Triumph tulajdonosként folyamatosan kapom az oltást, hogy bugyigyárhoz képest már egészen jó motorokat csinálnak. Régebben én is megrögzött hívője voltam a japánmotor egyháznak, (akik kerti traktort, zongorát, meg bányagépet gyártanak...) azonban jó néhány GSXRYZFCBR után szerettem volna egy igazán sportos egyenes kormányosra ülni. A japán gyártók csak most kezdik kapizsgálni a sztorit, miszerint egy rendes naked bike-nak nem feltétlenül az állíthatatlan botfutómű és vasváz által képviselt diszkont ár lehet a legvonzóbb tulajdonsága.
A Triumph filozófiáját jól mutatja, hogy az 1050-es Speed Triple sajtópremierjét rendszerint versenypályán tartják. A középkategóriában pedig az angolokon és az MV Agustán kívül a mai napig senki nem kínál olyan száz lóerő feletti meztelen gépet, aminek a futóműve nem térdel le egy kis zártpályás csapatástól.
Nyilván nem kell körrekordot vadászni egy olyan motorral, aminek alig van szélvédelme. A Pannónián vagy a Hungaroring célegyenesében kikerülnek a sportmotorok, kétszázhúsz felett idom nélkül hamar felemésztődik a lóerő. A 2750 méter hosszú Euroringen viszont közel sincs ekkora tempó, csak a félistenek fékeznek kétkilóról a célegyenes végén lévő balos törésbe. A szakma nagy öregje, Paulovits Imre szerint a technikás ring az angol klubpályákhoz hasonlít, ahol agresszivitás helyett inkább folyékony stílusban lehet a leggyorsabban motorozni, valamint utcai vagányoknak és túrásoknak is nagyon jó gyakorló terep. Itt nincs szembe forgalom meg szalagkorlát, és még közelebb is van Pesthez, mint a Mátra.
Nemzeti szupersport hősünk, Chrobák Jani pedig bárkinek elmagyarázza egy csoportos oktatáson, hogyan kell itt körbe menni. Némelyik kanyart például el kell rontani ahhoz, hogy a következő kiadja. Mivel felállított motorral nem sokáig lehet közlekedni, hamar rákényszerül az ember, hogy begyakorolja a megfelelő testtartást. Aki görcsösen ül, hamar elfárad.
Hoffmann Zsoltitól jött az ötlet, hogy szervezzük össze a sleppet egy közös motorozásra. Az ember már csak ilyen, a saját betegségével fertőzöttek között érzi magát a legjobban. Az első alkalmat sajnos elmosta az eső, pedig az importőr jó fej volt, még instruktort is küldött a DriveEx-es Tóth Zoli személyében. Sebaj, jót vihogtunk a zuhogó esőben ülve.
Néhány héttel később aztán egy verőfényes júniusi délutánon végre a sorhármasok vonyítása töltötte be a pályát. Új Speed Triple R-ből rögtön kettő, három első generációs Daytona 675 és három aktuális R változat, az egyik ráadásul Chrobák Jani ex versenymotorja. Jelenleg éppen az ifjabbik Greksa Attila vitézkedik vele a magyar bajnokságban, az idősebbik jóvoltából pedig ki is próbálhattam. A reszelt szupersport blokk versenybenzinnel megy, már az alapjárata is sokkal idegesebb a szériánál. Rettentően forog, cefetül tapad, és már gondolatra is irányt vált. Azonban nem vagyok azon a szinten, hogy ezt a hegyes technikát néhány kör alatt ki tudjam élvezni, a széria R változattal jobban éreztem magam. A kézen állós versenymotorról visszaülve rémületes élmény volt a mély és keskeny kormánycsutkák után a saját, magas és széles kormányommal körbetalálni.
Pedig a 675-ös Street Triple R-t az Isten is ide teremtette. Hogy ne a lovamat dicsérjem, idéznék tapasztalt kollégám tesztjéből. A mondat egy spanyol gumiteszten hangzott el, ahol nemzetközi gyorscsávók kergették egymást mindenféle motorokkal:
„Te, a nyolc emberből mindenki csak dicsérte a Triumph-okat és öten azt állították, hogy a Triumph Street Triple a legjobb motor, ami létezik. Ezt nem értem.”
Az biztos, hogy a Daytona váz és futómű a némileg visszavett blokkal olyan harmóniát alkot, ami csak ritka szerencsés csillagzat alatt születik. Talán hülye hasonlat, de szerintem a Streety a motorok svájci bicskája, napjaink Honda CBR600F-je. Csikós szerint pedig a motorok Mazda MX5-öse. Nem kifejezetten erős, ellenben zseniálisan könnyed. Nyomatékos karaktere miatt a lassú kanyarokban sem kell egyesbe visszaszúrni. A hátsó gyorsabb térdelősöket is inkább negyedikben fordulom, nem szeretem hármasban lapon vonyíttatni. Mellesleg az angol márkafórumok szerint a motorja bombproof. Azért tizenpár lóerő még elférne benne, de állítólag jövőre a 800-assal ez is megoldódik.
A boxban néhány sporttárs általában kétes arckifejezéssel jutalmazza buziskodásomat a gumimelegítővel. Én ugyan nem rohanok, köridőt se szoktam mérni – azonban hiszek a mesében, miszerint tartósabb lesz a gumi, ha kevesebbszer van kitéve nagy hőingadozásnak. Ráadásul már az első kanyarokban is lehet tépni a gázt, nem kell megvárni a melegedéssel a biztonsági két kört. Én egyébként hipersport gumikkal megyek (Dunlop Sportsmart 2, Metzeler Racetec RR, Pirelli Supercorsa SP, stb.), ezek mintája és szerkezete általában már a versenyabroncsokkal megegyező, melegen 2 bar alá kell engedni belőlük a nyomást. Nem vagyok különösebben gyors, a Sportsmartok nagyon szépen kopnak a Streety-n.
Viszont jártam már úgy a gyári Pirelli Rosso Corsával, hogy minden különösebb ok nélkül elkezdett szemcsésedni az oldala, és láttunk már itt versenygumit tarajosra szakadni relatíve kevés kör után. Oncsik Zoli barátunk itt is hamar körbe ér – szerinte a normál utcai sportgumival is lehet tempót menni, mert a kevésbé tapadós aszfalt nem veszi annyira igénybe a gumikat. A tapadásról némileg megoszlanak a vélemények: eső után tényleg érdemes vigyázni, és az autópálya szomszédsága miatt talán több lehet a por. A leghátsó jobbosban ért már meglepetés, amikor egy elszabott féktáv után szélesre futottam, ott meg majdnem elment az eleje.
A nagy pályáknál sűrűbben és olcsóbban lehet az Euroringen motorozni, de a hangulat sem utolsó. A bokszok végénél lévő padoknál (értitek, paddock :) van a büfé, ahol mindig árnyékban lehet osztani az észt a többiekkel. Mélyenszántó beszélgetésekbe bonyolódhatunk a gumiegyházakról, vagy szívhatjuk magunkba a tudást, mellyel felvértezve például el tudjuk majd rontani motorunk futóművét.
A változatosság szemet gyönyörködtető: szupermotótól az épített veteránig, MZ-től a Panigáléig mindennel lehet itt találkozni. Aki rendszeresen pályázik, annak felesleges magyarázni, miért jó móka ez. A pályakezdőknek azzal magyaráznám, amit anyukámnak mondanék, ha újra megkérdezné: mi a jó abban, hogy mentek ott körbe-körbe? Igaz, hogy így sose érünk oda, de a motorozás esszenciája mégiscsak az, ha menet közben leér az ember térde.
