Kétszer szétszedni, hogy egyszer jó legyen

Hallottak már kiskölyköket rozsdás lábossal pléhhordót csapkodni? Pont olyan hangot adott a motor minden váltás után. „Kellett neked indiait venni” - mondta bajsza alatt vigyorogva Gyuribaá, a mester. „De tegnap még jó volt” - védekeztem, mire Gyuribaá kiröhögött: „ma meg nem.”

Ahogy a gyárból kikerült - szürkeimportként jött Európába

Ott állt a komplett banda az udvaron. A kezekben zaccos kávé vagy Kofola, és mindenki osztotta a tippeket. „A szelep lesz az”- mondta Pali vakarózva, minden mozdulatával olajcsíkot kenve vörös szakállszőrébe. „Lehet, hogy csapdos a primerlánc” - tette hozzá Kicsigyuri. „Megnézhetjük azt is” - mondta Töce, „de az is lehet, hogy a dugattyú adja ezt a hangot.” Szabó a cigijét szívta csak, láttam rajta, hogy szerelne, de ő is és én is Gyuribaá diagnózisára vártunk. „Ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok” - mondta ő, és visszaslattyogott a félkész esztergapadhoz.   

A karburátort választottam le a hengerről, Palinak biztos gyorsabban ment volna

„Hát a hengerfej alá igazán bekukkanthatnánk” - és már a tank csavarjait birizgálta Pali. Szép lassan jöttek lefelé az alkatrészek, a polcnak kinevezett Tatra V8-cal hajtott katonai áramfejlesztő födele megtelt szerszámmal meg vackokkal. „Ki tudja, mekkora lehet a szelephézag?” - biztattak, de a fenébe is, ez egy ötven éves alulvezérelt, nyomórudas szerkezet, ezen a henger tövében kell állítani. „Mindegy, akkor is le kell venni” - mondta Gyuribaá, - „veszettül zörög az annyit dicsért indiai szarod, mégsem lenne ez olyan jó motor?”   

Átok, átok, átok!

Miért vettem Royal Enfieldet? Minek harmadik motor, amikor már áll kettő a garázsban? Vezettek már régi, nagyköbcentis egyhengerest? Az élmény semmivel sem helyettesíthető – az ötvenéves konstrukció azt adja, amire ma már semmilyen új gép sem képes. A mai egyhengeresek pont kétszer ilyen erősek és pont fele ilyen szórakoztatóak. A lassú hömpölygés élménye miatt a kölcsönbe kapott Bullet 500-ra muszáj volt rátenni a kezem.   

Újra megtanultam kilencvennel cirkálni, ökölbe szorult a hátamon a szőr a vagány kipufogóhangtól. Durr, csend, öt méter, durr majd újabb öt; Royal Enfielddel motorozni olyan, mint egy tökéletes állapotú veteránt hajtani, annak nyűgjei nélkül – ezt hittem és ezt szajkóztam. Amikor először meghallottam azt a csapkodó hangot, tényleg megijedtem, megálltam, és a rám döbbenten néző babakocsis anyukának magyaráztam: „csak 3800 kilométer van benne!”   

84x90 mm a furat/löket aránya - Töce simán átnyúlt rajta

Pali ledobta a tartályt, Töce leemelte a szelepfedelet, Szabó már hányta is ki a sok vasdarabot. Minden a helyén volt, minden rendben volt, egyre mélyebbre hatoltunk a Bullet belsejébe. Ott kandikált a dugattyú teteje, Gyuribaá szakértő mozdulatokkal nyúlt hozzá: „van mozgása, de ennyi kell egy levegős egyhengeresnek. Nem ez lesz a gondja” Inkább mindenki csendben fújta a füstöt, kortyolta az újabb és újabb kávékat, senki sem akarta kimondani: ezt a blokkot ki kell szerelni.   

Szabó veterános tapasztalata nélkülözhetetlen volt

„Pillanatok alatt kijön, ezt még az angolok tervezték” - nyugtatott Szabó, szemében láttam, hogy komolyan gondolja. Hittem tapasztalatának, már túl van egy-két veteránon, az angol konstrukciókra elég jó rálátást ad restaurált Triton café racere. „Oké fiúk, álljunk neki” - és kivettem zsebemből a két bal kezem.   

Ismernek, tudják, hogy jobb, ha nem nyúlok semmihez, ezért szépen hátrább hessegettek. Ültem egy piros ampán (kanna – a szerk.) és háborogtam. Csak álom volt, hogy a Royal Enfield blokkja könnyen kijön; aki csak hozzányúlt, megbánta, mint kutya, aki hetet kölkedzett. Felváltva bontottak a barátok, egyre ijesztőbb lett a Bullet torzója.   

A háttérben kávé, mellől nevetnek a felakasztott indiain

Gyuribaá angyali türelemmel tűrte, hogy ott nyüzsögjünk a műhelyében. Az sem érdekelte, hogy pont a villás emelő alatt vert tanyát a banda. Adta a szerszámot, főzte a kávét és csapolta a Kofolát. Éjszaka folytatta a munkát, amikor már mindenki eltakarodott. Reggelre, miután darabjaira szedte az egész blokkot kiderült, hogy a gyári szervizkönyvnek nem sok köze van a valósághoz: nem csak a kábelezés, hanem az alkatrészek is jelentős különbséget mutattak a kinyomtatottal.   

A tönkrement csúszócsapágy. Nem volt kenése, de jött Ganésa.

Kiderült a hiba. A hajtókarcsapágy adta meg magát. Döme a magyar importőrnél, annak ellenére, hogy nem is náluk vettem a gépet, telefonon tartotta bennem a lelket, adta a tippeket. Alkatrész van, nyugtatott, lehet rendelni innen is, onnan is. Bújtuk a netet, túrtam a fórumokat, kerestem a sorstársak leírását, egy kapaszkodót, amiért acsarkodva rohanhatok neki az indiai munkásoknak.   

Szabó leválasztja a váltót a blokkról

Egy angliai webshop lett a megoldás, postaköltséggel együtt 9000 forintért küldték el a csúszócsapágyat. Boldog voltam, mint egy gyerek, még a lábatlankodó műhelykutyát, a máltai selyempincset sem toszogattam odébb. „Azért ez nem lesz ilyen egyszerű” - mondta a mester, és ujján pörgette a mállott alkatrészt. „Az egy dolog Árpád, hogy nem ment tönkre semmi, ép maradt a hajtókar, a dugattyú meg a szelepek, de még mindig nem tudjuk, mi a hiba.” Hamar felvilágosított, hogy mi az ok és mi az okozat; a csapágy csupán ez utóbbi.   

„Na, majd kitalálom, mire megjön a vackod” - ekkor tért vissza a kétségbeesésem. Balsejtelmem, hogy ott fetreng majd a gép hetekig szétterítve, nem volt alaptalan. A lebontott Enfield kiköltözött az udvarra a roncs Volvo, a Škoda 1203, a Tatra alkatrészek és mindenféle rosszvas közé. Néha, ha hazatértem Pestről megkérdeztem, mi újság, megvan már a hiba? Nem volt.   

Várta a feltámadást

Megjött a csapágy, és ahelyett, hogy bekerült volna a hajtókar alá, Gyuribaá a zöldségesládák egyikébe hajította, a többi cucc közé. Nem is tagadtam, rettegtem, hogy valami alkatrész elkallódik. Nem így lett. Javában hullt az őszi eső, amikor a zaccos kávéra betérve a drága ember így fogadott: „az olajcsatorna volt.”   

A főtengely, minden hiba forrása

Hogy? Hisz mindegyik szelelt, tiszta volt, még a csapágy ledarálódott forgácsai sem tömítették el, ellenőriztük szétszedéskor. „Tudod, az indiai munkásaid” - röhögött Pali a kisasztalnál, nyakig olajosan a hobbiként összerakott esztergapadtól. A főtengelybe fúrt olajcsatorna nem volt lezárva, magyarázták, és bevallom, nem állt össze a hiba.   

Gyuribaá ott rázta az arcom előtt a főtengelyt, tudta, hogy vizuális típus vagyok. A középen futó kanálisra merőlegesen fúrtak egy mellékcsatornát, hogy azon keresztül juthasson kenéshez a csapágy. Hogy az olaj ne csuroghasson ki a tengely másik felén a feljutás helyett, egy alumíniumdugóval zárták el az utat, sajnos rosszul. Ott folyt vissza az olajkörbe, így maradt szárazon a hajtókar alja.   

Lassan újra összeáll

„Most már összerakod?” - kérdeztem és reméltem, hogy nem azt válaszolja, hogy karácsonyra, mert azt ugyan tudja tartani, csak sosem mondja meg, melyik év karácsonyára gondol. Már mindenki a pokolba kívánta az ötszázast, muszájból indult meg a munka. Kicsit csavaroztam én is, sokat csavaroztak mások. Szabó, Pali, Töce és Kicsigyuri is bűvölte, érzés alapján rakták össze a blokkot – a szervizkönyv alapján nem lehetett.   

Gyuribaá mégsem gyújtotta föl

A félelmem, hogy valami elveszett, alaptalan volt – a végén kimaradt egy alkatrész. Ott feküdt finom olajfoltot hagyva egy papírdobozban és senki nem tudta, hova való a vékony gyűrűcske. A könyv még hasonló alkatrészt sem mutatott.   

A pokolba, annak is a legszutykosabb bugyrába kívánt Gyuribaá a motorral együtt. Hiába jöttem a vakerral, hogy ugyan már, mostanra ő az ország legjobb Enfield szerelője... Szerelője lett, de szeretője nem, legszívesebben felgyújtotta volna. Nagy levegőt vett, és elhajtott, de tudtam, hogy nekiáll újra. Nekem maradtak a tesztmotorok, hobbigépnek meg az öreg Jawa – a durrogó- morcos Enfieldemet újra atomjaira kellett szedni. 

Ha jól működik, nagy a szerelem

Néhány héttel később beindított motorral fogadtak, mindent visszacsavartak rá, minden a helyén volt. Mantraként hajtogatott hálálkodásomra válaszul azonnal letorkoltak: „vegyél valami rendes motort, jó?” Újra szerelembe estem, ahogy mellettem alapjáraton remegtette az aszfaltot, azonnal megenyhültem, hogy de jó ez, nem is típushiba volt, csak véletlen - erre majdnem kilöktek az ajtón.   

Végig asszisztált a munkák során

Ha a selyempincs nagyobb lett volna, azonnal rám uszítják.

 

Köszönöm uraim.