„Jól néz ki. Fasza...”

2016.07.01. 06:40
15 hozzászólás

Nagy darab, kopasz ember a piaggiós Gergő, akit régóta ismerünk, és tudjuk, hogy alapvetően kedves fazon. De a látványtól azért láthatóan elkezdett zakatolni az agya, én meg már a menekülési útvonalat kerestem a szememmel, mert ő volt az, aki a bokorba csúszott Burgmant puszta kézzel rángatta ki a tüskék közül. Jámbor a nagy kopasz, de jobb a biztonság. Pedig láthatóan igyekezett visszafojtani a zsigeri reakcióit. Eleinte hangosan reménykedett, hogy csak fólia, vagy simán lemosható vízfesték rondította el a szép szülinapi Vespát. De ez bizony egyik sem.

Az úgy volt kérem, hogy hallottam, hogy az alsóörsi Harley-találkozó előtti héten nagy vespás buli volt, a Borok Útja ralinak a motoros verziója. Amin a sok résztvevő 50 Vespával zúgott pincészettől wellness hotelig. Ezek között volt egy csomó jubileumi, tehát a 70 éves Vespa-történelmet ünneplő motorka, amilyet még nem láttunk közelről. A 300 köbcentis GTS alapvetően városi-elővárosi robogó, de érdemes lenne nekünk is kipróbálni, hogy viselkedik túrán. Alsóörs nincs mesze, de nem is a szomszéd falu: választott útvonaltól függően 130-150 kilométer, másfél-két óra fenékzsibbasztás. Ez egy pont jó táv, ekkora úton már kiderülhet, érdemes-e országjárásra indulni egy hasonló robogóval.

Tudom, tudom, ötvenessel is el lehet jutni bárhová, amihez képest egy 125-ös már űrkomp, a 300 köbcentis, nagy testű GTS meg tényleg olyan, mint ha a Millenium Falconnal ugornánk teret. De nem is a kihívás itt a mozgatórugó. A GTS nemzetközi bemutatóján megismerhettem nagy vonalakban a robogót, de nagyon érdekelt, milyen egy ilyen, ha messzire kell menni, illetve ha nem toszkán mellékutakon suhan, hanem a budapesti utcákon harcol az ember. Csak hát Harley-Davidson találkozóra beállítani egy Vespával, az olyan izé, nem? Ki kellene találni valamit.

Az, hogy a harlitalálkozó tiszteletére kormányhínárt aggassak rá, már tényleg kezd annyira kellemetlenül elcsépelt, saskabarés poénná válni, hogy már én szégyellem magam a pár évvel ezelőtti miatt (még akkor is, ha továbbra is szép számmal látni bőrrojtokba öltöztetett motort és motorost). De ha az ember felidézi a Szelíd motorosokat, abban szabadság van, meg hippik, meg extázis. Egy hippi Vespa, hmm, nem is rossz. Csak le kell festeni, kis virágok, napocska, szivárvány, ilyesmi. Egy ilyen scooter teljesen megállná a helyét a Captain America, vagy a Billy Bike mellett.

De mivel fessem le, ami jól is néz ki, de nem teszek tönkre egy majd' kétmillás, korlátozott példányszámban gyártott jubileumi modellt? (Itt halkan megjegyzem, nem gondoltam volna, hogy az 1946 óta eltelt 70 évet meg kell ünnepelni, ilyesmit 25-50-75, meg 100 éveknél szokás csinálni.) Vízfesték nem jöhet szóba, hétvégére ígértek esőt, az meg lemosná az egészet. De az emberiség szerencsére már feltalálta a plasztidipet. Ez egy márkanév, de ahogy flexnek hívunk minden sarokcsiszolót, nem csak a Flex gyártmányút, a nép csak plasztidipnek hív minden fújható fóliát. Hogy most igazi PlastiDippel plasztidippeltem, az egy más kérdés.

Ezekben a fújható-kenhető fóliákban az a jó, hogy tartós, de akár egyben, rugalmas filmrétegként vissza lehet szedni a felületről. Tehát annyiszor fényezhet át az ember egy motort, autót, hűtőszekrényt, ahányszor csak akar. Más kérdés, hogy azért semmi sem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik. Mert maszkolni itt is kell, hiszen rejtett ficakokba nem akar az ember festékködöt fújni, a dombornyomott ülést sem akarnám összemaszatolni. Folpackkal beterítettem, amit nem akartam lefesteni, kartonból vágtam kis virág, meg szöveg sablonokat, aztán gyeröönk.

Egész jól sikerült, olyan helyre nem ment plasztidip, ahová nem akartam, ez már kisebb győzelem. Egyedül attól féltem, nem hagy-e nyomot a vadiúj fényezésen, illetve hogy azokról a részekről, ahol nem egybefüggő volt a festékréteg, hogyan tudom majd leszedni. Miután Gergő kiheverte a sokkot – viszonylag gyorsan levágta, hogy szívatás van folyamatban, és nem angol legénybúcsúsok fújkálták össze a motorínót, de lehetett még egy kis feszültséget látni az arcán-, furdalta az oldalát a kíváncsiság, gőzborotvával le lehet-e szedni a réteget. Azonnal nem emeli el a fényezett felülettől, de ha valahol alá tud kapni a nagynyomású víz, az egybefüggő, viszonylag vastag filmet szépen viszi. De a festékköddel nem bír, ott trükközni kellett. Kis csiszatolás-maszatolás, lehántott plasztidippel masszírozással minden apró pöttyöt le tudtam szedni, semmilyen nyoma nem maradt, a PlastiDip jól vizsgázott. A forgalmazótól kapott teszt-flakonokat majd odaadom a LeVisonta Teamünknek, ráférne a Berzerkerre egy vad racing-festés.

És hogy milyen volt a Vespa a túrán? Megint bebizonyosodott, hogy robogóval közlekedni baromi kényelmes dolog, még akkor is, ha nem tudsz az autópályán 130-cal utazni. Eredetileg nem is ott akartam én elzsibbasztani a fenekem, de az indulás nehézkesre sikerült, nem kaptam motorra időben, aztán még Pesten olyan vihar csapott le rám, hogy a Nyugati térnél be kellett állnom a felüljáró alá. Mivel kilátásban volt, hogy út közben is zuhogni fog, a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben akartam leérni, semmi vonzó nem volt a főutakon tötymörgésben.

Autópályán ráálltam a 110-120 közti tempóra, azt szépen vitte, de 120-nál vége volt a dalnak. Ennél a sebességnél a nagy plexi és a lábdeszka közel teljesen megvédett az esőtől, még az autók által felvert vízpermet se nagyon jutott be a szélárnyékba. De ez nem jelenti azt, hogy esőruha nélkül is megúszhattam volna szárazon, nagyon nem: a lábdeszka felett pár centivel kezdődik csak a plexi, a résben meg pont az ember ölébe permetezi a szél a vizet. Ez kis barkácsolással megoldható probléma, valami leffentyűt kell a résbe szerkeszteni, nem nagy dolog. Persze, jobb lenne, ha nem kellene barkácsolni, de így is annyival kellemesebb dolog volt nem rommá ázni, hogy valahol Velence környékén már áldottam az eszemet, amiért a Vespával indultam el.

A plexinek van más, kevésbé kellemes hatása is. Nem, a végsebességet nem befolyásolja érezhetően, szinte mindegy volt, hogy a két mozdulattal le- és felszerelhető idom rajta volt-e a kormányon. Viszont ha fent volt, olyan nyolcvantól felfele nagyon idegesé tette a kormányzást. Nem imbolygott, nem volt veszélyes, csak egészen pici kormánymozdulatra már irányt váltott a motor. Plexi nélkül olyan stabil volt, hogy az ember el se hitte, hogy ugyanazon a robogón ül. Ezzel együtt én csak plexivel használnám - ez most ráadásul ajándékba adják több modellhez is. Véd a bogaraktól, kosztól, víztől, hidegtől – egy közlekedési eszköznél ezek fontos dolgok. Városban meg ritkán megy az ember 80 fölé. Nem mint ha nehéz lenne bőven illegál tempóval közlekedni, sőt.

Az ötven-hatvanat villámgyorsan elérjük, ha itt abbahagyjuk a gyorsítást, a csendes, stabil motoron az ember azt hiszi, épp csak gurul. Bármikor, bárhol, gyorsan országúti tempóig ugrik. Igaz, onnan már nem túl vehemens, teherautót, kamiont előzni már nem olyan egyszerű vele, mint egy nagymotorral. És hát tényleg nem egy Cobra 11, az autópálya marhára nem a körzete – de megbírja, aki 20-30 kilométerről jár dolgozni, nyugodtan vegye csak meg a matricát rá.

A fogyasztáson is látszott, hogy inkább városi, mint túrarobogó, Budapesten 3,5 liter körül el lehet járni vele, viszont az alsóörsi túra átlaga 4,8 volt. De az biztos, hogy aki ilyen Vespával rohangászik a városban, nem kell, hogy még egy motort tartson, ha alkalmanként leugrana Velencére, vagy a Balatonhoz fagyizni egyet. Nincs is annál klasszabb, mint lepattanni a Vespáról, hangos Ciaóval köszönteni a part melletti Gelato népét. Csak arra kell vigyázni, hogy a felállított gallérú piké pólót ne egye le az ember stracciatellával, utána jöhet egy Latte Macchiato.

Ráadásul - a háromszázas motorral ez nem lehet probléma - utassal is kirándulhatunk, aki egy Chiantit, vagy Frizzantét is elszürcsölhet a ristorantéban. De azért nyáron is figyeljünk, estére hűvös lesz, a halásznadrágban már fázhat az ember lába, meg a rövid ujjú sem feltétlenül túra-kompatibilis. Persze, a stílus minden, úgyhogy vespizzare, amici, vespizzare.