Régi idők versenyei, ahogy még soha sem láttad

2019.05.03. 13:37

A magyar motorsport története nem a záporozó sikerekről szól, hanem a küzdelemről, elszántságról, a szűkös lehetőségekről, szorgalomról,  összeszorított fogakkal viselt, néha szó szerint fájdalmas áldozatokkal járó harcról - és ebből néha kinőttek olyan eredmények, mint Drapál János vagy Szabó II László futamgyőzelmei. Ha valakit érdekel a téma, a Motorversenyek 1948-1971 című albuma kötelező darab, innentől idézném az egyik szerzőt, Nyitrai Istvánt:

"A boldog 90-es évek legelején, amikor a rendszerváltás után hirtelen ránk szakadt a szabadság és a lehetőség, a veterán motorsport kedvelői végre ki merték tolni kincseiket a garázsból az utcára, pályákra. Sajnos pályából még csak egy létezett, oda bejutni szinte lehetetlen volt, később is csak egy-egy betétfutam erejéig. Önálló veterános hétvége elérhetetlen volt számunkra. Ezért jött az ötlet, aztán a cselekedet, és éveken keresztül sikeresen rendeztük meg Visegrádon a veterános hegyi felfutót. Már az első évben számos külföldi induló volt, de volt olyan is, amikor a verseny díszvendége maga Jim Redman volt, egy másik évben a szintén VB-menő Szalkay Béla Ausztráliából, vagy Ürmös Antal az USA-ból. Őszintén mondom, motoros pályafutásom különleges eseményei és sikerei voltak ezek, kb. olyanok, mintha ma Rossi vagy Marquez jelenne meg a MAMI kupán.

Évek óta keresem azokat a könyveket, amiből az unokámnak meg tudom mutatni nagypapa fiatalkorát, a kor hangulatát, hogy tablet és okostelefon nélkül is volt élet! Hasonló tematikájú könyv kevés jelent meg, ezért gondoltam, össze kellene szedni értékes fotókat és információkat a versenyekről és a versenyzőkről.

Ekkor jött a szerencse és a baráti kör, aki összehozott Schwanner Endre fotóművésszel. Schwanner Endre hosszú éveken keresztül a Magyar Motorsport Szövetség hivatalos fotósa volt, és 1948 és 1972 közötti időszakban szinte minden gyorsasági és motokrossz versenyen ott volt. Az album kiváló minőségű fekete-fehér képeket tartalmaz, és főként a Város- és a Népliget helyszíneit rögzíti. Átfogó korképet nyújt a motorsport hőskorából, az én koromból!"

A fotóalbum 3850 forintba kerül, és május végétől lesz megvásárolható a Veterán Autó és Motor szerkesztőségében, illetve a Maróti Műszaki könyvkereskedésben.