Menny és pokoljárás a kétütemű csapásmérővel 3.

A második dugattyúlyukadás után sem adtam fel a kétütemű vas szeretetét és nyüstölését. Megírtam miért rajongok ezért a technikáért, és hogy milyen örömöket tud okozni, ha olyanja van. Ha meg nem, akkor tud kellemetlen perceket okozni, melyek felidézése illő lezárása a 2020-as évnek.

Az erdélyi túra után nem egy szimpla dugattyúcsere és hengerfúrás kellett, mint korábban. A dugattyú darabokra szakadt romjai teljesen megtöltötték a forgattyúsházat. Ennek orvosolására két megoldás van. Egy jó és egy rossz. Nem rólam lenne szó, ha saját magamnak nem a rosszat választom, azaz a könnyebbnek tűnő utat. Az igaz út annyiban merül ki, hogy darabokra szeded a motorblokkot, szépen elmosod és összerakod új csapágyakkal és szimeringekkel.

Az elsőre könnyebbnek tűnő verzió szerint benzinnel kimosod az összeszerelt forgattyúsházat, kirázod az oda nem illő darabkákat és sűrített levegővel is kifújod. Ezt sikerült négy órán keresztül művelnem, mire úgy tűnt, hogy jó. Nem csak benzinnel, olajjal is mostam, mert abba jobban beleragadtak a szemcsék és beszorítottam egy darab smirglit a forgattyús tengely és ház közé és áttekertem párszor, az is tolt ki elég szemetet.

A végeredmény elfogadhatónak tűnt akkor és ott. Utólag derült csak ki, hogy nem volt az. A másik hiba: ahelyett, hogy bevittem volna a motort vagy legalább a kiszerelt blokkot a szervizbe, ahol dolgoztam, otthon, a sötét és szűk garázsban csináltam az átmosást és henger-dugattyú cserét. Később kiderült, hogy jobban szemügyre kellett volna venni a dolgokat, amiben a szerviz fényviszonyai sokat segítettek volna, de erre később visszatérek.

Ha már a hengernél tartunk, ugye azt is cserélni kellett, hiszen a csapszeg olyan mély barázdákat húzott bele, hogy akkora túlméretes dugattyút nem gyártanak. Így elkezdtem bontott hengert vadászni. Persze nem lett, de sikerült relatív olcsón találnom egy majdnem komplett donor motort, aminek viszont be volt állva a blokkja. Sebaj, elmentem érte, megbeszéltem a tulajjal, hogy leveszem a hengert és ha az jó, akkor viszem a gépet. Jó volt, otthagytam neki az 50 Mátyást a motorért, és mentem egyből hengert furatni.

Sokba lett ez a javítás, ugyanis ezúttal nem TKR, hanem Wössner dugattyút vettem, ami kétszer annyiba került, de mivel a TKR-ek hajlamosak voltak lyukadni, ezért nem akartam kockáztatni. Valószínűleg nem a dugattyú hibája volt, hanem én rontottam el a karburálást, de többen mondták, hogy megéri a drágábbat venni.

Sok-sok munkaóra után elkészült a mű. Beindítottam. Alig bírtam berúgni, úgy szorult a dugattyú, de végül összejött és szépen ketyegett a moci. Ezúttal olyan dúsra karburáltam, hogy alig akart kiforogni, korábbi 145 helyett 120 kilométer per órára csökent a végsebesség. Úgy voltam vele, amíg bejáratom jó lesz.

Komoly nyomás volt a motor összeszerelésekor rajtam, ugyanis pár héttel korábban kitaláltuk kollégámmal, Petivel, hogy kimotorozunk Prágába és közeledett a dátum. Valami európai szintű Harley találkozó volt kint menő zenekarokkal, és azt céloztuk be némi városnézéssel spékelve.

Szerencsére hétvégén sikerült befejeznem a motort, úgy, hogy a következő pénteken indultunk a túrára. Úgy voltam vele, négy nap elég lesz a beállításra, tesztelésre. Kicsit állítgattam a karbit, de akármit csináltam nem akart 120-nál gyorsabban menni a motor, sőt egyszer meg is szorult. Szerencsére 1-2 perc után be is indult, és úgy ment, mint előtte. Az volt a teóriám, hogy ezúttal szűkebbre sikerült a hézag a henger és dugó között, ezért mozog nehezebben a berúgókar, és ezért szorult meg. Gondoltam majd összekopik, erre való a bejáratás.

Indulás előtti napon még egy fontos feladatom volt: gumicsere. Mivel aznap vettem észre, hogy az ezeréves Mitasokon vészjósló repedések jelentek meg. Anyagi okokból a cserét csak a következő hónapban terveztem, így hát le kellett csípni a túra költségvetéséből, fő a biztonság.

Eljött a péntek reggel, az indulás ideje. Peti kollégám egy 600-as Suzukival jött, és nem szívesen szöttyögött volna végig velünk 100-110-zel az autópályán, így azt beszéltük meg, hogy Brno környékén találkozunk. Mi Krisztivel jó korán elindultunk a szokásos módon felmálházott motorral. Haladgattunk, de az Erdélyi túrához képest érezhetően gyengébb volt a gépezet.

Az első tankolós megálló után nem sokkal, valahol Győr környékén az M1-esen egy kamion előzése közben teljesen elgyengült a motor, vissza kellett sorolnunk majd félreálltunk. A leállósáv nem éppen a biztonságról híres így szerettem volna mihamarabb elhagyni, de az RG csak nem akart beindulni. Kivettem a gyertyát, szép volt, a dugattyú is egyben volt, arra gyanakodtam, hogy valami kosz kerülhetett a karbiba.

Ekkor egy rendőrautó állt meg mögöttünk és szóltak, hogy száz-kétszáz méterre ha előrébb tolom a motort, van egy szervíz út, ahol biztonságosabban szerelhetem a vackomat. Amíg toltam, mögöttem gurultak a leállósávban és ők hozták Krisztit a rendőrautóval, nagyon rendesek voltak.

Nekiálltam kivenni a karbit, szerencsére minden szerszám nálam volt ehhez. Időközben Peti is utólért minket, észrevett és félreállt segíteni. Elmondtam neki a sztorit, és ő úgy vélte, megszorult a motor, nem karbi gond lesz. Azért csak kivettem a karbit, de Petinek lett igaza, mert az patyolat tiszta volt. Így egy jó adag 2T olajat löttyintettem a benzinhez és tolásra kínkeservesen beindítottuk a motort, ami végül működött, de nagyon nagyon füstölt.

Ellenőriztem az olajpumpát, az működött, nem ezért szorult meg a gép. Itt valószínűleg sok értelmesebb ember visszafordul és hazamegy, hiszen nem volt üzembiztosnak tekinthető a gép. De mivel az értelmesebbek egy ilyen motorral idáig se jöttek volna el, ezért sejthető, hogy nem így döntöttem, mentünk tovább. Szegény Petit sajnáltam, ugyanis innentől 80-90 kilométer per órával haladtunk, ami nem élvezetes egy 600-as sport-túra motoron. Egyszer kereken 100 kilométert tettünk meg két tankolás között, ahol ő 3 litert tankolt, hogy ismét tele legyen, ami elég hihetetlen, hiszen 5 és fél alatt még sosem kért a motorja, de 8-at is tudott, ha húzta neki.

Szlovákián keresztülvergődni nem volt nagy kaland, azonban Csehországban már jöttek a hegyek. Volt, hogy emelkedőn 80-nal se tudtunk menni, mindezt autópályán. Mindeközben több benzinkút 2T olaj készletét felvásároltam, ugyanis sokkal többet locsoltam a tankba, mint előre terveztem.

Végül nehezen, de megérkeztünk a szállásunkra, 550 kilométer és 13 óra út után. Több tervünk volt még erre a napra, de mindet keresztül húzta az elnyúlt utazás. Vettünk pár cseh sört, megittuk és aludtunk.

Másnap korán bemotoztunk a belvárosba és megnéztük a főbb látványosságokat, a Károlyhidat, a várat. Itt találkoztunk egy ott élő barátommal, aki egy darabig velünk jött, kalauzolt, de hamar mennie kellett. Viszont cserébe vitt egy kört egy Alfa Romeo 4C-vel. Hihetetlen az az autó.

Még ekkor motorral megnéztük a Harley fesztivált is, szimpatikus volt, sok program közül egy stunt show-t kaptunk el, amiből már elég sokat láttunk, de azért Harleykkal elég látványos volt. Este visszamentünk villamossal, néztük a koncertet, iszogattunk, összetörtük Peti telefonját, eltévedtünk, de Krisztinek hála hazaértünk.

Másnap nehéz fejjel keltünk, főleg tudva, hogy nem egyszerű nap vár ránk. Reggel még elmentünk boltba, bevásároltunk 2T olajból, aztán uzsgyi haza. Nagyrészt lejtett az út, úgyhogy megúsztuk a nagy szívást, amit az emelkedők okoztak odafelé. 80-90-es tempóval szépen letudtuk a megintcsak 550 kilométert. Peti valahol Brno után köszönt el, ő persze onnan nagyon hamar otthon volt.  Másnap nyilván menni kellett dolgozni, de egy porcikám sem kívánta a motorozást, minden is fájt.

Napokkal később sikerült szétszednem a motort. Főtengely szimeringet szerettem volna cserélni, hátha az a ludas, azt még sose cseréltem. Hamar kiderült, hogy nem lesz könnyű dolgom, ugyanis úgy volt kialakítva az öntvény, hogy csak blokk széthúzással lehetett megoldani a cserét. Sebaj, úgy is bele akartam nézni.

Már a henger levételkor kiderült, hogy nem a főtengely szimering a ludas. Persze, az is lehet rossz, de nem az okozta a szenvedést a prágai út során. A dugattyú ferdén volt elkopva. Jobban megnézve látszott is, hogy miért: a hajtórúd görbe volt. Ezért kellett volna a legutóbbi henger- és dugattyú cserét rendes körülmények között csinálni, hogy ezt észre vegyem. Más talán észrevette volna vaksötétben is, de én nem. Legalább lett megfejtés.

Továbbá kiderült, hogy a blokk átmosása sem sikerült jól, maradt benne dugattyúmaradvány, ráadásul a blokkból is ketört egy darab egy kívülről nem látható helyen, ahol viszont elszökött a dugattyú alatti nyomás egy része.

Innentől egyszerű volt a megoldás: új hajtórúd, hengerfúrás, új csapágyak, új szimeringek, bontott blokkfél (ez ugye megvolt), új dugattyú. Utóbbiból természetesen megint Wössnert vettem, ugyanis, ha a fentieket kibírta akkor nekem ez kell, nálam bizonyított. Már csak meg kéne csinálni.

Ugyanis 2018 augusztusa óta úgy áll szétszedve szegény RG-m. Megvan az összes szükséges alkatrész, de nem foglalkoztam még vele. Ekkor döntöttem el ugyanis, hogy kell egy másik jármű. Szentül hiszem hogy az RG lehet és lesz is üzembiztos, de egy olyan ajánlatot kaptam, amit nem tudtam visszautasítani. Így vettem meg egy barátom 600-as F2-es (épp velem egyidős) CBR-ét, és hanyagoltam el szegény RG-met.

Ami valójában nem is az enyém mostmár, hiszen odaadtam öcsémnek. Ennek ellenére komoly céljaim vannak vele. Illetve nem csak vele, hanem a másfél donor RG-vel is. A régit, ami olyan sok örömet okozott és remélhetőleg öcsémnek is fog, restaurálni szeretném, esetleg még OT-ra is vinném, hiszen már abba a korba ért. Magamnak pedig szeretnék építeni egy pályamotort a felhalmozott alkatrészekből. Az se baj, ha kicsit café racer stílusú lesz a végén, hogy ki is nézzen valahogy. Nem szeretném rommá tuningolni, mint Filep Úr a csodálatos NSR-ét (hogyne szeretném, de realista vagyok, nincs annyi pénzem és időm), a pályamotorság abban fog kimerülni, hogy nincs papírja és normális gumi lesz rajta.

Szóval terveink szerint tavasszal végre összerakjuk öcsémmel a blokkot, beszereljük, és egy ordenáré nagyot csapatunk a géppel Kakucson vagy ilyesmi. Aztán majd szép lassan jöhet a műszaki és egyéb nyalánkságok. Talán még nyáron / ősszel nekiállok a pályamotoromnak is. Én ezekkel a reményekkel állok a 2021-es évhez, és megígérem, hogyha ebből bármi összejön (és össze fog!), akkor jól megírom! És ezzel a fogadalmam is megvan a következő évre.