Egy világkörüli út főpróbája

Motorral Marokkóba – előzetes

2016.09.09. 06:22

A sikeres reklámfilmesnek elege lett átlagos életéből, és új kihívások után nézett – ez lehetne egy bűnrossz amerikai vígjáték ajánlója is tévéújságból, de az a helyzet, hogy megtörtént esetről van szó. Gács „Csita” Tomi a korporét állását maga mögött hagyva valami újat próbál ki – fogadjátok szeretettel új vendégszerzőnket, aki marokkói túrájáról küld posztokat.

Minden évben eltűnök pár hónapra egyedül valahol a harmadik világban, ez éveken át segített feltöltődni, így minden hazaérkezés után újult erővel tudtam nekikezdeni a nagyon szórakoztató, ám teljesen felesleges munkámnak, reklámfilmek rendezésének és fényképezésének.

Idén mégis úgy alakult, hogy hazaérkezésem után pár nappal megkaptam ez első briefet egy tejtermék-család teljesen unalmas és fantáziátlan kampányához, amiben semmi nem történik, csak emberek mosolyognak, miközben semmit sem csinálnak. Már az első héten azt éreztem, hogy faszom ebbe a hülyeségbe, nem leszek képes már sokáig ezt csinálni!

Kemény 2-3 hónap telt el teljes burnout szindrómával megsorozva, miközben azon gondolkoztam, mégis mit kezdjek az életemmel. Forgatni imádok, de meetingeken ülni, ahol nagyon részletesen beszélünk a semmiről, és szép lassan kiheréljük a kreatívot, na az egyszerűen fáj. Addig agyaltam, hogy mi legyen, míg összeállt a nagy kép: utazni és motorozni szeretek, tehát utazni és motorozni fogok!

Miután viszonylag gyorsan körvonalazódott egy világkörüli út terve, nekikezdtem az előkészületeknek. Ennek első fázisa ez a marokkói út, ami lényegében a tesztkör, a nagy utazás később indul.

Egy hónap Marokkóban motorral tényleg nem agysebészet. Nem Európa, de nem is igazi Afrika, maximum egy Afrika light, mégis ki lehet próbálni a felszereléseket, tesztelni a problémamegoldó képességemet. Mindenki azt mondta, hogy Marokkó szar hely, tehát le kell győznöm az összes prekoncepciómat és ellenérzésemet.

Az elmúlt 2-3 hónapban elméleti felkészülést végeztem, ami azt jelenti, hogy kockára olvastam magam különféle blogokon, amiket különféle emberek írtak, akik a világ különböző pontjait, vagy a világot motorozták körbe.

Pár dolog rögtön kiderült: csodálatos és szeretett motorkerékpárom, egy BMW R 1100 GS, bár teljesen alkalmas, egyáltalán nem ideális egy ilyen útra. Sokan nekivágtak ezekkel a szent benzintehenekkel a nagy utazásoknak, de pár igazán elvetemült arcot és igazán menő motorost leszámítva mindenki vagy lecserélte egy könnyre, vagy arról írt, milyen jó lenne egy egyszerűbben szerelhető és könnyebb motor. Érzelmi kötődés ide vagy oda, hosszú távon tényleg előtérbe kerül a praktikum.

Ezen egy laza mozdulattal átléptem, egyrészt nem volt kedvem motort venni-eladni, átépíteni, másrészt most jön velem a csajom is, és két embernek biztosan sokkal jobb a behemóton, mint egy 400-650 közti endurón.

Viszonylag hirtelen felindulásból sikerült elindulni. Szarul jött ki a lépés, bukunk pár melót, cserébe viszont lett szabadidőnk, szóval hétfőn kitaláltuk, pénteken el is indultunk.

Természetesen nem sok erre alkalmas felszerelésünk volt, és nem is akartunk minden motoroscuccot megvenni, mert a nagy része marketing bullshit, a másik része meg megoldható máshogy.

Például az Atlasz hegységben biztosan nagyon hideg lesz, és egy jó meleg motoroskesztyű 25-60 ezer is lehet, de legalább garantáltan rondák.

Ezzel szemben a munkaruha-boltban iszonyú menő kesztyűket lehet kapni, hasonló paraméterekkel, de 5 rugó alatt, ráadásul úgy néznek ki, mintha egy B17-es bombázó legénységétől kaptuk volna kölcsön, tehát sokkal menőbb, mint bármilyen márkás hülyeség.

Nem akartunk ronda motorosnadrágokat magunkra aggatni, mint egy hétvégi gój motoros, aki szombaton előtolja a műanyag, krómozott japán choppert a garázsból, és felveszi a kínai bőrszerkót, de vettünk két térdvédőt amit csajom belevarrt a farmerba, így egyszerre nézünk ki jól, és emberek közé is mehetünk bármikor.

Nem akartunk sok cuccot vinni, és biztos nem akarok csizmákban mászkálni a sivatagban, de lesz pár keményebb soft enduró szakasz. Európán belül nyáron én vászoncipőben tolom, de most vettem egy túrabakancsot. Csak fele olyan hülyén néz ki, mint egy motoros csizma vagy egy motoros cipő, és harmad annyi helyet foglal.

A motorhoz nem kellett nyúlni, úgy vettem, hogy voltak rajta kofferek. Szerencsére nem a 100 kilós vaskofferek, hanem gyári műanyag, és bukócsővel is felszerelte az előző tulaj.

A bukócső tényleg nagyon fontos, könnyen el lehet dőlni az óriással, és a bokszermotor ilyenkor azonnal az aszfaltot nyalja, tehát a cső fontos, de hogy minden vészfékezésnél vagy bukkanónál azonnal bebaszom a sípcsontom, az nem járja.

Találtam otthon pár fotóstáska-bélésdarabot, és minden hétvégi barkácsmester legjobb barátjával, a gyorskötözővel rögzítettem is a csövön. Már simogat a vas...

Szerelni nem szeretnék, és nem is tudok, de biztos ami biztos, vittem magammal egy csomó szerszámot. Olajcserét kell majd csinálnom útközben, de nagyon remélem, hogy máshoz nem kell nyúlnom.

Pénteken reggel felültünk a gépre, majd egy seggel lementünk Genovába, ahonnan szombaton indult a komp Marokkóba. Az 1100 kilométert kevesebb mint 12 óra alatt lenyomtuk, ami nem olyan rossz, tekintve, hogy többször megálltunk tankolni, és még többször cigizni és kávézni.

Genovába leszálltunk a gépről és akkor esett le, hogy mennyire szar volt ez az út! Még soha nem vertek meg, de szerintem ilyen érzés lehet a verés utáni másnap. Este beültünk vacsorázni és realizáltuk, hogy Marokkóban nem nagyon lesz sörözgetés meg borozgatás, ezért megittuk, amit tudtunk és aludtunk.

Másnap megtaláltuk a kompot, leparkoltuk a gépet, és elfoglaltuk a helyünket a székeken. Összesen 48 óra az út, és általában mindenki kabint bérelt, de mi kemények meg punkok vagyunk, sőt, kicsit hippik is, ezért mi a székeken alszunk, ami nem para, mert keresztben el lehet feküdni a sorok között. Az arabok inkább a földön alszanak. Vittünk függőágyat, de a hajó egyetlen pontján találtunk helyet, ahol fel lehetett volna lógatni, ott pedig kellemetlenül fújt a szél állandóan, maradt a széksor. Nekik jobb, nekünk viszont van motorunk.

A hajó rendben van, a párszáz utas 99%-a arab és az utasok 97%-a férfi, ezért a higiénia nem a legjobb, de én már mindenkinél büdösebb vagyok. Az arabok rendesen fürdenek meg minden, én nem, majd ha leszálltunk, és ha nem lesz szarszagú a zuhany, megfürdök én is.