Mára vénség a szexi maca

2013.02.13. 16:17

Lambretta SX 200 brochure page 1

A prospektusgyűjtés sok gyerek életében megjelenik. Az enyémből se maradt ki, máig emlékszem az elsőkre. Az autósat keresztapám nyomta a kezembe, Škoda Rapid volt rajta. Nyugdíjazása előtt ő volt a dunaszerdahelyi autószerviz főnöke – apámmal sétáltam a nagy szocialista csarnokban, amikor a kék köpenye zsebéből óvatosan kihúzta a félbehajtott reklámanyagot, kezembe nyomta, hogy véletlenül se unatkozzak.

Aermacchi Racers 1968 page 1

A második motoros volt, ezt már magam szereztem a Mototechna helyi boltjában: a Simson S51 volt rajta, és érthetetlen módon német nyelvű volt, sőt, az exportos Bunny névvel hirdették rajta az underbone gépét.

CZ 1950 page 1

Mindkettő éveken át megvolt, sőt gyűlt is melléjük pár; a Maserati Shamal valahol máig megvan. A gyerekes ragaszkodás ellenére nem vált gyűjtő belőlem. Vagyis csak félig. Megelégszem annyival, hogy a netről le-lementem a szebb prospektusokat – jutott már belőlük ide a blogra is, bőven.

Jawa 1950 page 1

Ezt a szettet a Red Devil Motors blogon találtam: gyönyörű gyűjtemény, olyan darabokkal, melyekkel még sosem találkoztam. Oké; célomul fogadtam, hogy megközelítőleg annyit írjak csehszlovák motorokról, mint Csikós a Mercedeskről; sajnos a harcban vesztésre állok, nincs esélyem lenyomni a kopaszt.

whitwood monocar page 1

Itt is van pár CZ meg Jawa, eddig még egyiket sem láttam máshol. Aki szereti az angol gépeket, az is kattintsa végig a galériát – van benne csemege, jut mindenkinek. 

Harley 1975 page 1