközben harcoltam a külalakkal és a funkciók feltámasztásával, motorikusan meggyőzött. A motorblokk egy jól bevált fekvőhengeres, kényszer léghűtéses Minarelli. Próbáltam kímélni, mielőtt elindultam valahova mindig ketyegett picit, de a tényen nem változtatott, hogy terepen próbálták szándékon túl szétverni. A variátor kockás görgőkkel és kerámia ridegségű szíjjal is tökéletesen működött (amint lehetett, ezeket is cseréltem), bár ehhez talán az is hozzájárult, hogy folyamatosan szétszedtem és takarítottam. A variátoros váltóművel, azaz a CVT-vel hamar megbarátkoztam, így szerelése nem jelentett problémát - nem mintha egyébként hozzá kellett volna nyúlni. A karburátort is szétszedtem és kipucoltam, bár eleinte zavart, hogy nehezen hozzáférhető helyen van. Mire megcsináltam az alapvető kis szervizeket, az egész motor felépítésével tisztában voltam. Az előző motorjaimból tanulva mindenről tudnom kellett, hátha otthagy az út szélén.
Ugyan fura volt eleinte, hogy csak húzom a gázt és megy, de hamar megszerettem, városban az egyik legpraktikusabb közlekedőedény. Kezdtem egyre messzebb járni vele, és amikor igazán kisütött a nap, minden héten elvitt Győrbe, és haza is hozott - ez cirka 200 kilométer. A futóműve egész kellemes, a kátyúkat inkább csak az idomok lebegése és kopogása miatt éreztem. Mondjuk azok megdolgozták rendesen, sokszor kellett csavarokat pótolni és a gumikalapáccsal összeigazgatni a vékony műanyag dobozt. Nem egy versenygép, szerintem 65-70 km/h-nál sose mentem vele többet, de azt bármeddig bírja. Az öreg karbitömítések miatt képes melegen elfáradni, az utolsó métereken épphogy felvonszolja magát, viszont síkon hamar életre kel.
Praktikuma nem csak abban nyilvánul meg, hogy városban nagyon könnyű vele manőverezni. Az ülés alatti tároló mély, és a sisak is bőven billegve fér bele. Egy lazább vasárnapi bevásárlást simán beleraktam, a karton vizek meg elfértek a nagy taposólemezen. Zárt helyen egyszer-egyszer kipróbáltam utassal is, sőt még én is voltam rajta utas, és annyira nem zavarta össze. Hátra főleg a bőröndömet spanifereztem fel, aminek nekidőlve kényelmesen felhajókáztam Esztergomból Győrbe.
Valahol inkább szomorú, de hamarabb felértem, mint a tömegközlekedés bármelyik formájával, ráadásul akkor mentem amikor én akartam. Kicsit talán már túlzásba is vittem, nagyjából a mosdóba is motorral mentem, az egyetlen, ami visszafogott, az a dolog költségvetés része. Nem evett olyan keveset, ha húztam neki, simán eltüntetett három litert száz kilométeren, ami nem tűnik soknak, viszont robogó viszonylatban az. Valószínűleg ehhez hozzátesz a sok öreg tömítés és a szakszerűtlenül felműtött kipufogó, de sajnos nem volt pénzem, hogy rendbe tegyem. Viszonyításképpen az új robogóm, egy Peugeot Speedfight 2, lazán el van cirka két literrel ugyanazon a távon.
A Peugeot miatt kellett mennie a Neos-nak, bár a Speedfight ötvennél úgy leszabályoz, hogy átesek a kormányon, de addig egy finom kellemes zúgás és stabil csöndes futómű teszi élvezhetővé a fájóan lassú közlekedést. A Neos hatalmas ugrás volt kényelemben, praktikumban és dinamikában is a szoci motorokhoz képest, de a Peugeot legalább akkora lépés megint.
A Neos viszont pont jó volt arra, hogy bevezessen és megszerettesse velem a robogózást. Abban biztos vagyok, hogyha eljutok a motorvásárlásig, akkor nem a robogók között fogok keresgélni, de egy ötvenes kis turmixgép lehet, hogy mindig lesz otthon boltba járni. Sajnálom ezt a konkrét Neost, amiért így elbántak vele, de igazából bármilyen állapotban lehetett volna, akkor is megkedvelem. Ha belép a veterán korba, és nem tűnik el a süllyesztőbe a kínai robogókkal együtt, akkor talán veszek majd egyet a gyerekemnek is, számára már az lesz a Simson.