Amikor először szólt GP-n a magyar Himnusz

Idén lenne hetvenéves Drapál János

2018.02.06. 16:54
9 hozzászólás

A szervezők szólnak, hogy az idős motorosok üljenek az első sorba – idős motorosokon pedig az egykori ellenfeleket, pályatársakat, régi barátokat értették. Más generáció, csak néhányukat ismerem fel arcról, Reisz Jánost (gyorsasági versenyző, Bol d'Or győztes), Hamar Zsigmondot (Drapál szerelője), Mohácsi Jenőt (krosszversenyző, hatszoros magyar bajnok) és Czúni Lászlót (motokrossz, négyszeres magyar bajnok). Bácsik, akik az ország legtökösebb legényei voltak, hogy mennyire, érdemes meghallgatni az Égésteret, amiben Szabó II László mesél a régi időkről. Ő sajnos nem tudott eljönni, pedig több történetnek ő volt az egyik főszereplője. Ezek az emberek nem csak ismerték, barátai voltak Drapál Jánosnak, vele együtt, vagy éppen ellene száguldottak kétszázas tempóval, nevetséges védőfelszerelésekben, hitvány gumikban és fékekben bízva, lapra szerelve a keleti blokk versenypályáit és közútjait – akkoriban a kettő még nem vált el olyan markánsan egymástól.

A magasztos gondolatokból a Neoton Família és a 220 felett ránt vissza, a dal jelzi, hogy elkezdődött a Drapál-emléknap. Körülnézve látom, hogy a többség úgy hallgatja, mint a Himnuszt. A zene végén a ceremóniamester, Drapál egykori buszsofőrje elmondja, hogy igazából nem 220 felett, hanem néha háromszázzal is mentek a versenymotorok. Ötven éve!

Drapál hozta a magyarok első világbajnoki futamgyőzelmét, amelyben addigra 10 év munkája volt – 1962-ben egyszer már majdnem összejött, Szabó II motorja a célegyenesben feladta, Laci bácsi viszont nem, és betolta a célba – az első helyet bukta, de még úgy is pontszerzőként ért be. 1971-ben viszont Drapálnak összejött.

Eleinte négyüteműekkel ment, de azokkal nem lehetett világbajnokságon nyerni. A sikerhez kellett a Yamaha, amelyet a Honvéd vett meg. Használtan érkezett Németországból, és vélhetően volt benne valamilyen tuning – nem én mondom, hanem a szerelője, Hamar Zsigmond. Hogy pontosan mi, nem tudni, de az egyik leggyorsabb motor volt a mezőnyben.

Zsembery Barnabás mesélt el egy remek sztorit az első próbakörökről. A ferihegyi gyorsforgalmin került rá sor, miután bemelegítették a gépet, Drapál egyre nagyobb tempóval ment oda-vissza. Jobban és jobban tolta neki, már régen túl voltak a tervezett körszámon, de Drapál csak ment – még poénból rá is húzta az út szélén várakozókra, akik ijedtükben beugrottak az árokba. A Yamaha fantasztikus volt, és a szemtanúk szerint a végén egy kész versenyző szállt le róla, akiben már ott volt a győzelem. Drapált nem sokkal később már a kelet Agostinijeként emlegették.

Szintén Zsembery osztotta meg a másik remek történetet is, amely a '71-es győzelem előzményeiről szólt. A verseny előtti szombaton Drapál már pakolt össze, hiába volt az övé a legjobb idő, a kuplung tönkrement, a cseréhez pedig se pénz, se alkatrész nem volt, nem látta értelmét a maradásnak. Erre Szabó II László fogta magát, körbejárt a pályán, és összekalapozta a szükséges összeget, majd a bokszban egy másik yamahás versenyzőtől megvette a kuplungot – beszerelték, a többit pedig tudjuk.

A brünni pálya akkor még egészen más volt, mint ma, inkább amolyan Nordschleife-szerű, félig közút volt. 17 kilométer hosszan vezetett, érintve több falvat, erdős és macskaköves részekkel. Drapál utcahosszal nyert, akkor intette le a kockás zászló, amikor a második még csak ráfordult a célegyenesre.

Húsz világbajnoki futamon indult, ebből négyet megnyert, egyszer harmadik lett. 1985. augusztus 11-én versenybalesetben hunyt el Pöstyénben. Február harmadikán lett volna 70 éves.