Kawasaki felújítás: semmi nem megy simán

2018.02.09. 13:55

Már egy hónap is eltelt azóta, hogy felhoztuk Pestre Attila összetört Kawasakiját. Ha nem lenne meg a történet, röviden: az X-Bike szerviz felajánlotta, hogy ha felhajtunk egy rászorulót, rendbe teszik a motorját. Végül sikerült kiválasztanunk a sok jelentkező közül egyet, és Borsay Szabolccsal elmentünk a vadkáros Kawasaki GPZ500S-ért.

A munka azóta is zajlik, de aki vágott már bele ilyesmibe, tudja, egy rendes felújítás nincs meg egy hétvége alatt, pláne, ha komplikációk is vannak. Az első munkafázis a pontos állapotfelmérés volt, meghatározni, hogy mi maradt épen, és mi használható a donorról. A leltár során kiderült, hogy ez-az véletlenül lent maradt Attilánál - az eredeti generátordekli karcos lett az esésnél, nem tört el, tehát akár használható is lenne, de csúnya. A tulajdonos fel is küldte Pestre, ám Szabolcs azzal sem volt sokkal beljebb, mert a sérült motor fekete blokkos, a donoré pedig ezüst. Felmerült, hogy lefényezi, de az megint csak elütne, így végül túrt egy hibátlant a bontóból.

"A blokk vastagon olajsáros volt, lemostuk az egészet, most újszerűnek néz ki. Vettünk vadonatúj tömítésszettet, az ment a dekli alá is" - magyarázza Szabolcs a munkamenetet - "szó volt arról, hogy csipegeti az olajat. Mivel kevés kilométer van benne, arra gyanakodtunk, hogy a szelepszárszimering öregedett el. Lehúztuk a hengerfejet, az gyönyörű szép állapotban volt, a szelepek is, lehúztuk a hengert, az is szép volt, a dugattyúgyűrű is. A hengertalptömítés is új, kicseréltük a szimeringeket, a hengerfejtömítést, gyakorlatilag a blokk teljesen rendbe lett rakva. Amikor összeraktuk, ellenőriztük a szelephézagot, ehhez most nem kell hozzányúlni egy jó ideig. Az új olaj, olajszűrő, fagyálló természetesen alap."

Feltettek egy új láncszettet, és a műszaki rendbetétel mellett elkezdődött az esztétikai gatyábarázás is. Például lefújták a felniket feketére. "Gyárilag fehér volt, de az nem illett ahhoz a fényezéshez, amit kitaláltunk" - magyarázta.

Ha valami a motorépítős műsorokból igaz, akkor az mindenképpen, hogy soha nem megy minden simán. A villahídról például azt gondoltuk, át lehet rakni, de nem működött, ugyanis a tengelyén lévő finom menet, amivel a csapágyakat húzza össze az ember, gyakorlatilag ki volt végezve, használhatatlan volt. 

"Újravágni nem lehet, az egy speciális finom menet, azzal nem tudunk mit csinálni, így az eredetit kellett használni. Kicsit görbe volt, de ki lehetett egyenesíteni".

Hogyan? Melegíted, kalapálod? - kérdeztem, mert tényleg fogalmam sincs, mit lehetne kezdeni egy ilyen öntvénnyel.

"Melegíteni semmiképp. Ez acél, a két teleszkóppal vissza lehet húzni a csavarodást az eredeti állapotba. Nem különösebben bonyolult." - tudtam meg, de házilag továbbra sem vállalkoznék a műveletre.

Kicserélték a villanyak csapágyait, még az eredeti gólyóscsapágyak voltak benne (az alsó három darabban jött ki), amelyek helyére strapabíróbb kúpgörgősök érkeztek.

Sajnos a két hibátlannak mondott telószárból az egyiket valami barom csavarhúzóval össze-vissza verte egy szimeringcserénél, úgyhogy a krómszár kuka, az eredetiek meg annyira kiflibe hajlottak, hogy azokat már nem lehet egyengetni, így egy szárat mindenképpen szerezni kell. A végén viszont egy teljesen felújított villa kerül a motorba, új szimmeringgel, olajjal - a porvédők is szét voltak rohadva, abból már az X-Bike berendelte az újat.

A fékbetétek jók voltak, márkára és állapotra is, így sem azokhoz, sem a tárcsákhoz nem kellett nyúlni, elég lesz friss fékfolyadékkal feltölteni. Kapott a motor egy új első gumit, a hátsó pedig gyakorlatilag új, tehát a motor műszakilag kész, már csak az összerakás és az esztétikai finomságok vannak hátra.

"Az idomoknál sok volt a törés, repedés, ezek mind ki lettek javítva, a fényezés pedig majd meglepetés lesz. A tulaj ránk bízta, szerintem jót találtunk ki" - mondta Szabolcs, majd hozzátette, most úgy tűnik, hiába van tele a műhely munkával, az eredeti terv szerint be tudja fejezni a felújítást.

Hamarosan jelentkezünk.