Amit letiltott a párt

2010.10.26. 15:49

A cseh ČZ motorgyár tavaly volt kilencvenéves. Igaz, hogy a szülinapi buli már több mint egy éve volt, de sajnos csak most hívták fel a figyelmemet erre a pompás képsorozatra. A strakonicei vár udvarán – ami egyes olvasóinknak már ismerős lehet – rendezett találkozóra rengeteg motor gyűlt össze.

Magyarországon leginkább csak a 70-es évek Czetkáit ismerjük. Egyesek talán emlékeznek a terepmotorokra is, de a sok utcai versenymotor, a két és négyütemű pályagépek errefelé ismeretlenek. Pedig a nagymúltú gyárnak kiváló fejlesztései voltak, mérnöki szempontból még a Jawa speciáljait is sikerült túlszárnyalniuk.

A V4-es 90 fokos hengerszögű 350-es csodálatos mérnöki munka, sajnos csak három darab készült belőle – ennek nem technikai, hanem politikai és gazdaságpolitikai okai voltak. Hála az égnek mindhárom fennmaradt, igaz, az egyiket korábban felfúrták, hogy az 500-asok között is mehessen. Aki még nem hallott félelmetesen jó V-motor hangot, az füleljen.

 

Az 1972-es Sport 250 is csodálatos motor: az egyhengeres kétütemű a sikeres krossztechnikán alapul. Természetesen nem gyártották, csak egy évig – a szocialista munkásoknak nem ilyen potens és harapós masinákat szánt a párt.

Az Amerikában rendkívül sikeres és többszörös világbajnok terepmotorok sikerét trail, vagyis részben dzsindzsaképes gépekkel próbálták meglovagolni. A korabeli külföldi motoroslapok szerint kifogástalanul sikerültek, ennek ellenére egyik sem élt meg hosszú modellciklust – a mérnököket rendre leállították fentről. A gépek egy része ugyan az akkori Csehszlovákiában is kapható volt, de a többi szocialista országban nem nagyon terjesztették őket.

Magyarországom mindent egyöntetűen Czetkának hívnak, pedig a strakonicei cég az egyik legdinamikusabban fejlesztő kelet-európai motorgyártó volt. (Igaz, ragadványnevekben nagyon erősek és fafejűek vagyunk, erre az egyik legjobb példa a „kaliforniai jawa”: a csepptankos hárömötvenes és a Twin Sport között mindent így hívnak, persze tévesen.)

Nézzék végig a galériát, gyönyörködjenek az érdekességekben; az ős-bicajoktól az utolsó ČZ-Cagiva kooprodukciós motorokig ott van minden. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ismeretlennel szépséggel találkoznak majd az óriási galériában, megéri végigkattintani.