Apokalipszis az olajfinomítóban

2012.12.13. 14:34
20 hozzászólás

Zorkij 4C, az orosz Leica-licenc a notesz fölött

Miután apai nagyszüleim meghaltak, a ház évekig üresen állt. A hűs konyhában leültünk néha apámmal, a szomszédban volt a barackosunk, jó volt a nyári hőség elől bemenekülni néha, enni valamit, kortyolni a kútból húzott vízből. Néztük a korhadó fűzfáit táncoltató beketfai faluvéget, én nyeltem az ételt, apám mesélt, milyen volt régen, a háború alatt és után.

A vastag falak mögött mindig jó volt a levegő, a szekrények, a padlás és a pajta izgalmas kincseket rejtegetett. Motoralkatrészek, könyvek, limlomok – így került kezembe ez a notesz. Igazából két fémlemez meg egy rugó: a gerincet kicsit megnyitva füzetkét lehet befogni, majd ha megtelt, cserélni.

Nagyon tetszett. Tudják, van az a tipikus rezes szag, ennek is, imádom. Valami ötvözet, jól bírta az évtizedeket. Belelapozva keresztapám kedvenc nótáit találtam, meg egy-két kilométeres bejegyzést, amely a Jawa Pérák 250-re vonatkozott. A gép előbb Zoli bácsi volt, aztán apámé, aztán visszakerült Zoli bácsihoz. Keresztapám, a nyugdíjas autószerelő és legendás bütykölő éppen tavaly támasztotta fel a több mint hatvanéves motort.

Apollo benzin, a pozsonyi finomító reklámtárgya

A notesz már szintén hosszú ideje fetrenghetett, így a megmentés mellett döntöttem. Sokáig ez volt a címes füzetkém – talán még önök is emlékeznek az időszakra, amikor nem az emberek emailjét, hanem az utcanevet és az irányítószámot jegyeztük föl.

A fedlap felirata Apollo Benzin; apám még emlékezett, ez volt a monarchia egyik legmodernebb, pozsonyi olajfinomítója. Hosszú évekig hordtam magammal a relikviát, de eszembe sem jutott utána olvasni a cégtörténetének.

Gyomrában címek, régi szerelmek

Mostanában nem levelezek. Igaz, hiányzik az édes várakozás, amit a boríték feltépése okozott, a lányok kézzel írt gyöngy betűi, az izgalom, a kamaszkori szerelmek. Ezekhez képest az elektronikus posta személytelen, steril, elvesztette minden ünnepélyességét – lassan már kézzel is elfelejtünk írni.

Pár éve már a fiókban lapult a notesz, odahaza, anyáméknál, a régi szobám íróasztalában. Valamit turkáltam, boldogan vettem kezembe, lapozgattam, próbáltam felidézni a benne talált nevekhez tartozó emberek arcát. Néhány régi cimborám eltűnt, van, akiről fogalmam sincs, hogy kicsoda, van, aki híres és ünnepelt lett – jó volt emlékezni a bandázásokra, lányokra, a fiatalos csókok utáni címcserékre.

Most viszont nem lustálkodtam el, megnéztem, mi is volt az Apollo Benzin – érdekes történet, kár, hogy tipikusan kelet-európai. Mivel Pozsony ideális helyen, Budapest és Bécs között fekszik, ideális volt egy finomító felépítéséhez. Vasúton, országúton és a Dunán is jól megközelíthető, nem véletlen hogy 1895. április 9-én a Budapesti Hazai Bank közgyűlésen megalapították az APOLLO ásványolaj finomítót működtető részvénytársaságot. Az alaptőke 1 millió forint, vagyis 2 millió korona volt: 10 ezer részvényt bocsátottak ki, darabját 200 korona értékben.

A finomítót az akkori Malomligeti út (a mai Mlynské Nivy) végére tervezték, az üzembe helyezés 1896. április elején megtörtént. Az első baleset nyolc napon belül héten bekövetkezett: április 8-án tűz ütött ki, a kár 30000 korona volt.

Az első év (1896/97) eredményei a következőképpen alakultak:

Feldogozott kőolaj: 23 560 tonna (kaukázusi a halicsi)

Termékek

Vegyipari benzin: 543 tonna
Motorbenzin: 2 559 tonna
Petróleum világításra: 11 697 tonna
Csapágyolaj: 7 260 tonna
Kenőolaj, egyéb olajok: 1 032 tonna
Aszfalt: 4 191 tonna

A második világháború előtt és alatt nőtt az igény a kőolajszármazékokra: 1943-ra elérték a 160 500 tonnás feldolgozási mennyiséget. A nyersanyag Romániából, Ausztriából, Magyarországról és Szlovákiából származott.

Az Apollo a német hadsereg számára is jelentős mennyiséget szállított, így, mint stratégiailag fontos célpontnak, várható volt a megtámadása. Az öregek által csak pozsonyi apokalipszisnek hívott esemény 1944. június 16-án történt: a finomítót az USA 15. légihadosztálya két hullámban lebombázta.

Összesen 280 tonnát dobtak le: a 158 bombázót 33 vadászgép kísérte. 133 ember vesztette életét, ebből 78-an a finomító alkalmazottai voltak. Rekordidő alatt, két hónap munkával sikerült úgy-ahogy rendbe hozniuk, szeptemberben már termeltek, egészen októberig, amikor az egyesült hatalmak, majd 1945-ben a szovjetek újra lebombázták.

A háború után a szovjet hadsereg fennhatósága alá került az Apollo, megindult a helyreállítás: 1946 novemberére már több üzemrész működőképessé vált. Az államosítás után a céget átnevezték, Szlovák Ásványolaj Finomító Állami Vállalat lett a neve. Ennek jogutódja, a Slovnaft ma a MOL csoport tulajdona. Ilyen noteszem nincs, úgyhogy ez egy másik történet.

Az adatok forrása: olajmuzeum.hu

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.