Kínai, de vállalható

Nem ez volt az első alkalom, hogy Elektronikai Cuccokat Okosító András kisegített a bajból, így teljesen nyilvánvaló volt, hogy amikor rászántam magam motoros átbeszélő beszerzésére, akkor nála kezdtem az érdeklődést. Egyrészt tudom, hogy sokfélét ismer, árulja is őket, sőt elég profin be tudja építeni őket. Ahogyan elkezdte sorolni az árakat, hogy a mennyibe került az Interphone és miért a Nolan M5 a legjobb jelenleg, akkor sejteni kezdtem, hogy a nagy nevű gyártóktól egy darab eszköz kétszer annyiba kerül, mint amit én a páros szettért ki tudok fizetni.

Aztán pár perc múlva küldte is a linket, hogy mi kell nekem: névtelen kínai, párban 37 ezer, a korábbi verziójából elég sokat épített be, azokra sem volt panasz. Mivel a sisakomban nincs gyári intercom előkészítés, ezért Andrásra bíztam a beépítést. Egyrészt tudja mit csinál, másrészt elég jó sztorikat tud a különböző sisakokról, például mondta, hogy a Schuberth C2-ben alul masszív alsó merevítés van, míg a C3 már sokkal olcsóbb benyomást kelt szétszedve, bezzeg a BMW-nek gyártott darabok! Azokban aztán van anyag! Nagyjából itt veszítettem el a fonalat. (Persze rosszul emlékeztem: a Schuberth C3-ban van a nyak körül körbefutó gallérban fém merevítés, a C3 Pro az, amiben ez már műanyag)

 

 

A használat élményét nagyban meghatározza a beépített hangszóró minősége – elég sok Interphone F4-et és F5-öt tuningolt már meg jobb alkatrészekkel, az én kínai motyóm is azokhoz hasonló, húszforintosnyi átmérőjű hangszórókkal érkezett, de háromezerért tízezerért tud bele sokkal jobbat. Idővel majd azt is meglépem, de annál messzebbre nem akarok elmenni, állítása szerint tud olyat is, ami a Nolan N-Com-hoz jár, de az már zsírosabb kategória, 17-18 ezer alatt nem jön ki az anyagdíj.

 

Itt tartottunk akkor, amikor a sisakomat szétbontva elkezdte pörgetni az autószerelők fejvakarós csúcselőadását, jajj, ez nagy munka lesz, ki kell vágni az anyagból, hogy beférjen, meg hogy ehhez szerszámra lesz szükség. Kiderült, hogy ő is McGyveren nőtt fel, és a szerszám az egyenlő a svájci bicskával, én meg ráhagytam, hogy csinálja, ahogy jónak látja.

Ami csalódás volt a BT Intercom M800 átvétele után, hogy a dobozban elég kevés volt az extra. Amikor a kínai navim érkezett, ahhoz annyi cuccot adtak, mintha felvásároltam volna egy komplett GSM boltot: autós tartó, motoros tartó, ilyen töltő, olyan kábel, pótakksi. Ebben pedig éppen annyi, ami kell, az egyetlen opciós extra a ragasztós-tépőzáras külső egység rögzítés mellett egy csipeszes fajta, ami elég gagyinak tűnik. A jobb márkáknál mikrofonból is két félét adnak, egy ilyen karos vackot szivaccsal a végén, ami nyitott és felnyitható állú sisakokhoz való, míg a zárt sisakokhoz egy felragasztható korong szokott járni – ebből ez utóbbi kimaradt.

Másnap hívott, hogy kész van, kisakkozott mindent – vagyis síkban vannak a hangszórók, a mikrofon nem lóg bele sem a légbeömlőbe, sem a látótérbe, és a külső egység sem takarja ki a csukát. Ezzel egyébként kellett sakkozni, mert a sisak görbülete nem mindenhol követi a intercom egységét. Nekem simán megérte a két sisakra azt a pár ezer forintot a beépítés, a hangszórókat kitapintani is alig lehet, a mikrofon sem lóg a számba, igényes is lett – szóval nem volt olyan, mint amikor a lapszabászatban ötezerért csináltak egy rossz méretű fiókot, amit aztán még heftölnöm is kellett, mire bement a helyére.

 

A BT M800-nak két fő funkciója van: a telefonnal/navigációval való összeházasítás és a két intercom közötti kommunikáció. Nekem igazából az első a fontos, többnyire egyedül motorozom, olyankor rövid utakon megnyugtat a zene, hosszabb, monoton úton pedig nem unatkozom. Telefonnal elég gyorsan összelőhető, körülbelül 10 másodperc a szintidőm – be kell kapcsolni az intercomot, a telefon felismeri a bluetooth eszközt, és máris együttműködnek. Onnantól kezdve szólhat a zene, a forgókapcsolóval tudom szabályozni a hangerőt és léptetni a számok között, a közepét megnyomva pedig némítható a zene és vehető fel a bejövő hívás.

A két intercom összeházasítása sem macerás munka, addig kell egyszerre nyomni a gombot, míg mind a kettőn el nem kezd villogni felváltva a piros és kék LED, utána pedig még egyszer megnyomni az egyiken röviden a bekapcsológombot – ennyi, utána már lehet csevegni. A specifikáció nagyjából 800 méteres hatótávot ad meg, ez sík terepen vagy laboratóriumban reális, a városban viszont nagyjából 150-200 méter után megszakad a vonal, de hatvan-hetven méterre eltávolodva is már elég recsegős a vétel. Kitétel még, hogy 120 km/h-ig használható, ez viszont nettó hülyeség, hiszen a jelet nem fújja el a menetszél, legfeljebb a zaj nyomja el a hangot – az viszont sisakfüggő, én zajszűrős füldugóval, csupasz motoron 180-nál is hallottam a zenét – zajosabb plexi mögött viszont 150 felett már felismerős játékká válik az egész.

 

Két motor között és telefonálni viszont elég gyenge, ha nem tudom, hogy kivel beszélek, akkor hang alapján fel sem ismerem, a zaj is elég súlyos olyankor, szóval az nem annyira jó kombó, pláne, hogy ha vitatkozom, elkezdek hadonászni vezetés közben, szóval teljesen világos, hogy telefonálni miért nem szabad, zenét üvöltetni meg miért igen. Két motor között ugyanemiatt nem tökéletes, túrán persze meg lehet beszélni fontos dolgokat, hogy ennél a lehajtónál kellett volna-e lemenni, vagy hogy itt lenne az ideje egy tankolásnak, esetleg kikapcsoltuk-e a kávéfőzőt indulás előtt – mivel a mikrofon mono, ráadásul a legnyomibb hangminőségű, amit az elmúlt tíz évben gyártottak, ezért az éppen elmegy minősítést adom neki.

 

Még egy darabig elvagyok vele ebben a formában, de feltekert hangerővel már torzulnak a hangok, így elkerülhetetlen lesz háromezer forintért upgrade-elni jobb hangszórókkal.