Egységnyi áron nagyon sok motort tartalmaz
Harley-Davidson Sportster 883 Iron
Amikor Amerikában jártam - konkrétan Los Angelesben - egyetlen japán motort sem láttam. Konkrétan szinte mindenkinek fekete Sportster Ironja volt. Vajon véletlen?
14 éves koromban első dolgom volt segédmotoros-kerékpár tanfolyamra menni, hogy lehessen Simsonom, ami a motort testesítette volna meg akkor, ha lett volna végül belőle valami, de fater nem akart nekem Simsont venni. A tanfolyamon a műszaki rész, ha jól emlékszem, ugyanaz volt, mint a nagymotoroknál: a technika az egyhengeres léghűtéses kétüteműeknél tartott, robogóról még nem is hallottunk. Sosem felejtem el, hogy a műszaki szaki azt mondta: adjuk meg a módját! A motort mindig oldaltámaszon indítsuk be, majd hajtsuk fel a támaszt és üljünk a motorra.
Az Iron tökéletesen adja ezt az adjuk meg a módját módszert, ami nekem amúgy módfelett szimpatikus, bár itt egy kissé zavaró. Úgy éreztem, a büdös életben nem fogom megtalálni a lábammal az oldalsztendert, amikor le akarok szállni. Úgyhogy megadtam a módját: leszálltam a motorról és úgy hajtottam ki lábbal a kitámasztót.
Mindezt a lábtartó helyzete is okozza. Az Iron nem rendelkezik előre helyezett lábtartóval, így biztos voltam benne, hogy gyűlölni fogom a begörcsölt combjaim és amiatt, hogy folyton bele fogok rúgni bokával a lábtartóba. Meglepetésre egyik sem történt meg: egyáltalán nem kényelmetlen a 883-as. A megadjukamódját-sztenderen kívül semmi furcsaság, simán jó volt az üléspozíció, bár én csak átlagosan magas vagyok. Azt el tudom képzelni, hogy égimeszelőknek nem való ez a motor.
A lábtartó pozíciója miatt nincsen váltórudazat, közvetlenül a kijövő kapcsolótengelyre van szerelve a váltókar. Ez semmi furcsát nem jelent, de a váltó szporisan kemény. Nem arról van szó, hogy csattanva veszi a sebességet, hanem rendesen nehéz sebességbe tenni, erő kell hozzá, és az ürest sem könnyű megtalálni. Ezek olyan dolgok, amik nekem tetszenek.
A 883 köbcentit sokan kicsinek gondolják: azt hiszi az ember, hogy az 1200 már jó, de a kistesó gyenge. Holott 883 köbcenti pont közelebb van a literhez, mint a 750-hez, 750-es V2 meg akadt azért a piacon a történelemben, és nem sokan haltak bele az erőhiányba.
Sosem mentem még kis szporival, igazán kíváncsi voltam, hogy élhető-e, vagy rendesen nyomatékhiányos. Ott indulunk, hogy ez már bőven injektoros modell, tíz éve nincs karbi. A zakatoló alapjáratot felejtsd el (hacsak nem viszed el rögtön a szevizbe megokosítani), 1000-et mutat a digitális számkijelzős fordulatszámmérő, és 1500-től rendesen használható a motor.
2500-nál megy 80-at, 3200 körül van 100km/h, így sem attól nem kell félni, hogy szét kell forgatni, sem attól, hogy nem megy. Baromi jól megy a 883-as, már ha felfogod, hogy nem ezzel kell kétszázzal menni a pályán. Nyilván nem indul meg úgy, ha leforgatja az ember, mint az ezerkettes, de ha nagyon hunyorgunk, krúzolós tempóban szinte meg sem érzed, hogy a kicsin ülsz.
Az Iron baromi jól néz ki. Igazi vagány univerzális motor, ami a városban is megállja a helyét, hétvégi motorozásnál meg főleg. Az injektor óta persze nem rezeg annyira, hogy kiessenek a csavarok, de ettől még erősebben van egy olyan érzés, hogy túlél egy atomháborút is. És ami a lényeg: olyan vezetni és úgy is megy, ahogy kinéz.
A H-D tavaly óta az XG 750 Streettel kezdődik, de ha kihúzzuk a kezünket a biliből, az egy nagyon más motor, így azt mondanám: a Street trendi, a mai ifjúság motorja (az ecsethajú buzik azért nem fogják megvenni), az igazi Harley meg a Sportsternél kezdődik.
Sőt nem csak kezdődik, mert többek között nem véletlenül vagyok én is nagy rajongója a típusnak: sokkal nyersebb, sokkal igazibb mint a nagyobb modellek, még akkor is ha a külső nem annyira felvágós. A H-D klasszikus motor motorja sőt, már-már funbike-ja a Sporster. Az Iron nem kevés - de nem is túl sok - pénzért nagyon sok motort ad.