A Simson bosszúja

Már vagy két hónapja annak, hogy eltettem télire a Simsonomat, azóta csak ritkán néztem felé, egy-egy kis járatás erejéig. Mikor legutóbb hosszabb útra indultam vele, hibátlanul elvitt Bánkútra, sőt haza is hozott. Sajnos arra nem jutott már időm a téli leállás előtt, hogy a külsejét is rendbe tegyem, erre legkorábban tavasszal lesz lehetőségem.

A Star azonban igényelné a törődést, és erre igen sajátos módon emlékeztetett: megtorolta az elmaradó figyelmet. Ráadásul a véres bosszúhoz közel sem kellett menni a motorhoz, a saját szobámban csapott le rám.

Az íróasztalom felett van egy kis parafatáblám, tele mindenféle aprósággal: van rajta kínai motoros kulcstartó, gimnáziumi szalagavató maradványai és még ki tudja mi. És volt rajta egy Simson-embléma is, amely nagyjából egyidős lehet a Starommal, de még nagybátyám motorjáról származik. A motort valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján adhatta el, de a logó megmaradt, én pedig ezt fogom a sajátomra biggyeszteni, ha végre majd elkészül.

Szóval a fém embléma lepottyant a helyéről, éppen bele a nyomtatómba. Persze nem vettem észre, csak amikor nyomtatni szerettem volna. A gép többszöri próbálkozásra is képtelen volt behúzni a lapot, aztán amikor belenéztem, láttam, hogy valamitől kicsit eldugult a behúzószerkezet.

Mivel a nyomtatóról hiányzik az a kis szervizablak, amelyen az elakadt papírt lehetne kiszabadítani, így a szűk nyílásba kézzel behatolva kellett kitapogatnom, hogy ez bizony a Simson-logó lesz. Mire nagy nehezen kibányásztam, a jobb kezemből a vér folyt, a bal meg csupa fekete tinta lett. Na, így hagyják magukra a motorjukat télen! Én mindenesetre januárban megrendelem a hiányzó alkatrészeket – fékkart, kuplungkart, ilyesmit -, hogy tavasszal már ne odázhassam el a felújítást.