2011.06.09. 07:00
97 hozzászólás

Három kilóért lehet jó gépet venni? Erre a régi kérdésre kerestem a választ, a saját szemszögemből.

Mindenki tudja, hogy februárban kell motort vásárolni, mielőtt megjön a jó idő. Nekem is mondták, de nem hittem el - le is csúsztam a nagy üzletről, csak hogy a végén megtaláljam magamnak az igazit.

Valahol ott hagytam abba a múltkor, hogy nagymotort szeretnék. Az ötvenes robogó nagyszerű, legalábbis addig, amíg rá nem ébreszti az embert, hogy a motorkerékpár mennyi mérgelődéstől szabadít meg a városban. És arra is, hogy milyen kevés az az öt-hat lóerős kétütemű. Február közepén járunk - ekkor határoztam el végleg, hogy én az idén már igazi motoros leszek. A lelkesedés meggondolatlanná tett - azonnal elkezdtem elhinteni, hogy eladom a Why-t. Március első napjaira találtam is valakit, aki elvitte a robogót, épp annyiért, amennyiért annak idején megvettem. Volt még egy közös utunk a zöld Yamahával, megint beleszagoltam a robogózás örömébe, hogy aztán még erősebben törjön rám az érzés: motor nélkül maradtam.

Persze a használtmotoros oldalakat már korábban elkezdtem böngészni, de épp nyakig voltunk egy költözésben, így meglehetősen leapadtak az anyagi forrásaim. Úgy egyeztünk meg az asszonnyal, hogy motorra csak annyit költök, amennyi a robogóból visszajön, és amit a régebbi hobbikellékeim eladásából össze tudok szedni. Infantilis jószág vagyok, így akad ilyen bőven: ólomkatona-seregek stratégiai játékból, RC modellek, íjászfelszerelés - kiszámoltam, hogy bár mindenen jókorát fogok bukni, a végén összejöhet úgy 300-350 ezer forint a nagymotorra. Ennyi talán elég is lett volna, ha ott és akkor a kezemben van, hiszen február legvégén fantasztikus dolgokat árulnak használtan, szinte gombokért. Azzal viszont nem számoltam, hogy az első melegebb tavaszi napon úgy eltűnik minden, mintha ott sem lett volna, az árak pedig felugranak vagy 30-40%-kal.

Pedig már ki is szemeltem a tökéletes tanulómotort. Egy 1981-es Honda CB 400 N volt, kéthengeres, csodaszép állapotban. A Motordoki állította, hogy ez ugyanaz a példány, amelyet ő adott el, hibátlan állapotban, néhány éve. Valami apróságról megismerte a hirdetéshez mellékelt fényképen. Motordokiról azt kell tudni, hogy időnként vesz magának valami motort, addig reszeli, míg tökéletes nem lesz, de használni nemigen akad ideje, így mikor később eladja, még mindig hibátlan a cucc. Ez a motor egyébként sem tűnt lelakottnak hajlott kora ellenére sem, és bár ősszel még három kiló körül árulták, az utolsó ára 195 ezer forint volt. A fél szerkesztőségtől azt hallgattam hetekig, hogy ezt bizony meg kell venni. Még utána is olvastam - kiderült, hogy a tisztességes neve Honda Super Dream volt egyes piacokon, pontosabban ez a teljes sorozat neve, amelyből létezett például 250-es is.

Már épp rászántam volna magam, hogy kölcsönkérjek valakitől, de eljött a március, és az álom tovatűnt, a többi korrektnek tűnő, olcsó ajánlattal együtt. Nézegettem a hirdetéseket, de hiába: mindent elvittek, amit nem, az pedig törvénytelenül drágának tűnt. Legalább egy hónap kellett, hogy újra feltűnjenek az olcsó, de nem látványosan széthajtott, forgalomba helyezhetetlen vagy törött motorkerékpárok. És ekkor kezdődött az a hosszú és mindenki számára roppant idegesítő folyamat, amelynek a végén motortulajdonossá kellett válnom.

Mindenki más szempontok alapján választ - és ez szinte bármilyen tárgy esetén igaz - és persze ugyanezen szempontok alapján ad tanácsot is tapasztalatlan kollégájának. Így volt ez nálunk is, tulajdonképp mindenkitől kaptam valamilyen útmutatást arra nézve, hogy merre keresgéljek. Csodálatos helyzet, gondolhatná egy kívülálló, de a négy pólus, ami kialakult, néhol kibékíthetetlen ellentmondásokat is tartalmazott. Négyen voltak ugyanis, akik felvállalták, hogy megpróbálnak kitaszigálni a kóros hirdetésnézegetésből, ami persze tanácstalan sóhajtozással ért véget minden alkalommal. Megér ez ennyit? Nem lesz túl nehéz vezetni? Nem lesz unalmas? Nem lesz megbízhatatlan?

Csikós, a megrögzött veterános és javíthatatlan romantikus, akinek szinte végtelen mennyiségű tapasztalata van mindenféle kétkerekűekkel, a Honda Cubtól a 900-as Yamaha XJ-ig mindenfélével járkál a városban. Ő a stílust tekinti elsődlegesnek, és azzal a feltételezéssel néz motorokat, hogy ezt-azt azért le kell majd ütni az eBay-en, hogy teljes legyen a kép. Ráadásul ezt az adok-veszek játékot játssza évtizedek óta, és ami ebben az esetben fontos, élvezi is. Egy idő után minden nap azzal a kérdéssel köszöntött, hogy „Na, milyen motort veszel ma?”. Az ő tökéletes ellentéte Papp Tibi, aki nem különösebben tapasztalt motoros, viszont épp nemrég járt ugyanabban a cipőben, mint én, ami szintén roppant értékes tanácsadóvá emelte a szememben. Ráadásul célszerűen gondolkodó ember, aki minden, motorozás helyett olajos garázspadlón fetrengéssel töltött percet kidobott időnek gondol, némiképp hozzám hasonlóan.

Természetesen Zirig kolléga is beszállt a buliba, mint a Totalbike rabszolgája és istene, mint padszomszédom a gyárban, és mint ínyenc művészlélek, aki sajátos filozófiát gyártott a motorválasztáshoz. Árpád szerint az a lényeg, hogy ne legyen túl sok henger - tudják, egy, kettő, sok - és legyen a gépben tartalék egy jó átalakításhoz, ha esetleg megunnám. Szemben velünk pedig ott ül Telós Bandi, az ízig-vérig műszaki ember, aki szintén sok év motorozás után azt a bölcsességet kristályosította ki magában, hogy egy motornak minimum négy hengere legyen, különben ráz, nem elég rugalmas, kényelmetlen, szóval képtelenség vele együtt élni. Persze ő sem húzhatta ki magát a tanácsadói szerepkör alól.

Nyilván létezne az a motor, amelyet mind a négyen örömmel használnának, de ott és akkor nem hittem ebben igazán. Ráadásul - mintegy nehezítve a helyzetet - teljes tapasztalatlanságom ellenére nekem is volt valamiféle elképzelésem. Egyrészt a puszta esztétika és stílus oldaláról nézve, másrészt a célszerűség oldaláról. Nem tudok például chopper-szerű gépet elképzelni magam alatt, hiszen nem arcoskodni szeretnék, inkább sorok között cikázni a belvárosban, vagy kettesben leruccanni a Velencei tóhoz. Terepmotornak látszó terepmotorra sem vágyom - talán az idegesít bennük a legjobban, hogy nem ér le a lábam - és a tankra hasalós sportmotort is kihúztam a listáról, elvégre az élmény mellett az életben maradás is fontos céljaim között szerepel. Így a nézelődés elsősorban a motorszerű motorokra korlátozódott - amilyenek gyerekkorunk MZ-jei, Jawái és Pannoniái voltak, csak valamivel jobb műszaki tartalommal.

Listaként is hosszú lenne felsorolni, hogy mi mindent zongoráztunk végig mi öten, hogy a végén valamiért mégis elvessük. Ott volt például a Yamaha SRX, amit egyszerűen vagánynak tartottam. Rendszeresen látok ilyen motort hazafelé menet a Budafoki úton - egy sárga példány, dögös hanggal, de feltűnően óvatos pilótával, volt hogy robogóval is leelőztem - és tetszett a kiállása, a hangja, a karaktere. Bandi beszélt le róla, bár nem végleg. Azt mondta, ne olyan motoron kezdjek, aminek a vibrálása negyed óra után zsibbadt húsdarabot csinál az emberből. Ugyanezen okból nem próbáltam alkudozni a hirdetésekben felbukkant egyetlen Honda XBR 500-ra sem. Egy másik szubjektív szerelmem a békaarcú ocsmányság, a Yamaha TDM 850-es, amiről kórusban állították, hogy nagyon nem kezdőknek való, bár Csikós és Árpád szerint is jó dolog. Ráadásul drága is - talán majd lesz egy, ha már szereztem némi tapasztalatot.

Később felbukkant a képben néhány különböző méretű Suzuki Katana is - borzasztóan bejön a Hans Muth-féle elmebeteg idomozás - de ezeket nagyrészt az állapotuk miatt szórtuk ki. Ha egy kép láttán Csikós elkezdi felsorolni a hibákat, abból nem sül ki sok jó. Ráadásul a 750-es már veszélyesen erős, a 250-esekre és 400-asokra meg mindenki csak ingatta a fejét - Assur, nem akarsz te ilyen vinnyogógépet. Csak hangja van, de nem megy. Az 550 M és a kardános 650 G optimális lett volna, de ilyeneket legutóbb februárban láttam eladókat.

Nagyjából ennél a kategóriánál is kötöttem ki, az ár és a régebbi dolgok iránti vonzalmam miatt leginkább 1985 előtti motorok kerültek a radarra. Yamaha XJ 550-es és 600-as, Honda CBX 550-es, Kawasaki Z500 és GPz 550, esetleg a kéthengeres, idomos GPz500-as. Egy-egy pillanatra beleszerettem egy Suzuki GR650-esbe, és egy Yamaha XZ550-esbe is, de az előbbi túl drága volt, az utóbbiról meg kiderült, hogy túl ritka és különleges, érdemi alkatrészellátás nélkül. Persze rátaláltam a vonatkozó tesztekre is: itt esett ki a rostán a mini V-Maxnak tűnő Yamaha YX600-as is, amelyről valami korabeli tesztben azt írták, hogy nem valami fordulékony, azaz városi használatban nyilván csak kínlódnék vele.

Végül jött egy érdekes ajánlat. Gyulavitéz még tavaly vett egy Suzuki GS 500-ast, amelyet a nyár végén szerencsétlen módon ráejtett a lábára. Azóta nem használta, és a borulástól elgörbült a kormánya, de egyébként hibátlan, 2002-es évjárat, és odaadta volna részletre is. Zseniális, ez kell nekem. Pedig Csikós, Bandi és Árpád kórusban próbált lebeszélni. Mondták, hogy unalmas, nem jó a váza és a futóműve, felejtsem el. De úgy éreztem, ez a nagy lehetőség: lehet egy motorom, ki tudom fizetni, aztán ha megunom, maximum eladom a következő szezonban, és nézhetek valamit akár a félmillió feletti tartományból.

Talán mondanom sem kell, nem lett az egészből semmi. Az ok egyszerű: megtaláltam a tökéletes motort - legalábbis most úgy érzem, sikerült kifognom azt a gépet, amit nekem tett félre az ég. És ami a legfontosabb, négy tanácsadóm, akiknek a szavára egyenként is sokat adok, kórusban mondták: ezt muszáj megvenned. Egyelőre nem lőném le a poént, inkább tartok egy kis hatásszünetet - annyit azonban elárulok a kíváncsiskodók kedvéért, hogy a motor már szerepelt itt a Sebesség Oltárán, és csodaszép a színe. Kitalálják?

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.