Beugrottam Schwarzeneggerékhez

2011.06.22. 10:47


A Terminator a nagyvason


Nagyon finom vagyok, ha azt mondom: a T4 Mototerminatorai nem lettek olyan legendásak, mint az a Fat Boy, amit nem sokkal a Terminator 2. forgatása előtt mutatott be a Harley Davidson - a film világhírnevet adott neki. Nem kizárt, hogy az okos termékelhelyezésnek köszönhette a gyár, hogy a 90-es évek elején megint piacvezető lett a 750 köbcenti feletti szegmensben Amerikában.


Mototerminator - nem létezik még replika sem, de állítólag Ducatikkal modellezték le

Thal polgármestere, Peter Urdl mutatta meg nekünk azt a motort, amely a még meg sem nyitott Arnold Schwarzenegger múzeumban található - ebben a formában a Totalbike olvasói láthatják először. Élőben látni és felülni rá akkor is nagy dolog volt, ha tök ugyanolyan, mint bármelyik másik, 1990-es Fat Boy. A múzeum kedvéért megvásárolták azt a házat, ahol Arnold született és élt gyerekkorában. Igaz, a család eredetileg a második szintet birtokolta csak, most pedig az alsó szint is rendelkezésre áll, de a Fat Boyt az emeleten helyezték el, rögtön az első helyiségben.


A múzeumban az eredeti Fat Boy

A filmhez állítólag hét darabot szereztek a gyártól, de csak egyetlen volt alkalmas utcai használatra és rendelkezett rendszámmal. A többit a fogatásokon hamar leamortizálták.


Kifogástalan állapotban

Ezt az egy példányt Arnold szerezte meg, és a múzeumnak ajándékozta. Így a képeken az eredeti „Terminator” Harley Davidson Fat Boy-t láthatjátok. Patika állapotban van, olyan, mintha most jött volna a szalagról.


Részlet a filmből

Jól jöhet még, ha Arnold visszatér a Terminator 5.-ben – de reméljük, a kisnyugdíjas már sehova sem tér vissza. A múzeum viszont idén nyáron reméletőleg végre megnyílik: a legfrissebb terv július 30., bár hallottam már őszt is. 


Csúnyán látszik a dublőr