Aprilia, máris darabokban

Kati Aprilia SportCity 200-asa igazán csinos és megkímélt, egyben ő garázsunk egyetlen harminc évnél fiatalabb géperejű járműve. Az új tulajdonos, aki a feleségem, épp csak annyit ment vele, ami ahhoz kellett, hogy a közben bekövetkező apró baleset miatt muszáj legyen megvennünk. Én kicsit többet hajtottam, mert először is hazamotoroztam vele a Wekerléről, aztán még elvittem vizsgára is meg vissza.

Innen kicsit nehéz lesz megmagyaráznom, miért borította el a garázsunk padlóját kábé hat négyzetméteren az Aprilia-törmelék egy szép, januári napon.

Nem vettük nagyon olcsón a gépet, de firenzei motor volt, az eladó állítása szerint (és a valós kinézete alapján is) kevés kilométerrel. Ráadásul láttam a papírjait: az előző és egyetlen tulaja 1942-ben született. Ilyet kell venni, ennek az égegyadta világon semmi baja nem lehet. Gondoltam.

Megfeledkeztem az örök szabályról: amikor az ember használt járművet vesz, ha talál rajta valamilyen bagatell, könnyen javítható hibát, amiről az eladó is tud, az sosem bagatell. Persze ettől még meg kellett volna vennünk, Kati tett róla. De azért ismerik a jelenséget.

Ha az első megnézésnél kicsit kattog a motor, az soha nem a szelephézag, hanem inkább a kopott vezérműtengely. Ha füstöl a motor, az sem olcsón szerelhető szelepszárszimering, hanem teljes szétszedés és gépműhely után kiáltó hengerkopás. Ha fagyálló-tócsa gyűlik az autó alatt, az sem azért van, mert figyelmességből véletlenül kicsit túltöltötték a tartályt a kedves eladónak, hanem mert lukas a hűtő. Vagy kukás a vízpumpa. Ha pedig húz a futómű, ott nem egy kis beállításra van szükség a futóművesnél, hanem elgörbült a karosszériaváz, amikor oldalról megtalálta a 42-es busz.

Mert ha tényleg olcsó lenne és könnyen javítható, akkor az eladó maga is kiadta volna azt a kis pénzt, rászánta volna azt a fél órát. De nyilván rájött, hogy nagyobb a baj, sőt, akár az is lehet, hogy ő is már örökölte a problémát valamelyik régi elődtől, és akkor döntött az autó eladása mellett, amikor megvilágosodott, hogy képtelen lesz épeszű áron orvosolni a hibát.

Nos, a feleségem Apriliájának a hátsó műanyag sárhányó-toldaléka lötyögött. Picit. Sebaj, vásárláskor felnyitottam az ülést, láttam a mélyben a csavar hűlt helyét, „nyilván nem volt elég hosszú dugókulcsuk, majd én meghúzom” - felkiáltással megnyugodva visszacsuktam. Aztán a vizsgán észrevettem (észrevetették velem), hogy nincs meg a hátsó prizma. Szintén a hátsó sárhányó végén, hogy lassanként önök is betájolják a poszt irányvonalát. És valamiért az olasz rendszámtartó keret se volt meg. Naná, szintén a sárhányón.

Végül levizsgázott az Aprilia, meglett a rendszám. Gondoltam – hiába van még csak január, felteszem, hadd legyen Katókának az első bátortalan tavaszi napsugár kikandikálásakor azonnal hadra fogható motorja.

Igazából el is feledkeztem erről a lötyögésről egészen addig, amíg a keretet oda nem nyomtam a sárhányóhoz. „Ja persze, a sárhányó nincs rögzítve, mingyá meghúzom” - ugrott be, és mentem a hosszabbított stekkért. Túrtam egy csavart a dobozból, betekertem. Majd húztam még. És amikor már nagyon masszívan meghúztam azt a dög csavart, akkor hasított belém a felismerés, hogy a sárhányó ettől még ugyanúgy lötyög. Mi a rosseb?

Felvettem kedvenc fejlámpámat és kukucskálni kezdtem alulról. Aha, van itt egy csőből készült plusz tartó a sárhányó műanyag része alatt, az mozog. De ez a tartó eltűnik a lámpa alatt, hohó. Szedhetem szét, a francba már.

Egy ilyen olasz dögről nem olyan ám leszedni a burkolatokat, mint imádott kis Spacymről. Elkezded hátul, itt egy imbusz, ott egy fedél, na hogy csusszan ki ez a burkolat a másik alól (feszegetsz), nem, nem ott, de mindjárt eltörik, jaj (izzadsz), talán ha ezt megemeled itt (nyekereg, neked remegni kezd a kezed), feszül, feszül, hopp, valami kiakadt, még mindig nem jön... Szóval valahogy így megy a dolog, persze sok verbális aláfestéssel.

Az ülés alatti fedélről, ami a tankot takarja és a legkönnyebb hozzáférést biztosította volna a lötyögés epicentrumához, kiderült, hogy nem lehet leszerelni, bár az összes csavarját kiszedtem. Elkezdtem hát a sárhányó fölötti műanyag csíknál. Folytattam a burával. Majd jöttek az oldalburkolatok, amik egészen addig nem engedtek, amíg az első, ülés alatti függőleges panelt és a lábtartógumikat le nem vettem, ahhoz viszont meg kellett találnom azt a két, rejtett csavart, amelyekhez alulról, csak az ülés alatt levő burkolat benyomása után tudtam hozzáférni. Hogy tényleg rohadna meg.

Az egyik ilyen oldaldeknin egyébként találtam egy kis szerelőablakot (miután előtte már szétjött az egész istennyila), amin keresztül például a gyertyát meg lehetett volna skubbantani. Hurrá, kösz, hogy szóltál előre, Giovanni. Most már én is tudom.

Ha már ott tartottam, levettem a hátsó lámpaburát is - micsoda kis szar csavarokkal rakták össze ezt a hitvány, vékony műanyagot, el se hiszem, elkényeztetett a Honda. Mivel az egész bura piros, az Apriliánál úgy oldották meg, hogy sárgán villogjanak az indexek, hogy zöld burákat tettek az izzókra. Mindkét ilyen bura leesett valamikor a motor ködös múltjában, pedig elég határozottan bepattannak. Mindegy, újra rögzítettem őket. Itt vágta belém az első szöges stoplit az újmotor-felfedezés görcsös folyamatának a szúrós hágóvasa. Vajon miért esett le a két kis bura? Miért hiányzik a két, beültetett anya a sárhányóból? Hova lett a macskaszem? Miért lötyög az egész sárhányótartó konzol?

Megvilágosodtam. Ez a motor puffos volt hátulról. Ó, jaj. Esküszöm, már azt is érezni véltem, hogy az egész hátsó lengőkar mozog, a motorblokkal együtt, persze.

Sebtében bontottam tovább, szívem a fülemben kalapált. Ilyenkor látod lelki szemeiddel a vastagon befűtött kandallót, amibe marékszám beleszórtad a pénzed. De sehol egy gyanús nyom, ütés, görbülés. Majd ha beljebb leszek... Elértem a sárhányótartó tövéhez. Két csavar tartja. Elméletileg. Ezen csak egy van meg, az is laza. A másik rég elveszett. És milyen fura, egy szem rozsda nincs az egész motoron, de tényleg, még a kipufogó könyökcsöve is hibátlan, csak az anyái korrodáltak kicsit, de itt, a sárhányó tartórúdjának a tövénél tiszta korrodált az egész.

Még hegesztésnyomokat is látni vélek. De nem, ettől még semmi se görbe, kicsit csillapodik az aggodalmam. Így, hogy nincsenek burkolatok, megrángatom erőből a hátsó kereket, de áll, mint a cövek.

Igazából amerre nézek, mindenütt újszerű a motor. Minden elvágólagos, már amennyire egy olasz motoron elvágólagosak lehetnek a dolgok. Vigasztal a tudat, hogy ma már a japán motorok sem igazán igényesebbek, az a korszak elmúlt.

A gyertyát biztonságból megnézem, ha már itt járok, őzbarna, tökéletes. Nincs olajszivárgás, leesett szívókürtő, meglazult csavar, csak a krétával feltüntetett „MAX 200” gyanús kicsit a gyújtáselektronikán – nini, ezt már cserélni kellett 10 ezer kilométer alatt?

Pótlom a sárhányórögzítő ülés felőli csavarját, mindkettő másikat meghúzom izomból, a rozsdás részeket lefújom a repülőtechnikás, szuperragaszkodó korróziógátló filmemmel – nem megy majd sokat esőbe ez az Aprilia, de nem árt az óvatosság. Akkor már az egyik izzót is kicserélem, mert a kiégett a helyzetjelzős szála, a láb alatt levő akkutartónak keresek csavart és annak fészket, hogy kettő rögzítse, ahogy azt gyárilag szánták.

Megnyugszom – csak valami érthetetlen hatás érhette ezt a nyúlványt hátul, de a gép hibátlan, nem kell aggódnom. Szépek a fékbetétek is, viszonylag tiszták a csatlakozók, a motor felől már nyugodt leszek, már csak a lovasa miatt aggódom kicsit. Volt már nagymotorja, több is, de egy ideje csak kis robogót vezetett, vajon mennyire szokott el a műfajtól?

Így, hogy alaposan átnéztem a mindenét, már pikpakk megy az összeszerelés. Kicsit fotózgatok azért közben, hogy legközelebb is tudjam, mi, hova megy. Két pici önmetsző csavar ennek ellenére kimarad, de akárhogy gondolkozom, meregetem a szemem, nem találom, hova valók. Lehet, hogy eleve a garázs padlóján voltak? Rég takarítottam, kéne már azt is...

Mindegy, két és fél órányi szerelés alatt összeállt az Aprilia, minden feszes és nett, a lötyögések elmúltak, a lámpák mind világítanak, farán rendszám, akkuja töltőn, jöhet a tavasz. Már csak egy fékkart kell valahonnan vennem, ami vásárláskor elgörbült, no meg idővel a firenzei napon megolvadt műszeregységet is orvosolnom kell... Remélem, azért most kitart egy darabig.