Képzelt riport a motorsport világából

Krobot Schweinleiter békés ember hírében áll, de sok barátja mégis egy eszeveszett szélhámosnak tartja, aki két Schallangért anno képes volt eladni munkáltatója feje fölül egy Graz-i banándiszkontot néhány arabnak, csak mert azok további kettőt még beígértek, ha kapnak néhány karton extra anaszászt. Közelebbi ismerősei szerint akkor változott meg teljesen, és tért „jó” (?) útra, amikor egy szenteste ellátogatott az oberndorfi kápolnába éjszakai misére, de megcsúszott, mert a menüt követő desszertzserbóba hasist kevert.

Emlékei szerint repülő angyalokat látott a mennyezeten, és hazafelé a csillagos égbolton szintén, később pedig velük együtt szállt és diskurált. Így esett meg az is, hogy egyik nyaralása során, egy shemalekkel átmulatott éjszaka után ivott valami löttyöt, hogy jobban legyen, de ez pont olyan hatást váltott ki belőle, mint azon az ominózus estén Oberndorfban, ismét repült. Schweinleiterről amúgy köztudott volt, hogy buzulásig imádja a repülőket, így addig kutatta a sikátorok mélyén a lötty gazdáját, mígnem fellelte, és megvette a receptet, mert hitte, ezzel bármikor a levegőben érezheti magát. Schweinleiter, miután visszatért otthonába, céget alapított, és ügyvédeivel addig manőverezgetett, mígnem több pénzt kezdett keresni ezzel a felfedezett itókával, mint a sikátoros receptgyártó.

Története pedig itt válik párhuzamossá az úri családból érkező, kutyának vacsora után asztal alatt kaviárt dobáló, Friedrich von Strafenhalteréval, a kékvérű úrilegénnyel, aki az egyetem után eleinte levegővel kereskedett, hideget vett és meleget adott el, meg fordítva, de a legnagyobb csavar mégiscsak az volt, amikor Schweinleiterrel szinte egyidőben ő is céget alapított, ami leginkább terepre szánt motorokra specializálódott.

Egy ideig jó mókának tűnt, hiszen Strafenhalter gyermekkorában legfeljebb csak álmodozhatott a gumicsizmáról, szülei a világért sem engedték volna a tyúkudvarba, vagy a lovak közé, legfeljebb ha azok tisztára lettek csutakolva, és bekölnizve várták gazdájukat. Talán azt is mondhatjuk, Strafenhalter számára a lázadás szimbólumává vált, hogy motorjait terepen futtatta, és úriszabóságban készíttetett öltönye néha saras, máskor bogáncsos lett. Sokan úgy érezték, leereszkedett a nép szintjére, szimpátiájukat pedig esze ágában nem volt elveszíteni. Mígnem egy nap összetalálkozott Schweinleiterrel, Alpásia szabadkőműveseinek évente megrendezésre kerülő találkozóján, valahol a havas hegycsúcsok között, egy parányi tó partján, melyre színes faházak borulnak karácsonyfadíszként.

Érdeklődésük azonos volt, s míg a többi résztvevő komoly elméleti vitákat folytatott, és összeesküvés elméleteket gyártott a világgal szemben, őket csak a helyi tehenek jódliversenye érdekelte, ezért jóformán ketten ültek a faluház hangversenytermének első sorában. Hamar beszédbe elegyedtek, és kellően érdekesnek találták egymást ahhoz, hogy megbeszéljék: üzleti kapcsolatot létesítenek. Schweinleitert kizárólag az inspirálta, hogy bevételeit miként tudná legalizálni, Strafenhalter sportbéli törekvései pedig pont megfelelőnek bizonyultak, hiszen pontosan tudta, egy hasonló együttműködést Alpásia adóhivatala nem bűncselekményként, hanem közös nemzeti érdekként fogja legitimálni.

Az összeolvadás, már-már vérszövetséggé alakult, mondhatni mindent megnyertek, melyre csak vágytak, Schweinleiterben mégis maradt némi hiányérzet. Úgy érezte, habitusának, és vágyainak nem kielégítő a sárban, piszokban szerzett diadal, tisztább környezetbe kívánkozott, de rossz nyelvek szerint, emögött részben az volt a mozgatórugó, hogy bevételeit megsokszorozta, így szüksége volt a sport egy olyan, további ágazatára, mely köztudottan magasabb kiadást generálhat. Így jogtanácsosa és egyben könyvelője, Herr Wunschmacher tisztább költségvetést készíthetett volna a kancellária számára.

Strafenhalter eleinte nem barátkozott ezen fellengzős, nagyratörő gondolatokkal, de pár hónappal később mégis előtérbe helyezte arisztokrata gyökereit, és úgy vélte, Schweinleiternek igaza van, sárban nyerni dicsőség, de közel sem akkora, mint egy viszonylag tiszta motorral célba érni, és arra pezsgőt locsolni.

Az elgondolásnak hamar híre ment, Alpásia kancellária pedig magához rendelte őket elbeszélgetésre. Herr Hart a motorsportot ugyan nem szívelte, mégis tudta, nemzeti ügyként kell tekintenie az összefogásra. Mivel mindkét fél szabadkőműves múltjával tisztában volt, és azzal is, hogy nemzetileg megbízhatónak tűnnek, megkérte őket, szálljanak szembe a világgal, de leginkább azzal az aprócska szigettel, Pániával, akik az elmúlt néhány tíz évben átvették az uralmat a motorgyártás és a motorsportok felett. A szigeten belül kizárólag egyetlen márkára fókuszáltak, a legsikeresebbre, az Undóra.

A két pernahajder persze hevesen bólogatott Herr Hartnak, mégis tudták, küldetésük csaknem lehetetlen. Legyőzni a nagy Undót életveszélyes vállalkozás, aki eddig megpróbálta, pániai tollassárkányok martalékává vált.

Ugyanakkor tudták, Herr Hart nem ismeri a viccet, s ha ellentmondanak neki, olyan, gyilkolásra speciálisan kiképzett tehenek végeznek velük, akiket hónapokon át a lappföldi síkságon éheztettek, és borították fel egyensúlyukat azzal, hogy nem láthattak hegyeket, így a sík területen mindvégig féloldalasan álltak, aszimmetrikus lábaik miatt.

Ezért mindössze annyit kérhettek, Herr Hart adjon nekik néhány évet, hogy a terv végül sikeres legyen, majd megkezdték a munkát. A kisebb kategóriákat könnyedén uralták, de a vérszomjas literes dinoszauruszok küzdelmének vérszagú illatától még hallomásból is irtóztak, így amikor ők kezdték meg küzdelmeiket, Schweinleiter és Strafenhalter legtöbbször már hazafelé repültek egy katonai magánrepülőn.

Idejük azonban vészesen fogyott, és Hart haragjával nem kívántak találkozni, így a határidő lejárta előtt egy évvel megrázták magukat, és Alpásia titkos hegyi alagútrendszerében laboratóriumi fejlesztésbe kezdtek.

A versenymotort végül Alpásia nagydíján mutatták be, de a kancellár titkosügynökei készültek, félve egy esetleges botrány kirobbanásától, ezért elit snipereket rejtettek el a sajtóközpont környékén, kik minden szögből a pániai Undó alkalmazottakat vették célba, amolyan megelőző jelleggel. Egyébként korrektek voltak, mert a titkos magánakcióról minden Undó munkatársat tájékoztattak. Sokan túlkapásnak vélték, és nem igazán értették, miért szükséges ez, de miután lehúzták a leplet a fenevadról, sokan köhögni kezdtek, míg mások idegesen majszolták a szétosztott repicsokoládékat.

Az Undó alkalmazottak rájuk jellemző fegyelemmel, szenvtelen arccal tűrték a megaláztatást, miközben a belőlük kifakadó harci szellem introvertált agresszióhoz vezetett, ezért többen véresre rágták a nyelvüket, ahelyett, hogy kardot rántottak voltak.

A felháborodást leginkább az eredményezte, hogy még a legnaivabb résztvevők is látták, ez bizony egy tökéletes Undó koppintás, kivéve Strafenhalterék megmagyarázhatatlan vonzalmát a csővázak iránt. Ezt Strafenhalter ellenségei egyébként azzal a pletykával kívánták alátámasztani, mely, ha árnyaltan is, de Strafenhalter gyengéd kapcsolatát engedik feltételezni egy króm-molidbdén ötvözetű csővel, mellyel csak gyakorolni kívánt arra az estére, melyen nemes módon felajánlotta volna ártatlanságát. Helyette viszont a falu sürgősségi osztályáig jutott, és bár mindenható apja szerette volna kiirtatni a történetet a családi kalendáriumból, ez mégsem sikerült.

A fagyos hangulatban és kissé fejcsóváló tömegben az Undó gyár vezetője azonnali belső vizsgálatot követelt, és tudni akarta, ki segített a történelem egyik legcsalfább ipari manőverében. Segítségére Pánia császára személyesen sietett, majd legjobb titkos ügynökeit bízta meg a háttér felderítésével, akik mellé ninjákat rendeltetett.

Legnagyobb megdöbbenésére, és csalódására a szálak egykori alkalmazottjához, bizonyos Blondejungéhoz vezettek. Ő volt a férfi, az egyetlen nem pániai, akit magukhoz közel engedtek, és ismerte motorjaik legapróbb részleteit is, hiszen anno komoly feladata lett volna a vállalatnál, de bizonyos háttérintézkedések miatt ez nem teljesült. Blondjunge ezek után váratlanul felmondott, családi okokra hivatkozott, és arra, hogy élete hátralevő részében minél több időt szeretne Alpásiában tölteni.

A császári ninják feladata az lett volna, hogy Blondjunge ujjait szállítsák le uralkodójuknak, de mire Alpásia határához értek, a férfinak nyoma veszett.

A harcosokat Strafenhalter piros zubbonyos testőre várta, átnyújtott egy csomagot, azok pedig zavarodottan távoztak. Később kiderült, a csomagban ujjak voltak, melyről az ostobák azt feltételezték, Blondjunge testrészei. Persze nem tudhatták, Strafenhalter legalább akkora szélhámossá vált, mint Schweinleiter, ezért alaposan megvezette őket. Talán emlékeznek a szabadkőművesek találkozójára, és a tóra boruló házakra, ahol a tehenek jódliversenye zajlott. Nos, Blondjunge ebből a faluból származott, és már legelső alkalommal találkozott a felekkel, bár akkoriban még csak azt tudták róla: ő a jódliverseny főszervezője. Azt viszont kevesen, hogy a háza alatti pincerendszerben génmanipulációt hajt végre, és emberszerű tehenekkel kísérletezik, így már elárulhatom, a ninják emberszerű tehenek levágott ujjait kapták. A turpisságra a császár ugyan rájött, de sok mindent tenni nem tudott. Strafenhalter és Schweinleiter egyébként emlékezett arra, amikor a versenyt követően Blondjunge pániai munkájáról csepegtetett információkat. Így amikor Herr Hart kiadta a feladatot, első útjuk a hobbigenetikushoz vezetett. Itt beszélték meg vele egy havas hegy, csúcsközeli bivakszállásán, hogy a nemzeti ügy érdekében észrevétlenül fel kell mondania Undóéknál, és minden fontos adattal a táskájában haza kell költöznie adatszolgáltatás céljából. A férfinak sok választása nem maradt, mindössze annyit kért, hogy az első időszakban neve még ne kerüljön közvetlen kapcsolatba az alpásiai királymotorral.

Két szűk esztendő következett, Blondjunge fejlesztései nem igazán értek célba, az Undó vezetősége pedig higgadni kezdett, úgy érezték biztonságban vannak, mert azt hitték, egykori fejlesztőjük mégsem tudott mindent ellopni, és bár a levágott ujjpercek miatt még dühösek voltak, állandó lesben álló ninjáikat lassan otthon hagyták, noha eleinte úgy képzelték, kancellária ide, kancellária oda, Blondjunge bűnhődni fog, és egy óvatlan pillanatban kámforként eltűnik.

Első gondolataik között szerepelt, hogy egy bálnavadász hajóra szállítják, fókajelmezbe öltöztetik, és orkákra vadásznak vele, utána szimplán azt tervezték, hogy a lakhelye mellett húzódó tó közepén szigonyt fúrnak a mederbe, és annak ég felé mutató végére szúrják, és „így jár minden áruló” szlogent rajzolnak az ég kékjére, néhány veterán repülővel, melyeket Schweinleiter féltve őrzött repülőgéphangárjából akartak ellopni. Végül mindkét ötlet meghiúsult, miután Alpásia rendfenntartói szagot fogtak, és kivégeztettek néhány pániai titkosügynököt a speciális kiképzésen átesett vérszomjas teheneikkel.

De következett a 2018-as szezon sopániai záróversenye, ahol az alpásiai csapat két, minden hájjal megkent vezetője még a pályára sem látogatott ki, helyette egy szállodai szobában pezsgőztek reggeltől kezdve. Senki nem tudta, ez az ő napjuk lesz, kivéve a két csirkefogót. Azt állítani, hogy megbundázták a teljes napot, erős lenne, bár ennek lehetőségét kizárni sem lehet.

A kiscsoportosok között uralkodtak, majd amikor következett a királymotorok összecsapása, a csapat helyszínen tartózkodó helytartói tövig rágott körmökkel ültek, és vártak. A küzdelem felénél végül megtörtént a csoda, megtörtént az, amire a pezsgőt szürcsölőkön kívül senki nem számított, és Undó vezérharcosa bukott, másik emberük pedig tisztes távolságból követte az eseményeket, meglepő nyugalomban. Blondjunge szerkezete végül szárnyra kapott, és sopániai versenyzőjük szinte repült, és dobogót érő helyen haladt.

A helytartók hisztérikus rohamok közepette zokogtak a garázsban, míg a két pernahajder végül kihúzta a kokainnal teli fiókot a klimatizált szobában, mikor meglátták a kockás zászlót. Emberük dobogóra ért, miután jókora, sőt, egyszerűen megalázó vereséget mért a tőlük galaxisokkal jobb Undóra, arra a gyárra, akinek fejlesztéseit mondhatni hallgatólagosan jutányos áron kikölcsönözték. A versenyt követő estén Schweinleiter és Strafenhalter klubot bérelt, ahová Blondjungét aranyszekérrel hozták, melyeket gyémántpatás tehenek húztak, a színpadon kerekesszékes prostituáltak, és tűzokádó törpék szórakoztatták a közönséget, míg a sztárfellépő egy hungáriai művész volt, és Bulibárót énekelt. Ez idő alatt Schweinleiter és Strafenhalter Schallang kötegekkel dobálta Blondjugét, kristálypermetet szórt a nyakába, és levegőbe lövöldözött napkeltéig.

Egyetlen apró láncszem viszont még önöknek is hiányozhat, talán. Undó kettes számú sopániai versenyzője, aki tisztes távolságból figyelte az eseményeket, még a szezon vége előtt, nyár idusán jelezte, év végén visszavonul. Döntése sokakat meglepett, magyarázata, melyben sikertelenségre hivatkozott, mégis megalapozott volt.

Azokat a pletykákat viszont még Undó legfőbb vezetői is elutasították, hogy a szóban forgó Hombrecito azért döntött így, hogy segítsen egykori főmérnökének, aki egykor égen tündöklő csillagot faragott belőle, aki bizony Blondjunge volt. A titkolózás hónapokon át tartott, mígnem az utolsó forduló előtt hivatalossá vált, Hombrecito végül Strafenhalter és társa alkalmazásába áll. Az Undó gyár, és a pániai császár dühöngött, szerették volna elevenen megnyúzni az apró sopániait, de mire észbekaptak, Alpásia testőrei őt is körbevették, sőt, még a szezont követő hivatalos pániai „búcsúútjára” is elkísérték. Ezen a ponton az érintettek már csak azt szerették volna tudni, miként sikerült Hombrecitót bekebelezni. Azzal kérdések nélkül is tisztában voltak, a sopániai olyan pontos adatokat szállított, mely nélkül a szezonzárón elért eredmény aligha teljesült volna, és ez volt az oka annak is, hogy a háttérben maradt.

A kapcsolatfelvételt csak gyanítani lehet. Hombrecito lakhelye, Saccland és Alpásia között hegyek és tavak húzódnak, ezek közül a legmagasabb az üveghegy, melynek tövében húzódik egy tó, melynek neve: Lac. Néhányan azt sejtik, hogy Schweinleiter a Saccland és Alpásia között húzódó titkos alagútrendszeren jutott el a Lac partjáig, ahol egyik, leselejtezett tengeralattjárója várta, amellyel anno feketézett a Fekete Kontinens és Eurápia között. Leginkább menekülteket, és nagy mennyiségű hasist szállított rajta. Rossz nyelvek szerint első milliárd Schallangját is az üzletágnak köszönheti. Szóval ez volt a jármű, mellyel a Lac fenekén eljutott Hombrecito lakhelyének megfelelő partszakaszra, aki egy szokásos nyári vízisízés alkalmával egyszer eltűnt a felszínről, hogy a mélybe merülve, a tengeralattjáróban tárgyalást folytasson Schweinleiterrel és Strafenhalterrel a titkos tervekről. Ennek sikeressége még a jövő titka.... Aki pedig bármilyen hasonlatot vél felfedezni a jelen MotoGP átigazolásai és konspirációs elméletei között, nézzen utána, mert minden bizonnyal önöknél is kevertek valamit a karácsonyi zserbóba.

Badarság az egész, egy fáradt újságíró fiktív gonzóját olvashatták, aki ezzel a vidám történettel kívánja megköszöni önöknek, és a Totalbike-nak az elmúlt kilenc esztendőt, és azt, hogy olvasták, valamint kíván boldog új évet.