Pannoniával a piramisokhoz

2011.09.16. 13:03
35 hozzászólás

Bakos Richárd barátunk pompás beszámolót küldött. Pannoniás barátaival egészen Boszniáig motoroztak. Hallottak már az ottani piramisokról? 

A motoros kemény mag a horvát-bosnyák határon

Tavaly Jannónia, vagyis Hegyi János barátom kilenc napig dolgozott önkéntesként Bosznia-Hercegovinában: a visokoi piramisok feltárásán munkálkodtak társaival. Komoly támogatások híján a feltárást végző alapítvány önkéntes alapon szervezi a munkálatokat. A világ minden tájáról fogadnak dolgos kezeket, akik szállás és ellátás fejében segítenek a feltárási és építési munkálatokban.

Jannónia tavaly többek között egy fekete bőrű holland balett-táncosnővel és egy maláj régészprofesszorral építette a lépcsőket, tisztította a piramis járatait. Miután hazaérkezett, irigykedve hallgattuk élménybeszámolóját. Az ötlet innen indult – ezt nekünk is látni kell. Ha már lúd legyen kövér: menjünk Pannóniákkal egy hétvégi túra keretében. A tervet tett követte, idén szeptember 9-én reggel 6 órakor elindultunk.

A teljes utazó csapat. Kivéve engem, mert én fényképeztem

Budapesten rajtoltunk, Jannónia egy Duna oldalkocsival felszerelt fekete P12-vel (1974), én egy szóló piros P12-vel (1974). Dunaföldváron csatlakozott hozzánk a tapasztalt Pannóniás túrázó, Vörös Csabi az athéni olimpiát is megjárt T1-esével (1964), és Halász Dezső barátunk a szintén 1974-es P21-esével. Engloner Gyula, a White Pannónia gyűjtő és felesége, Márti, valamit Várkonyi Gyuri barátunk és párja, Kinga autóval jöttek utánunk.

Udvarnál egy gyors reggeli után léptünk ki az országból, és nyomultunk tovább célunk felé. A horvát szakasz (Eszék-Dakovo) eseménytelenül telt, a táj egyhangúan unalmas volt. A kellemes reggeli hűvös eddigre már elmúlt, rohamosan emelkedett hőmérséklet.

Ott a völgyben Visoko - a Nap piramisa oldalából nézve

Tankolás és pár szendvics után délben hamar a bosnyák határnál voltunk Slav. Slamacnál hagytuk el Horvátországot. Itt már látszott a délszláv háború nyoma, hatalmas harcok folyhattak itt. Egy felrobbantott híd roncsai mellett keltünk át a gyönyörű Bosna folyón.

Boszniában már gyökeresen megváltozott a táj, gyönyörű hegyek közt, a folyó partján vezetett az út. Az aszfalt minősége meglepően jó volt, a táj pedig lenyűgöző. A következő parkolóban egy kis uzsonna mellett megismerkedtünk egy helyi motorossal, aki a saját diszkója pihenőparkolójában is szívesen látott minket. Fazerének első lámpája, burkolata, rendszáma hiányzott, de láthatólag ez nem zavarta meg a sisak nélkül közlekedő srácot.

Egy erőd romjai a Nap piramisa csúcsán

Vendéglátását és az ajándékba kapott rekesz ásványvizet egy kis házipálinkával próbáltuk honorálni, de már kínáláskor leesett a tantusz: Európa egyetlen muzulmán országában járunk. Ők nem isznak alkoholt, nem esznek disznóhúst, így maradt a házi sütemény. Ekkor már elég fáradt volt a Pannóniás csapat, de az utolsó szakasz – ami egyben a legnehezebbnek is bizonyult – még hátra volt.

Több hosszú és kivilágítatlan alagút után már Visoko körzetében belecsöppentünk egy útépítés miatti poros, murvás szakaszba. A lassú forgalom miatt feltorlódva, az útépítő billencses kamionok felvert porában, a hőségben ez bizony nem volt nagy élmény. Természetesen a jó öreg Murphy sem aludt: Jani oldalkocsis fogatából a nem várt helyzet miatt pont most, az utolsó 10 km-en fogyott ki a benzin. Gyorsan töltöttünk bele 2 liter keveréket, az oldalkocsis Pannónia újra pöfögött és fél óra múlva már a szállodában intéztük a szobafoglalást.

A boszniai piramisok

Este városnéző séta keretében, egy hangulatos étteremben vacsoráztunk: a hatalmas fűzfa alatt, a folyóparton kóstoltuk meg a helyi halászok által fogott sült halakat. Ezt helyi, nagyon jó Sarajevsko sörrel öblítettük le. Másnap reggeli után Haris, a helyi idegenvezető részletesen megmutatta a nevezetességeket. Megmásztuk a Tumulust, a temetkezési dombot, voltunk a Hold piramisán, bejártuk a Nap piramisának eddig feltárt, hosszú alagútrendszerét, és felkapaszkodtunk a Nap piramis tetején lévő erőd romjaihoz is.

Innen csodálatos kilátás nyílt a városra és a hegyekre. Sajnos innen is jól látszott a polgárháború nyoma, a sok elhagyott és a lövésektől sérült ház mellett a gyönyörű tájban fehéren világított a temető sok ezer fehér kopjafája. A város központjában nagy emlékmű is őrzi az életüket vesztett katonai és polgári áldozatok neveit. Megdöbbentő látni a nevek mellett a dátumot: '92-'93-'94-'95.

Lent a völgyben: muszlim temető

A piramisok, az alagútrendszer vélt vagy valós eredetéhez nem sokat fűznék hozzá, egyelőre a tudósok, a régészek és geológusok is vitatkoznak rajta. Ottlétünkkor is épp nemzetközi konferencia zajlott a városban, valamint a National Geographic amerikai csoportja is az ásatásokon dolgozott. Ők helikopterrel és georadarral felszerelkezve, műholdképek alapján forgatták filmjüket.

Este bőséges vacsora és a finom Sarajevsko sör mellett beszéltük meg a látottakat. Vasárnap kora reggel kellemes hűvösben indultunk hazafelé, a gyönyörű tájban és a gyér forgalomban igazán élvezetes volt az út a Pannóniákkal. 80-90-es kellemes utazótempóval, néha előzéseknél a 100-ba is belekapva haladtunk a horvát határ felé. A hazafelé út eseménytelenül telt, egyedül a hőség nehezítette dolgunkat. A határon kellemes meglepetésként ért: a határőrök integetve jelezték, ne álljunk be a feltorlódott kocsisorba a napon, menjünk előre az árnyékba.

Georadar felvétel: vajon mi lehet az alagút alatt?

A felújított veterán Pannóniák mindenkinek tetszettek. Ahol csak megálltunk, bőven akadt érdeklődő. A megállásoknál a rendőrök, a határőrök, a benzinkútnál a kamionsofőrök, de menet közben még az úton haladó buszból is érdeklődő tekintetek követtek minket. Volt, hogy Dezső motorját lejawázták, ez a gyors kéthengeres tulajdonosának nem esett valami jól. (Pedig bók volt! – a szerk.) A rendkívül jó fogyasztás viszont vigasztalta, a Lecsó által összerakott precíz P21-es 3,5 literes átlaggal megjárta a túrát. Mi az egyhengeres Pannóniákkal már nem jöttünk ki ennyiből, a szólóknál 4 liter, az oldalkocsisnál 6 liter körüli értékeket számoltunk száz kilométerre.

Számomra a legfontosabb motoros tapasztalat az, hogy egy gondosan felkészített, precízen beállított öreg Pannóniával a világ végére is bármikor elindulnék. Egyhuzamban több mint 500 kilométer után sem túl fárasztó a testhelyzet, 80-90-es tempóval szépen lehet tartani az autóút forgalmának ritmusát.