Illegalitás és stricis ledcsík

2018.10.11. 07:07
29 hozzászólás

Már amikor adódott a lehetőség, hogy Németországban dolgozzak, akkor az járt a fejemben, hogy az ott megkeresett pénzből hogyan fogom rendbe rántani szerencsétlen Yamaha Neos robogót. Amikor megérkeztem, azonnal kiszúrtam egy csillogó piros motort, bár annyira még nem merültem el a robogók világában, hogy rávágjam a típust. Egy darabig nézegettem, majd jól megbeszéltük apámmal, hogy jópofa-jópofa, de nekem túl modern, főleg az eddigi gépparkomhoz képest. Mikor felmentünk és lepakoltam a cuccomat, a kezembe nyomta a 2002-es Peugeot Speedfight 2 kulcsát – kaptam egy robogót.

Beindítva csendes, finoman jár, a gáz nagyon könnyen mozog, a blokk lelkesen pörög. Hamar olyan érzés fogott el, mintha egészen eddig építgettem volna a szeretett kis Trabantomat, ami már egészen jól ment, majd most átültetnek egy Cadillacbe. De egy olyanba, ami ötvennél akkor se megy többet, ha utánfutón szállítom.

Németországban komolyan veszik a kismotoroknak szánt ötvenes sebességkorlátot. Mivel ezt a konkrét Speedfight 2-t német piacra gyártották, így gyárilag képtelen gyorsabban menni. Most kezdődhet a vita, hogy ez mennyire releváns szabályozás, én azért szeretek huligánkodni. Persze az első este jól megbeszéltük, hogy nem fogom piszkálni a fojtást, de apám szerencsére mindig bűntársam, ha kell. Nagyjából két napig mondogattuk esténként, hogy nem kell kiszedni, harmadik nap már elkezdtük túrni, hogy hol is van benne, és kerek egy hét kellett, hogy kikerüljön: a variátorban. Innentől elindultunk a lejtőn, és se a karburátorban, se a kipufogóban nem maradhatott szűkítés. Addig-addig mókoltunk, míg az ötvenes végsebességből reszeltünk egy hetvenes utazót.

Hogy mégse ássam el magunkat a tisztelt szabálykövetők szemében, mindenkinek, sőt magunknak is azt mondogattuk, hogy a gazdaságosság jegyében tettük, amit tettünk. A variátor fojtása miatt a motor teljes fordulaton forogva érte el az ötvenes tempót, de miután kikerült, drágább német benzinnel akár a nyolcvanba is belefutott ugyanazzal a fogyasztással. A kényszerléghűtéses, állóhengeres Minarelli blokk még hálás is volt, ötvennél szinte benzinpárával közlekedtem.

Ehhez a tempóhoz tisztességes fék is jár, amire a Peugeot-n nem lehetett panaszom. Egyszerű egydugattyús tárcsafék van elöl, és még egyszerűbb dobfék hátul, de a motor nagyon könnyű, így ez bőven elég hozzá. A futómű sem szab gátat a csapatásnak, viszont – ha lehet így nevezni – sportos karaktere rosszabb úton nagyon tud fájni. A fék és a futómű együtt jobban összeáll mint a legtöbb robogónál, és ez a lengőkaros első villának köszönhető. Fékezéskor a lengőkaros rendszer összecsuklana a ránehezedő súly miatt, azonban a kerék forgásának a blokkolása nyitná, így a motor nem bólint be, még erős fékezésnél sem.

Beismerem, amikor senkit nem láttam a környékemen, és a táblák is engedték, akkor húztam a gázt, de amint megláttam egy gyanús autót, azonnal engedtem vissza ötvenre. Egész nyáron így közlekedtem, és még a tőlünk 170 kilométerre lévő Shulba is elkergettem a motort. Kellemes program volt, viszont estére már nem esett olyan jól ülni rajta. A hegyekre nehezen húzta fel magát, de lejtőn képes volt annyira felpörögni, hogy megfutotta a kilencvenet. Mindig vigyáztam rá, hidegen hagytam ketyegni, és csak akkor húztam a gázt ha már ment valamennyit előtte, így az elmúlt négy hónapban beletekert 5000 kilométer nem hagyott nyomot rajta. Tuningolni nem akartam, sokáig csak egy rezonátoros kipufogórendszeren gondolkodtam, de a gyári annyira finom és csendes, hogy azt kár lenne elrontani.

Az egyetlen tuning optikai volt. A kilencvenes évek végi, amerikai tuningkultúra előtt tisztelegve húztam be a motorba színes alváz és bódé világítást, egy 15 eurós LED-szalaggal. Az ötlet talán bazári, de a végeredmény egész vagány lett, és csak annyira lett önmaga paródiája, mint egy korai Halálos iram film. A formája nekem nagyon bejön, és a sok doboz miatt elég nagynak hat, viszont az ülés és a lábtartó is kicsi. Sokszor az ember keresne egy másik pozíciót, csak egyszerűen nincs hol. Ezt betudtam a sportos kialakításnak, viszont ez nem jelentett vigaszt, amikor már az utas ülésen szenvedtem egy szűk százas után.

A kezelőszervek nagyon felhasználóbarátra sikerültek. Külön piros pont a fejlesztőknek, hogy az index középállás gombja külön helyre került. Ezenfelül minden pontosan ugyanolyan, mint bármelyik másik robogón. A műszerekből is csak a legfontosabbak vannak fönt: kilométeróra és üzemanyagszintjelző. Van egy harmadik kör is, ahol a vízhűtéses modellek hőfokmérője van, azonban az enyém levegős így csak egy üres mező, benne egy pici Peugeot oroszlánnal. Lemértem ezt a furatot, és az internetről rendeltem bele egy passzos kvarcórát nagyjából három dollárért, ezzel is növelve a motor használati értékét.

Mint robogó, városban fantasztikus vele közlekedni mert keskeny, könnyű, fürge és az ember is viszonylag magasan ül rajta. Ellenben a csomagtartója kicsi, és még az én M-es sisakom is csak szorulva fér bele. Alapból a kialakítása miatt is csak egyféleképpen lehet belerakni a sisakot, az állóhengeres blokk nagyon sok helyet elvesz. És ebből következik a motor számomra legnagyobb hibája: a blokk és a kipufogóleömlő folyamatosan fűti a csomagtartót. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint a legtöbb robogónál, hogy kicsit megmelengeti alulról. Ha fém tárgyat hagytam benne, azt nem biztos, hogy ki tudtam venni egy laza városi kör után. Süteményt, fagyit vagy bármilyen tejterméket csak hátizsákban tudtam vinni, mert minden elolvadt benne.

Itt egy picit gellert is kap a dolog, mert ezzel együtt remekül lehet vele például gyrost szállítani. Simán meleg maradt amíg hazaértem, akár több-tíz kilométeres távon is. Eleinte a nyári melegre tippeltem, így nem is kezdtem vele semmit, azonban hűvösebb időben ugyanúgy kemencés légkört hevít az ember alá. Később vettem észre, hogy az előző tulaj egy ponton, ahol a kipufogó egészen közel van a dobozhoz, hővédő fóliát ragasztott, de sajnos ez csak döglött ló rugdosása volt.

Na de mit kér?

Robogó viszonylatban egyáltalán nem drágák hozzá az alkatrészek, sőt sok mindenen osztozik a legtöbb robogóval. Előre az egydugattyús tárcsafékbe 1890 forintba kerül egy pár betét, hátul viszont a dobfékbe komplett fékszerkezet kell, így az 3900 forint. 

A blokk egy léghűtéses minarelli blokk, amit sok más robogónál is használnak. Egy egyszerű gyári kuplung mindössze 6900, a fölé kellő kuplung harang 3700 forint. A variátor kompletten 6672 forint, de külön a görgő szett is filléres tétel. Válogathatunk 1500-tól egészen 7000 forintig, akárcsak szíjból, amiből az egyszerű gyári kerül 3900 forintba.

Egy márkásabb légszűrő csak 1200 forintba kerül, viszont üzemanyag ellátás oldalon drágábbak az alkatrészek. A karburátor felújításához szükséges szett 3000 forint, azonban komplett karburátort csak az Ebay-en találtam, ott 20 euróért, azaz cirka 6500 forintért.

Kipufogó oldalon kevesebb a kopó alkatrész, egy leömlő tömítés mindössze 600 forint. Sport-kipufogókból 24000 forinttól a határ a csillagos ég, azonban egy gyári darab 17920 forint.

A motorban jelenleg 16 000 kilométer van, amiből 5000-et én pörgettem bele. Az ülésfűtésen kívül egyetlen problémám volt vele. A kilométeróra-spirál kiszáradt és menet közbe nyikorgott. Nevetséges probléma, egy fújás WD-40-el orvosoltam, és azóta egy forintot nem kellett rákölteni a tankoláson felül. Szerethető és jó megjelenésű motor, igazából simán letagadhatna öt évet a korából.

Nagyon felhasználóbarát, és ezt az mutatja a legjobban, hogy anyukám is szereti. Ő egy  Suzuki GS500F-fel motorozott sokáig, de az, hogy folyamatosan be kellett öltözni, elvette tőle a motor nyújtotta szabadságérzetet. A robogóban pont azt szerette meg, hogy egy kabát, egy sisak és egy vastagabb cipő után bárhova elmehet. A munkahelyére vezető út, egy laza 40 kilométer szerpentin, amit rettenetesen élvez a kis Peugeot-val. Míg autóval 45-50 perc volt felérni, robogóval 50-55 perc, amellett, hogy kevesebbet eszik és sokkal jobban élvezi.

Elég nehéz erről a robogóról bármi érdekeset mondani, mert pont olyan, ahogy azt egy átlag felhasználó elvárná. Jól megy, keveset eszik, nagyon megbízható és emellett jól néz ki. Először kicsit féltem az olasz-francia összetételű robogótól az autóipari sztereotípiák miatt, de kellemeset csalódtam. Összességében egy nagyon jó motor, de sose szereltem, sose nyektettem így nem fűződnek hozzá különösebb érzelmeim. Persze megbecsültem, és amellett, hogy nem kellett buszoznom, hatalmasokat motoroztam vele. Ha valaki hirtelen felindulásból vesz egy Peugeot SpeedFight 2-t, nem fogja megbánni, de nekem több dráma és probléma kell ahhoz, hogy igazán megszeressek egy motort.