A Rázósabb úton - könyvajánló

2013.09.15. 11:18

Obsuszt Roland tavaly júniusban határozta el, hogy régi, vasblokkos Harley-jával 16 ezer kilométeres túrára indul. Miután megjárta Bajkonurt, hazatérve a Totalbike-on is beszámolt élményeiről, majd úgy döntött, útikönyvet ír motoros kalandozásairól.

Útikönyv? Motoros ponyva? Napló, vagy esetleg életmód-tanácsadás? Csak nézőpont kérdése, hisz mindenki megtalálhatja benne amit keres, ahogyan én is megtaláltam azt túráim során. Egy veterán merevvázas Harley-Davidson nyergében több, mint 100 000 kilométeren és 34 országon keresztül hajszoltam a célom, az utazást. Ellátogattam Skandinávia motorépítő műhelyeibe, Csernobil sugárfertőzött területére, a bajkonuri űrközpontba pedig egészen egyszerűen bemásztam.

46

Sokáig gondolkodtam, vajon van-e értelme belekezdeni egy ilyen útikönyv megírásába. A biztatások és pozitív visszajelzések aztán megerősítettek benne, igenis van. Most, kilenc hónap kihordási idő után megszületett a Rázósabb Úton, melyben tizenhárom év kalandjai elevenednek meg.

Utam során sok nehézségbe ütköztem, de valahogy mindig arra kellett rájönnöm, hogy ezeknek célja és értelme volt. Ha nem fogy ki a benzinem a sivatag közepén, talán sosem találkozom Sylviával és Karstennel, a két német hippivel, akik akkor már nyolc hónapja úton voltak. Ha nem kell két napot eltöltenem a tarazi rendőrségen, sosem futok össze Ruszlánnal, aki egyedüliként épített Harley-val jár Kazahsztánban. Ha pedig Karstenék nem kapnak defektet a találkozásunk után három héttel, bizonyára ők sem találkoznak Ruszlánnal, és nem tudtak volna jót derülni sörözés közben a közös magyar ismerősükön. Sok hasonló történet bontakozik majd ki, fény derül a mexikói szörny, a Chupacabra titkára, megismerkedhetsz az Európa peremén élő buddhistákkal, és kiderül az is, hogyan másztam be a világ egyik legszigorúbban őrzött űrállomására. Tarts velem és fedezzük fel merevvázon a világot – hátfájás nélkül!

156

A könyv megrendelhető interneten itt és itt. Személyesen is megvásárolhatod a könyvbemutatókon, október 12-én Csongrádon a Hangulat presszóban, október 19-én Budapesten az Ultimate Combaton, vagy a novemberi Devils börzén. A könyv ára 2500 Ft.

borító