2012.06.25. 16:30

Nagyon nehéz őket megfogni, mondja a szakértő és mi értjük. Aki ma ötven köbcentis motorral vagy robogóval szabálytalanul közlekedik, nem kell tartania az utólagos bírságtól, ha nagy a forgalom, még a rendőrök elöl is megléphet. Az Országos Rendőr-főkapitányság, Balesetmegelőzési Bizottságának statisztikái szerint, a segédmotoros balesetek jelentős részét egyszerűen el lehetne kerülni, ha a kistestű, az autósok számára gyakran észrevehetetlen járművek vezetői nem fogyasztanának alkoholt, mielőtt útnak indulnak.

A valóság azonban az, hogy sokuk fittyet hány a szabályokra, sőt, rendszeresen részegen közlekedik. Tehetik is, hiszen amíg nincs rendszám az ötveneseken, lényegesen nehezebb utólag azonosítani őket. Míg 2001-ben 834 balesetben voltak érintettek segédmotorosok, addig ez a szám még 2010-ben is 790 volt. Gégény István alezredes szerint csak a kerékpárosok közt akad több szabálysértő, és ittas vezető.

A rendőrségi statisztikák szerint tavaly romlott a rendszámot viselő, tehát ötven köbcentinél nagyobb motorokra vonatkozó baleseti statisztika is. Egy év alatt a korábbi 1235-ről 1402-re emelkedett a motorkerékpárosokat érintő, személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma. Az esetek felében a gyorshajtás vezetett tragédiához, a második helyen az irányváltás, haladás és kanyarodás szabályainak megsértése a kiváltó ok. 

A statisztika alakulását árnyalja, hogy az elmúlt évben 142-ről 147 ezerre nőtt a rendszámos motorkerékpárok száma. Mivel új motort továbbra is nagyon kevesen vásárolnak, valószínű, hogy a tulajdonosok többsége külföldről hozott be valamilyen nagymotort vagy rendszámköteles robogót. 

Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság honlapján nemrég közreadott összeállításból kiderül, hogy több európai országban dolgoznak a motoros balesetek számát csökkentő stratégián. Olaszországban hamarosan olyan jogszabály léphet életbe, mely szerint minden 11 kilowattnál nagyobb teljesítményű motor vezetőjének a bukósisak mellett kötelező lesz könyök és vállprotektorral felszerelt védőruhát viselnie, 25 kilowattnál erősebb gépekhez a fentiek mellett hátprotektor is kötelező lesz, míg az ennél erősebb motorokra csak teljes motoros védőfelszerelésben lehet majd felülni. 

Belgiumban már közel egy éve a motorkerékpárok vezetője és utasa számára is kötelező a kesztyű, a hosszú ujjú kabát és a hosszú nadrág, illetve a bokát is védő motoros csizma, illetve magas szárú cipő viselése. Aki nem tartja be a szabályokat, legfeljebb 50 eurós bírságra számíthat, vagyis a hatóságok egyelőre kísérleteznek, egy ekkora büntetésnek nincs komoly visszatartó ereje Nyugat-Európában. 

Magyarországon is létezik a motoros ruha kötelezővé tételének ötlete, ám ezt egyelőre csak a motoros tanfolyamok végén következő vizsgákon vezették be. Kérdés, mi lenne, ha ezen túl nálunk sem lehetne sortban és strandpapucsban vagánykodni a belvárosban. Lehet, hogy sokan nem is motoroznának tovább.