2014.01.12. 11:45

A Sebesség oltárán korábban már írtunk a Valtoron spanyol motorépítő műhely több munkájáról is. A La Bestia nevű dragster után úgy tűnt, a madridi testvérek annyira ráéreztek a café raceres irányvonalra, hogy jó ideig nem is láthatjuk őket más területen kísérletezni. Közben azért csak elkészült terepmotorjuk, a La Loma, melyet el is vittek egy krosszpályára, ahol Grantatini várta őket kamerájával.

3

Ahogy a Valtorontól már megszokhattuk, ezúttal is egy Kawasakit választottak kiindulási alapként. A KZ750 kéthengeres blokkját megtartották, a vázat azonban megerősítették és átalakították. A 41 milliméteres első villát és a kerekeket egy Husqvarna WR250-es enduróból mentették át, a lábtartók KTM-származékok. Az első fék valaha egy Yamaha SR250-esen szolgált, a hátsó pedig Husqvarnán.

5

Az innen-onnan összeválogatott alkatrészek nagyjából ennyiben ki is merülnek, a motoron minden más a Valtoron műhelyének munkája - így a sárvédők és a benzintank is. Ezeket teljesen a nulláról készítették el. Először agyagból formálták meg az elemeket, majd amikor a modellel már elégedettek voltak, kezdődhetett a Delgado testvérek kedvenc munkafolyamata: a fémek megmunkálása. A végeredmény tökéletesen illeszkedik a műhely korábbi motorjainak sorába.

loma12

A Valtoron terepmotorjáról Grantatini ismét színvonalas videót készített. Ezúttal fekete-fehér színvilágot, és hozzá illő zenét választott - talán egy kicsivel több motorhangot hagyhatott volna nekünk. A kéthengeres blokk és az egyedi kipufogó a felvétel tanúsága szerint még a lovak riogatására is alkalmas.

 

La Loma 750 by Valtoron from Grantatini on Vimeo