Arab rapperrel mulat a japán motoros

2011.05.06. 06:58

Kunio elhagyta Ouarzazate városát, és délnek indult: érezte, arra kalandok várnak rá. Az izgalmat nem csak a szép táj, hanem egy lyuk is jelentette. Nem esett pánikba, elővette a defektjavítót. Előírásszerűen felfújta a gumit, de a hab nem volt hab – úgy látszik az afrikai nap nem tesz jót a nyomás alatt tartott flakonnak.

Célja, Agdz még negyven kilométerre volt, normális javítókészlet nélkül elég reménytelennek tűnt a helyzet. Gyerekek bukkantak fel a bozótból, majd kézzel-lábbal megértették Kunióval, hogy az öt kilométerre levő faluban esetleg tudnak segíteni – nem volt más lehetőség, csak az izzasztó tolás.

Abdssamad, a helyi szakember rendkívül segítőkész és kedves volt. Kiderült, hogy imádja a motorokat, nem is okozott gondot neki a munka, pedig szerszámai is alig voltak. Megmutatta a faluja melletti folyót, nagyon jól esett a fürdés Kuniónak.

Az arab vendégszeretet legendás, nem is engedték továbbutazni a japán motorost: Abdssamad családja szívélyesen fogadta, hamar kiderült, hogy a fiatal szerelő a helyi rapper, akit családja dobon kísér. Alkohol nélkül is jól mulattak, a méregerős helyi tea mindenkit feldobott.

Innen Tan-Tanba motorozott, ami elmondása szerint nem nevezetes semmiről, de a tengerpartja szép. Kunio számára ez volt a fordulópont, eddig tudott Carnet de Passage nélkül elutazni. Északnak irányította Honda Dominátorát, és elindult felénk – hamarosan ismét Magyarországon köszönthetjük a világutazót.