Egy már nem kiégett vén Kawa

Szegény, öreg Kawám kiégett, üszkös belekkel érte meg a krisztusi kort. Holott amióta nálam van (ha jól emlékszem, lassan öt éve), mindig próbáltam gondját viselni, jó olajat kapott, szezon előtti felkészítést, ápolást, szeretetet.

De a legegészségesebbeket is leveri olykor a lábáról egy idegen vírus, a kicsattanó, aktív öregek is szenvedhetnek magas vérnyomástól, emberek vagyunk. Azaz motorok. Na mindegy, értik.

A Z750 már a Dolomitokat is úgy csinálta végig alattunk, hogy a kisipari származású hajtóláncában eltörtek a görgők, és nagy sebességnél, pláne emelkedőn rángatott, csapkodott. Azóta vettem új láncot, lánckereket, fékbetéteket előre-hátra, ezek cseréje rövidesen soron következik.

Ám az emlékezetes, bő kétezer kilométeres dolomiti túra után talán ha másodszor indultam vele dolgozni, amikor egyszer csak leállt, beindítottam, megint leállt, aztán kigyulladt, káromkodtam, elfújtam, hazatoltam. Akku kidurrant, vezetékek összeolvadtak, rettegtem, hogy a fesszabályzó és a generátor is odalett. Ez egy 1976-os Kawasaki twin, nincs belőle minden sarkon, pláne nem alkatrész hozzá.

Csabi barátom, aki sokáig autós és motorkerékpáros elektromossági szerelő volt, aztán felcsapott hajórestaurátornak, most mintha kormányművekkel foglalkozna - nos ő ugrott be azonnal. Azonnal ráment a szerelhető motorra - "viszem a Kawát, mikor leszel otthon?"

Októberben tette fel az utánfutóra nálam, otthon rögtön átnézte, úgy látta, nem túl nagy a baj. Az akku persze felrobbant, meg volt olvadt műanyag bőven, de talán az érzékeny szervek megúszták. Aztán - amint a veterán motorokba szériában beépített Murphy azt garantálja - a helyzet csak fokozódott.

A hiba első oka: a vastag testkábel nem a blokk, hanem a váz mellé volt csavarozva, emiatt az elektronok csak nehezen találtak haza a mínuszhoz. Fejtegette vissza Csabi a kábeleket rendesen, egyre nagyobb galibát talált. Egy komplett kábelköteget ki kell cserélni, az azonnal látszott. Közben homokfúvatta a kiégett és kicsit rozsdás akkutartó-szerszámostégely-egységet, most akár az új.

Drótcsere, új akku (a csillogó új akkutartóban, bizony, bibibí), motor indul, feszültség ingadozik. "Te Zsolt, miért nem ég egy műszerizzód sem?" - kérdezte Csabi telefonon.

Most már világít mind

Miért nem ég, miért nem ég... Hát azért, mert mindig kiégnek az izzók, általában az első hosszú út során. Mértnem-mértnem, mindig ezek a buta kérdések.

Ezen a vonalon elindulva Csabi újabb nyomozásba kezdett. Újabb elolvadt kábelköteget talált. Majd meglett a hiba elsődleges oka: az első fékkörben levő, hidraulikus féklámpakapcsoló valamiért zárlatos lett. Amíg üzemszerűen működtek a dolgok, a kisebb testvezetékeken át ment minden áram, valahogy, ha fojtogatva is, de létrejöttek a közrök. Legfeljebb némiképp túl volt terhelve egyik-másik drót. De ilyen iszonyatos áramfelvételre, mint a zárlatos kapcsolóé, nem volt felkészülve a sánta testelésű rendszer, elkezdtek melegedni a vezetékek, egyszer csak valami megolvadt, az letestelt, onnantól fellobbant tábortűz, talihótalihó zengazénekszó, lelki szemeimmel tisztán láttam az út szélén önfeledten húrokat szaggató Dinnyés Józsefet.

Akkor hát, kell egy új kapcsoló. Aminek a menete, mint kiderült, kúpos. Csabi végigpróbált egy rakás autóalkatrész-kereskedőt. Én is. Az eredmény pontosan egy áthúzott nulla. Irány az Ebay. Végigböngésztem az összes eladó Kawa-, Yamaha-kapcsolót, semmi. Valami hondás ember viszont egy iszonyatosan homályos képen pont olyat tett fel, mint ez. Írtam neki, nem jött válasz. Megint írtam, járt lefele a termék. Semmi. Az utolsó percben kockáztattam, leütöttem, pedig egy szál méretet nem tudtam róla, de annnnnyira úgy nézett ki a kicsi és homályos képen... Megjött, és csodák-csodája, pont jó lett.

Ekkor már februárban jártunk, közeledett a motoros szezon. Kicsit aggódtam. Csabihoz szemlátomást kezdett hozzánőni a Kawa. "Képzeld Zsolt, még a kormánykapcsolód is szar, nem tudom, hogy a zárlat miatt, vagy másért, de egy csomó minden nem érintkezik. Viszont megszűnt a feszültség-ingagozás. Valószínűleg már rég megvolt, a labilis testeléssel nem tudta jól beállítani a szabályzó a generátor gerjesztését, nagy fordulaton ezért mentek ki mindig a műszerizzóid. Most majd jó lesz soká mind" - nyugtatgatott.

Aztán március 15-én, szent ünnepünkön (mellesleg vasárnap) hangüzenetet találtam a telefonomon. Iszonyatos csettegés, dübörgés, csörömpölés, mintha T72-es tankok vontanának nagy sebességgel katonai kondérokkal megrakott, kenetlen társzekereket. A telefonszám ismeretlen volt. Találgattam vagy egy fél órát, aztán rájöttem - a Kawa adott életjelet. Felhívtam a Csabit. "Megvan?" - lihegtem. "Meg, jöhetsz érte" A felesége telefonjáról hívott, a mély dübörgés nélkül (a telefon elég rendesen vágja az alsó frekvenciákat) pedig tényleg elég sok zajszemetet tartalmaz a Z750-orgánum.

Este fél kilenc volt, a gyerekek fürdéshez készülődtek, a Kati tehát nem tudott elvinni. Felhívtam Bojtár Peti barátomat. "Ráérsz? Soroksárra kéne menni a motoromért" - kérdeztem. "Rá persze" - vágta rá Boji, és már mentünk is. Volt kábé öt fok, szemerkélt az eső. Mindegy.

Baráti volt a nagyjavítás, az új akkut, a homokfúvást és a festést fizettem ki nagyjából, meg persze az elektromos szerelékeket. Csabi lenyűgöző munkát végzett.

Sarus biztosítéktáblát épített be (ha elég ponton lett volna biztosítva korábban a Kawa, nem égett volna le), egy plusz, üres biztosítót hagyott nekem, ha esetleg megint bekötném a GPS-t. Minden csatlakozó új, profi, tőben szigetelt.

Az akkusaruk is szinte megszólalnak. Minden glédában. Szuper. Hazafelé annyi történt, hogy vagy háromszor lefullasztottam a Kawát (elfelejtettem, milyen hosszú lett az áttétele az SR500-as Yamaha első lánckerék felszerelése óta, meg a kuplung is lomha lett kicsit az állásban), de kaptam egy kis gyújtásbeállítást is, most még simább a nyomatékleadás, imádom az öreget.

Sajnos egy hónappal később, április 17-én lejárt róla a vizsga, ezért csak egy hónapot használtam. Azóta kész a Yamaha, azzal járok, arról is írok majd, remélem még ezen a héten. A Kawán viszont most nem újítom meg a vizsgát, mert a Kati Merci 190-esén, az én Erámon (Merci 300TD), a Bianchin, és a Pandán mind ebben a hat hétben jár le a vizsga, sem ennyi időm, sem ennyi pénzem nincs, hogy mindet elvigyem. Kawa tehát majd nyár végén járul a hatóság elé, addig megcsinálok rajta mindent, amit megígértem neki. A leeállás előtt utoljára azért csaptunk egy kis közös ünnepet - vettem a múltkor a Bálintnak bukósisakot, kipróbáltam, hogy biztonságosan leér-e a lába, tud-e kapaszkodni.

És életünkben először elmentünk motorozni. Csak egy Zugló-Csömör-Fót kört, megspékelve egy Traubival, de nagy élmény volt. Mindkettőnknek. Azaz mindhármunknak.