Van még, akit tisztelhetünk

2009.11.06. 11:33

Néhány héttel ezelőtt, mikor Szabó II. László sachsenringi hősies tolásáról írtam, bele sem gondoltam egy fontos ténybe. A mester most ünnepli hetvenötödik születésnapját. Hála az égnek másnak eszébe jutott: tegnap a Budapest Sportaréna mellett található SportAgora kiállítási teremben megnyílt az őt köszöntő fotókiállítás.

Hazánk egyik legsikeresebb versenyzője 1934-ben született Polgárdon. Motorszerelői tapasztalata segítette hozzá, hogy bekerülhessen az MHSZ Központi Motoros Klubjának műhelyébe. Korai futamait nyolcadliteres Csepelen és Danuvián teljesítette – első komoly versenymotorja egy MZ 125 RE volt, amelyre 1958-ban ülhetett föl. Ezzel 1961-ben megszerezte a magyar motorsport első GP pontjait: negyedik helyezést ért el egy világbajnoki futamon.

A szászországi gyár szerződtette volna Szabót – a magyar sportvezetés hiúsította meg az ígéretes lehetőséget. Az inkompetens és rosszakaratú hazai szakemberek és szocialista sportszervezetek végig akadályozták: a Honda 1970-es gyári csapatba való szerződését el kellett utasítania, kis híján a versenyzéstől is eltiltották.

1971-től 250-es és 350-es Yamahán folytatta pályafutását – a sikeres karrier 1973-ban szakadt meg, amikor a francia nagydíjról hazafelé tartva szerelőjével, Spáth Tiborral balesetet szenvedtek. Gyógyulása sokáig tartott, de sikerült: 75. születésnapján vitálisan fogadta a gratulációkat és együtt mosolygott a képek készítőjével.

A huszonkétszeres magyar bajnokot a Balogh Rudolf-díjas Schwanner Endre fotózta 1957 és 1972 között – az összes kép hazai versenyeken készült. Aki teheti, áldozzon az életéből negyed órácskát; ezek a képek még sosem voltak így együtt láthatóak. November 25-ig tart nyitva a kiállítás. Aki nem tudja meglátogatni a tárlatot, lessen be galériánkba és merüljön el a múltban.