Egyszer nagyon szeretném, ha valami szuper gazdaságtudós kiszámítaná nekem, hogy egy főre vetítve vajon mennyibe kerül az átlagautós/-motorosnak, hogy:
- az állam útkarbantartási készségessége minősíthetetlenül gyatra
- az utak építésénél eleve a legolcsóbb pályázót kell kiválasztani törvény szerint (ha feltételezzük az ideális helyzetet, hogy mutyi nincs)
- a beruházási összeg jó nagy része elsikkad az építkezések során
- a maradék beruházásra kifizetett pénz tetemes része visszaforog mindenféle zsebekbe
- fentiek miatt pedig borzalmas az úthálózat állapota.
Tavaly év vége felé aszteroidamezőbe kerültem: örültem, hogy épségben el tudtam manőverezni a hajómat, a robogózásról írni semmi időm nem volt. Igaz, jó néhány munkanapot kibekkeltem tesztautóval, de azon a néhány reggelen, amelyen decemberben robogóval indultam neki, lelkesen fejlesztgettem a technikát és a ruházatomat.
Egy szűk úton általában nehéz megelőzni egy terepjárót. Persze ha túltoltuk a Nitro Circust, akkor egy merész manőverrel azért be lehet húzni. Még ha ilyen szép ugrással is.
Folytatódik a robogós naplója. Az első és második rész után enyhült az idő.
7. nap
Végre megvan a muff. Munkába menet útba ejtettem egy alig használt kézzsákot hirdető csávót, és meg is vettem a szőrmebéléses cuccot. Ez sem tökéletes, mint ahogy a Tucano sem, de azt hiszem, ezek az utólagos prémek sosem lesznek olyanok, mintha az ember eleve barnamedvének született volna. Hogy mennyire válik be hosszú távon, majd elmondom a tél végén, ma pont tizenhárom fokban robogóztam reggel, és lényegében beleizzadtam a ruhámba.
Megigazítottam a Tucanót is. Az alsó lebernyeget hozzágyorskötözőztem az első kerék mögötti idomhoz, két láthatatlan lyuk kifúrása után. Így sokkal feszesebben ragaszkodik a robesz orrához, viszont nehezebb a ki-bebújás is, és még inkább zsákbanfutás-hangulatú a robogózás. Mindenesetre elöl már nem csap be a szél, cserébe a megváltozott aerodinamika és a kötény fokozottabb elállása miatt csípőtájt jelent meg némi huzat. Egy kis finomhangolás még segíthet, de most úgy érzem, nem fogom farmerban végigrobogózni a telet, Tucano ide vagy oda.
Hiszek a jó felkészülés erejében, ezért nekiugrottam a téli robogómnak. Stabil műszaki állapot, és a legfontosabb téli kellék, a Tucano felszerelése volt a fő cél.
A motivációkról és az első napokról az előző blogposztban írtam.
4. nap
Kezdettől fogva világos volt, hogy az Óbudán nemrégiben bevezetett fizető parkolás változásokat fog hozni az életemben. Ki kell majd szállnom az autóból, ha nem akarok valakinek perkálni azért a szolgáltatásért, hogy munkaidőben valahol állhasson a kocsim. Áldás lesz vagy átok, majd utólag eldől, de én szeretem a pozitívumokat látni a változásokban. A feladat: eljutni autó nélkül Csepelről Óbudára és vissza, tíz munkanapból nyolc-kilencben, lehetőleg minél rövidebb idő alatt, vagy ha az optimálisnál tovább tart, legalább legyen szórakoztató.
El nem tudom képzelni, mennyire sanyarú gyermekkora lehetett annak, aki soha nem akart régész lenni. A régi, elveszett kincs megtalálása elég alap vágy, és a kincskeresésnek, mint tevékenységnek mindig is nagy húzása volt. Gondoljunk csak a fáraók sírját fosztogató kincsvadászokra, az egész dél-amerikai indián kultúrákat lemészároló konkvisztádorokra, vagy a kalózok elkapart aranyáról szóló történetekre.
Nekem beazonosítani sem nagyon sikerült segítség nélkül, de a tulaj szerint full gyári. Mármint a blokkja, de ezt a kis csúsztatást simán elnézem egy olyan embernek, aki szabadidejében kivág egy Trabant közepéből ötven centit, csak hogy szlalom versenyen nagyobbat hasítson.
Motoros túrázásnál amolyan alapszabály, hogy nagyjából azonos sebességű gépekkel menjenek a résztvevők, különben valaki szenvedni fog - egy hatszázas Transalppal például nem olyan poén 140-nel zúzni az autópályán, míg egy CBR600RR ott kezd kényelmessé válni, aztán közben mind a kettő Honda is meg hatszázas is. Na, ezt a nagyon fontos alapszabályt hagytam figyelmen kívül, amikor Mopedblog Ágostonnal elindultunk egy vidám közös gurulásra.
Frissiben beszerzett Kymco Dinkemnek eléggé gyehennás a világítása, egyrészt foltos, azaz a fény nem homognén, ráadásul kevés fény is jött ki belőle. Gondoltam, érdemes növelt fényerejű izzót betenni, amivel legalább a fényerő-probléma megoldódik, ha a foltosság nem is – ez egyébként tényleg így lett.
Elszaladtam hát, megvettem a +90%-os GE(=Tungsram) lámpákat, amiről persze tudjuk, hogy a +90% azért nemúgy +90% , de azért vannak olyan területek, ahová tényleg jóval több fény jut. Már csak be kellett szerelni a H4-est.
Nem ért felkészületlenül, hogy ekkora orbitális szívás következik, hiszen letöltöttem a gyári szerelési útmutatót. Alig 40-45 perc alatt megvolt, ebből úgy készült el a kétperces videó, hogy erősen felgyorítottam. Mivel a legszebb öröm a káröröm, jó mulatást kívánok.
Elnézézést a Benny Hill zenéért, kerestem egy feldolgozást, hogy ne legyen annyira unalmas, miközben lebontom a Dink komplett orrát. Dráma. Elöl csak az index izzóját lehet ekkora rombolás nélkül cserélni, de a H4-est és a két helyzetjelzőt nem. Mondjuk nem is tudom, hogy ezt sötétben, az út szélén mennyi idő lenne megcsinálni, elvégre én csaltam, otthon háromféle szerszám-, bit- és dugókulcskészlettel estem neki, sőt, egy elektromos csavarozót is bevetettem.
"A legjobb végsebessége a kilencven volt egy Audi ellen, de a végén megszorult, megfolyt benne a dugattyú" - ennyire erős nyitómondatra egyáltalán nem számítottam, ráadásul a érdemes ízlelgetni a gányolós szakkifejezéseket, amikkel engem kilóra meg lehet venni. Oké, a megfolyt a dugattyú nem annyira szép, mint a kikönyökölt a hajtókar vagy a le van rakva a bódé, de nálam még simán jó.
A hétvégén kilátogattam a Robogó Roadshow döntőjére – az évek óta létező sorozat egyfajta robogós ügyességi verseny, aminek a végén a helyi fordulók győztesei mérkőznek meg egymással. A szűk szlalompályán könnyű volt hibázni, az aszfaltot sem egy klasszikus versenypályáról hozták át, ennek ellenére többen felülről kezdték keresni a határokat – a gyömrői forduló győztese például már a pályabejáráson kétszer elesett a leakadó kitámasztó miatt.
Van valami különös aránytalanság az orrában, amihez hasonlót olasz robogón sosem látna az ember. Csak azzal tudom magamat vigasztalni, hogy ez a Kymco Dink még mindig sokkal, de sokkal szebb, mint az elődje. Kérem, a gyengébb idegzetűek csukják be a szemüket, felkavaró fénykép következik. Azt pedig csak halkan tenném még hozzá, hogy volt egy ennél még randább modelljük, Grand (=nagy) Dink néven, amit gyakorlatilag ugyanerre a technikára építettek, de nagyrobogónak szánták. Ennek a képét be sem merem tenni, legyen elég a sima Dinké.
Ehhez a kétkerekű varacskos disznóhoz képest ugye mennyivel szebb az új Dink, amit megvettem, nézzék csak:
Beszéltünk is róla, hogy jó lenne megint egy szerelős buli, amire Csikós is bejelentkezett. A nagy közös mókolás időpontja viszont elég távoli, sorban jönnek a szabadságok, Bandi ezerrel pörgeti a rulettkereket, az én saját motorjaimon is bőven lenne mit csinálni, nem is fűzném tovább, van dolga mindenkinek bőven. Tehát abban maradtunk, hogy egyszer lesz egy ilyen.
Egy német motoros sisakkamerája rögzítette amint egy VW Touran sofőrje szándékosan elgázolt egy robogóst. Az ok az elképzelhető legostobább dolog: a robogós beintett, legalábbis az autós ezt állította.
A felvételt készítő motoros túrázó látta, hogy az autós szándékosan felborít egy robogóst. Miután az utas ellenőrizte, hogy nincs súlyos sérülés, a buszos után eredt, és számonkérte egy parkolóban. Ez az igazán érdekes rész, mert míg egy orosz dashcam videón már fegyverek kerültek volna elő, de minimum egy kis öklözés következett volna, a németek a helyzet súlyosságához képest elég normális hangnemben vitatták meg a dolgot.
A kamerás motoros például nem akart a város kétkerekű igazságosztója lenni, egyszerűen csak tényszerűen kezelte a cserbenhagyásos gázolást, míg az egyterű sofőrje azért elég súlyosan zavartnak tűnt, hiszen a beintést elegendő oknak tartotta egy ilyen manőverhez.
A felmutatott középső ujjal való közúti kommunikáció nem szép dolog - bár a felvételen nem látszik ez a momentum, attól még nem kizárt, hogy megtörtént - de közel sem azonos szintű cselekedet, mint egy cserbenhagyásos gázolás. Utólag kiderült, hogy a robogós nem szenvedett súlyos sérülést, de ez inkább szerencse, egy törött könyök például simán befigyelhetett volna.
"Éppen túráztunk, amikor a cserbenhagyásos gázolás szemtanúi lettünk. Míg az utasom és a gyalogosok a sebesülttel foglalkoztak, én az elkövető után eredtem. Az azt követő vita rajta van felvételen, utána hívtam a rendőrséget. A robogóst a mentők vitték el, ne sérült súlyosan, de sokkot kapott. A rendőrök rögtön elvették az autós jogosítványát" - mesélte az esetet rögzítő motoros. Ráadásul az eredeti felvétel mellé készített egy remek rendezői kommentárral felütött változatot, ami segít megérteni az eseményeket.
A bejegyzés nem kommentelhető, egy egészen egyszerű ok miatt: semmi kedvem egész nap moderálni az utána kell menni a köcsögnek és megcipőzni tematikájú hozzászólásokat.
Ami vasárnap Budapesten zajlott, arra mondhatjuk, hogy mopedes Critical Mass, esetleg kismotoros pride. Hiszen a sokak által közlekedési eszköz számba sem vett mopedek gazdái mutatták meg a városnak, hogy mennyivel jópofább és sokszor hatékonyabb közlekedési eszköz a kismotor, mint szinte bármi más. Ráadásul ha ügyesen, jó ízléssel nyúlnak hozzá, nem csak hasznos tárgy, de divatos kiegészítő, menő önkifejezési eszköz, érdemes megmutatni magukat a népnek. Mivel hallottam én már tesztoszterontól fátyolos dörmögést, hogy buzik ezek mind, talán nem is annyira erőltetett a párhuzam, még ha nem is tartotta senki a feje fölé a Mini Rigáját, és senkit nem akartak felpofozni a nagykerekű Babettája miatt, és nem volt engem nem zavar, ha ezek mopedeznek, amíg a négy fal között csinálják.
Európában a villanyrobogózás egzotikus műfaj, a pecabottal gyök kettővel furikázó papák és a nyugat-európaiak pénzbe fulladás elleni gyógyszereként felfogható über-BMW-k közötti szakadék annyira sivatagos, hogy még az algák sem tudnak megtelepedni benne. Eddig nem tudtam miért, de a Boschnál tett látogatásom során megvilágosodtam. Kipróbáltam egy valódi CDM, pardon, kínai belpiacos villanyrobeszt.
Meg kell hagyni, egész pofásan néz ki, ha leszámítjuk a teljesen műfajidegen sissy bart, az utastámlát, akár Európában is el lehetne sütni. Még a nálunk eleve gyanúkeltő kínai feliratokat kellene valami latin ábécés szövegre cserélni, és már látom is a katalógusfotókat. A kis kockás zászlókkal díszített vadító fekete-fehér-piros idomokat őszintén megkívántam, amint megláttam, de nem értettem, hogy miért néznek sajnálkozóan a Bosch-alkalmazottak, amikor azt kérdezem, mikor jön hozzánk.
A próbaút megadta a választ. Egy háromszáz méteres egyenesen lehetett fel-alá dzsalni, de egy kör bőven elég volt, mire visszaértem, már unatkoztam. A gázmarkolatnál három programot lehet választani, mint a sportmotoroknál, hogy ne öljük meg magunkat azonnal. Itt nem a piros ledes, vad száguldásba fogunk belepusztulni, hanem a negyventonnásba, amely hátulról kilapít.
Szerintem nem is kéne rá csavargatható gázmarkolat, csak egy gomb, amit ha megnyomunk, megkapjuk a maximális, állítólag 1800 wattos csúcsteljesítményt. Ezzel nullától tíz-tizenötig majdnem eléri a villanyrobesz egy kehesebb ötven köbcentis gyorsulását, de utána sajnos rohamosan elkezd lankadni, és valahol 35 km/h tájékán megszűnik a gyorsulás. Ha rábukok a kormányra, belenyal a 37-be is, de ez a teljesítmény nálunk sajnos önveszélyes lenne, eltiporna a forgalom. Ezért van az, hogy ezt a dinamikát inkább bicikli formájában sütik el nálunk, mert tényleg bringaútra való.
Pedig ha belegondolok, a villanyrobogó csodás eszköz lenne a városba, mondjuk dupla ekkora teljesítménnyel és végsebességgel. Csak sajnos ugyanazokkal a nyűgökkel küzd, mint minden elektromos jármű: a hatótáv, tankolhatóság, vételár hármasból minimum egy tényező ordítóan kilóg. Amíg el nem jön az évtizedek óta várt áttörés az akkutechnológiában, az elektromos robogózás nálunk változatlanul a peremvidékeken marad.
Mindig is rühelltem a WEB2-t, hiszen ez nyújtja a közösségi agyhaláltól kezdve mindazt a szépséget, hogy bárki közölheti a nem túl okos véleményét is. Például azok, akik szerint hülyeség a robogókra a sisak, és ezért a nézetért verbálisan harcolnak is.
Jelentem, szemtanú vagyok. Nyilván ez nem jó nekem, mert majd mehetek mindenféle kihallgatásra, de sajnos van olyan, hogy állampolgári kötelesség. (Most ítéltek pénzbírságra két debilt, akik egy boltrablás szemtanújaként leléptek. Nem az volt a baj, hogy nem támadták meg a rablót, hanem hogy nem hívták a rendőrséget, és nem nyújtottak segítséget. Azt a biztonsági kamera nyújtott – az ő elfogásukhoz is.)
Mondom a sztorit, egyszerű: épp letettem egy motort, autóval haladtam Budapest belvárosában. Közeledtem egy lámpás kereszteződésen egy viszonylag nagy forgalmú, kétirányú, kétsávos úton, ahol troli közlekedés is van. A kereszteződésből egyirányú utca jött balról jobbra. Lassítottam, mert piros volt a lámpa, de az előttem haladó BMW csont nélkül átment a piroson. Nem átcsúszott a sárgán; átment telibe a piroson.
Csakhogy balról jött egy robogós kajafutár, hiszen neki zöld volt. Csatt!
Ilyenkor a látvány nagyon durva. (Megjegyzem, amióta a robogóblogba írogatok, nem ez az első. )
Képzelheted milyen sokkoló, amikor rájössz, hogy össze fognak ütközni. És a következő pillanatban megtörténik: meglepően hangos, jellegzetesen tompa csattanás és mint valami filmben, a robogó a levegőbe repül, te pedig mindenféle leszakadt kezeket-lábakat vizionálsz.
Aztán felocsúdsz, vészvillogót kirakod és rohansz oda.
Térjünk vissza a valódi idősíkba: szórólapok szanaszét, a robogós a földön ült. A BMW ajtajai is nyíltak, a sofőr és a felesége(?) is jöttek segíteni. De már ott voltak a járókelők is; valaki azt mondogatta, hogy maradj lent, ne mozogj.
A robogós azt sem tudta, hol van. Csak ült, nem tudott felállni. A sisakot valaki levette róla addigra, legalábbis remélem, hogy nem leesett a fejéről. Közben már hívták a mentőket. Befutott a troli, esélye se volt kikerülni a helyszínt, de a sofőr biztosított mindenkit: ne aggódjunk, az legyen a BKK gondja. Mire félreállítottam a kocsimat, a robogós már talpon volt. Úgy néz ki, megúszta sérülés nélkül. A második számú olyan testrészét fájlalta csak, amit lehetőleg nem írok le.
Pedig semmilyen védőfelszerelés nem volt rajta. Még rendes motoros kabát sem. Farmer, dzseki és kész. Mi lett volna, ha sisak sincs?
Valószínűleg nem lesz komoly ügy, mert nincs személyi sérülés, bár a mentősök azért elvitték a srácot, nekem pedig meg kellett várnom a rendőrséget, mert egyedül én láttam. Bízom benne, hogy nem lesz rám szükség, mert az autós mindent elismert, és nagyon készségesen együttműködött. Remélem csak biztosítási ügyintézése lesz a két félnek. A rendőrök egyébként a robogó alvázszámát keresték, lévén ebben a csodás országban egy robogónak sincsenek hatósági papírjai.
Ha ez a gyakran látható, (cigizés és lazaság miatt) a sisakot a feje tetején hordva közlekedő okosfutárok egyikével történik, könnyen más lehetett volna a történet vége.
Jól látható ugyanis a BMW szélvédőjén a nyom, ahova valószínűleg a fejével érkezett a robogós.
A sisak ma könnyen lehet, hogy életet mentett.
Ha Pistike nem mondja szombat este, hogy nézzem meg a Schwalbékat, sosem látom ezeket az elborult gépeket. Igaz, átépített Schwalbéből így is volt elég sok, de mikor Pistike egy mondaton belül használta a Simson, a turbó és a sornégy szavakat, már vágtáztam is a szomszéd pavilonba. Nem tudom, hpgy a nagy placc közepén hogy nem vettem észre őket, vagy kétszer elsétáltam a stand mellett. Mindegy, szerencsére meglettek, így meg tudom osztani a látványt. És ha már az ínyencségeknél tartunk, mutatok mást is.
Egy olvasónktól kaptam ezt a képet. Érdekes paradoxon, hogy sokan tartják a nyílt utcán a robogójukat különösebb védelem nélkül.
Lehet az a titok, hogy szem előtt kell lennie? Akkor nem mernek hozzá nyúlni? Nem tudom.
Én mindig biztonságos helyre tettem. És hármat el is loptak.
Mindenesetre nem minden robogót lopnak el, ez nagy öröm. Kevésbé, hogy van, amelyiknek a blokkját azért kiveszik.
Mivel semmilyen nyilvántartás nincs az alvázszám-motorszám relációban, akár simán betehet bárki egy az egyben egy másik, például lopott blokkot.
Motorblokk felújítás tróger módra!
"Valamelyik nap fényképeztem le ezt a szebb napokat megélt Champ robogót a 13. kerületben, az Árpád híd közelében. Az emberi igénytelenség netovábbja az utcán letett, szétlopott, szétbarmolt szerencsétlen roncs, ami az utcaképhez sem igazán járul hozzá. Pedig biztos vagyok benne, hogy egyszer valakinek pont ez hiányzott még, vagy már. Nem létezik, hogy nincs valami adatbázis, vagy hatósági eszköz, ami ezeket a dolgokat ha nem is meggátolná, de jóval nehezebbé tehetné. Ezzel kapcsolatban lapoztam a robogóblogodra."
Mondjuk nem semmi lélekjelenlét kell ahhoz, hogy ezt a nyílt után valaki így szétszerelje.
Ducati Brio 1965-ből. A mechanikát alapból egy lemez takarja, így viszont látszik a blokk és a hajtás
A Malaguti Phantom F12 R robogóból készült ugyan egy speciális Ducati MotoGP kiadás, de nem az volt az egyetlen Ducati feliratú robogó a világtörténelemben. És hiába pörögnek a pletykák folyamatosan, hogy jön a Ducato Scooter, azért érdemes tudni, hogy nem csak jön, de már itt is volt. Sőt, voltak, mert nem egy darab készült.
A polgárőrök az én fejemben szinte nem is léteztek, tudtam róluk, de személyes élményem nem igazán voltak. Olyannyira, hogy bár a sajtómeghívó öt és fél rövid sorában is vagy háromszor le volt írva, hogy a Polgárőr Szövetség kapja a robogókat, egészen a helyszínre megérkezésig az volt a fejemben, hogy robogós rendőrök fogják ellepni a városokat.
Oké, ez egy Simson KR50, amit 1958 és 1964 között gyárottak, és az igazi Schwalbe (1964-1986) elődje volt. Soha nem is volt akkora sláger, mint a szocializmus Vespája. Töredék annyi is készült belőle (165 000 kontra egymillió), csupán két gangja volt, és már-már olaszosan könnyed formáit ellenére is kezd feledésbe merülni. A képen látható őrület viszont az egyik legütősebb átépítés, ami a komoly rugózatlan tömeg ellenére is úgy fekszi az ívet, minta sínen húznák!
Én alapból szkeptikus voltam az építés sikerét illetően, tippem szerint a 2,1 lóerőtől nem kapartak volna el a kerekek, sőt, legfeljebb egy lajhár dinamikájára számítottam. És mekkorát tévedtem!
Egy felnőtt ember egyedül is képes megfordítani, és ugyan a lépe senkinek sem reped meg a gyorsulástól, egy könnyű kocogás tempóját látótávolságon belül is eléri.
Akit nagyon érdekel, a schwarzenbergi vasútmúzeumban megtekintheti.
A motorkerékpár-ipar kronológiában nem tartotta a kétkerekű jármű hierarchiát, azaz nem a robogókkal kezdődött a történelem.
A Yamaha motorkerékpár-gyár 1954-ben alakult, a Nippon Gakki hangszergyártó vállalat részeként. A legenda egyébként nagyjából igaz, hogy a Yamaha mérnökei európai gyárakba mentek ellesni a know-how-t, de hogy ennek tényleg volt-e magyar vonatkozása, arra nem vennék mérget. Az első motorkerékpár Nippon Gakki néven jött ki, és egy 125-ös DKW másolata volt, ami egyébként abban az időben nem volt jogilag problémás.
A Yamaha márkanév 1955-től létezett. 125-ös, 175-ös és 250-es kétütemű modellek egész sorát gyártották már, amikor 1960-ban belevágtak a robogógyártásba is. Japán akkor már motorkerékpár nagyhatalommá vált, de volt egy probléma: a piac vagy 20 japán motorgyártó között oszlott fel, így a Yamaha kétségbeesetten próbált újabb piacokat hódítani. A japán robogó-piacot a Shin Mitsubishi és a Fuji Sangyo uralta.
A Yamaha első robogója, az SC1 (vagy Yamaha SC-1, mert hol így, hol úgy írják) kedvező fogadtatásra talált: 175 köbcentis kényszerléghűtéses kétütemű blokkja (ez valószínűleg ventilátoros volt, mint a Simson Schwalbén), félautomata váltója, monocoque váza, önindító/dinamó egysége, kardánhajtása innovatív konstrukciónak számított, emellett egyoldalas első és hátsó felfüggesztéssel rendelkezett.
Kétségkívül gyönyörű darab mai szemmel, jól is mentek az eladások – egy darabig. Nem volt ugyanis elég kiforrott konstrukció: problémák voltak az erőátviteli alkatrészekkel és a hűtéssel is. Ki is vették év végére a gyártásból.
Mindeközben megjelent egy ötvenes típus is, az MF1. Akkora piaci igény volt, hogy a kereskedők hotelekben éjszakázva várták, mikor készül el a szállítmányuk. És ez a modell is rosszul sikerült: még váztörések is előfordultak.
A cég tragikus helyzetbe került: a termelés drasztikus csökkentése mellett a garanciális problémák megoldása komoly pénzeket emésztett fel, így mind a kereskedők, mind az anyacég csődhelyzetbe kerültek.
A Yamaha ekkor stratégiát változtatott: saját kereskedelmi hálózat kiépítésébe kezdett. A kereskedők jobb feltételekkel tudtak értékesíteni és így az új struktúra megmentette a belföldi piacot a teljes haláltól. Mindeközben az export is beindult végre a Yamaha nemzetközi részlegével, amely teljesen saját hatáskörben szervezte az USA értékesítést.
Az új YA5-s motorkerékpárral el tudtak érni némi sikert és az MF1-et is tovább gyártották, miközben az első robogójuk eltűnt a süllyesztőben.
Hát nem átkos dolog ez a robogó?
Emlékeznek még a Moveora? Már akkor elég szkeptikusak voltunk, egyszerűen nehéz volt elképzelni, hogy ebből valódi közlekedési eszköz lesz. Azóta sem nagyon hallottunk róla, sok ígéretesen és kevésbé ígéretesen – sőt, gyanúsan – induló projektből nem lett semmi, így ez is a süllyesztőben végezte.
Ahogyan a fent linkelt egyéb hazai terveknek, a Moveonak is volt történelmi előképe, mégpedig a Valmobile, ami az összecsukható kempingrobogók közül talán a leghíresebb. Bár a vendégizületes állatokhoz hasonlóan nyomorúságos benyomást kelt a szemlélőben, alaposan végiggondolt szerkezet volt. Meghajtásáról egy 50 köbcentis kétütemű blokk gondoskodott. A 2,8 lóerős teljesítménye ugyan (6900-as fordulaton!) nem görbítette meg a teret, de ennél több erő már életveszélyes lett volna a jelzés értékű futómű miatt
Az 56 km/h-s végsebesség hallatán nyugodtan röhögjünk hangosan, meglepő lenne, ha a felét biztonságosan elérte volna. Hajtása egyébként egy hagyományos robogó hajtás volt, a gázkar is standard módon a jobb kézre esett – nem is a műszaki tartalom volt az extra, hanem az összecsukhatóság. A hatvan másodperces csomagolás-nyitás persze vicc, a Moveo is elég macerásnak tűnt, ennél meg ez körberajzolható pontossággal elkövetett szemenszedett hazugság.
Na jó, nem is bírom tovább a mértéktartó ismertetést, kezdődjön a féktelen hahotázás! A korabeli prospektus szerint ideális KÉT SZEMÉLYNEK! Sőt vadászoknak is! Elképzelem, ahogy az arasznál kisebb rollerkerekek elakadnak minden kövön, biztosan nagyon praktikus terepen. Illetve 40-50 (más források szerint 60) kiló, ezért bőrönd formátumban sem lehet nagy öröm pakolászni.
A bicskán kívül kevés összecsukható dolog sikerül jól, na.