Első motorom, aminek elnézem a hibáit

2021.12.12. 07:09
21 hozzászólás

Impulzus alapú vásárlás. Pontosan ez történt 2021. július 3-án, amikor SWM-, illetve ha ez nem lenne jó, KTM-vásárlási szándékkal utaztam Balatonlellére a Full Gashoz. Az SWM-et újságíró haverjaim javasolták, mert végignézve a szokásos, ismertebb márkákból álló palettát, csak azt nem találtam rajta, amire mindig is vágytam, egy lelkes, könnyű igazi terepmotorra, amin elférek, ami azért megy is, keveset fogyaszt és egymagam is kiásom a sárból a puszta közepén, plusz kimehetek vele a világból, mert bírja a fenekem.

 Új motort szerettem volna lízingelni, valami kellemes kultúr-terepszöcskét, amolyan Yamaha WR 250-pótlékot, ha már japán harcostársaink nem gyártják ezt a remek modellt. Hamar kiderült azonban, nincs új a nap alatt, az SWM remek kinézetű terepmotorjai éppoly üzemórásak, mint a többi márkáé, ami pedig nem üzemórás verzióban a KTM-ből létezett, vagy totál kívül esett anyagi lehetőségeimen, vagy annyira polgári, bonyolult dizájnú álterepmotor benyomását keltette, hogy nem vitt rájuk a lélek. Az indiai gyártás gondolatától sem voltam oda, a kilógó fityfenék, ék alakú ronda nyúlványok, szitakötőszem-lámpák és egyéb ultramodern korszerű rettenetek szabályosan elriasztottak. Csalódottan bóklásztam hát az amúgy szemrevaló kereskedésben, amikor megláttam Őt. Ott fehérlett a csarnok kellős közepén, régies volt, egyszerű mint a faék, széles üléssel, lég-olajhűtésű, primitívnek látszó de hatalmas blokkal, egyszerű hátsó rugóstagokkal, szimpla műszerekkel, mint megtudtam, ennek ellenére ledes lámpákkal és frissen tervezett(?) blokkal.

Mintha gyerekkorom tért volna vissza e retro formatervvel 1975-ben, 10 évesen. Szerelembe esik így az ember egy pillanat alatt. Mekkora? 445 ccm. Hány lóerős? 30. Gyártmány? Kínai-olasz. Itt ugyan kissé aggódnom kellett volna, de a Husqvarna-üzem emlegetése kezdődő óvatosságomat is elfújta. Anélkül, hogy akár csak egy centit is mentem volna Vele, befizettem, két hét múlva átvettem, és azóta Ő a motorom, az SWM Six Days.

Házasságunk sajátos, mert ugyan vannak kisebb zökkenők, valamennyire lelke is van - ami a WR-nek nem volt, az minden funkciójában tökéletesen működött minden macera nélkül, fel sem tűnt, hogy létezik - mégis imádom, noha még csak 6300 km-t tettünk meg eddig.

Az első közös megpróbáltatás a tankolás volt. Idén már 28 éve vezetek motorkerékpárt, de még egyszer sem néztem manuált, hogyan kell tankolni. Itt nem ártott volna, mert a bejáratás második napján (is) fullra nyomtam a tankot, ami 17 literes elvileg. Ezért hazaérve a kútról benzin-Niagara fogadott a gép alatt. Első alkalommal valószínűleg azért nem, mert megitatván Balatonlellén, egyben motoroztam vele vagy 70 km-t, és amikor megálltam, hogy a bejáratáskor hűljön egy kicsit, már volt annyi kilométerünk, hogy ne legyen túltöltve a tankja.

A szerviznek jeleztem, mi a helyzet, ők sem értették, gálánsan küldtek egy trélert, levitték Balatonlellére ingyen - nagyon hálás vagyok érte a továbbiak fényében, és kiderült, hogy semmi baja, a hiba az én tankolási szokásaimban van. Merthogy tilos telenyomni, párolgási tér meg lecsapódási akármi az injektor előtt a tank felett... azóta ez a rész rendben van, viszont 13 liter elfogyasztása után már a tartalék jön, ami 250 km körüli biztonságos hatótávolságot jelent hidegben, nyári melegben 280-300-at. A gyári 4,1 literes fogyasztás csak az elején volt igaz, 35 fokban, most jellemzően inkább 4,5 l/100 km. Megszokást igényelt az is, hogy nem indul. Illetve nem úgy, mint japán barátaink járgányai, ahol egyszer -21 fokban is pöcc-röff volt a WR-nél. Itt +35 foknál is gyakori, hogy 2-3 alkalommal kell az önindítót használni. Ez azonban -1 fokban sem romlik jelentősen, tehát nem azt jelenti, hogy hidegben használhatatlan, de valamennyi lelke azért van. Mielőtt bárki félreértene: nem károgok, az üzembiztossága 100%, mindig elindul, csak nem az első pöccre.

Akkor sem dőlhetünk hátra, ha már elindult és jár - mert ez az állapot az első 5 percben bármikor egy csattanással megszűnhet. Semmi gond, indítsuk újra és menjünk vele. Volt olyan is, hogy nem sokkal az indulás után, egy lámpa előtti kigurulás közben állt le, az is gyakori, hogy a bemelegítés után, amikor az első hideg fuvallat elkapja a hengert, érezhetően legyengül egy pillanatra - szóval meglehetősen hiteles múltidézés kérdésében, de megbízhatóan bizonytalan, a tényleges működést ezek az apróságok nem igazán zavarják.

Aztán itt vannak a digitális csodák, amelyek lopva ugyan, de beépültek a járműbe. Ha húzott fokozatban, nagy fordulatszámon megyünk lejtőn felfelé, könnyen megkaphatunk valami hibajelzést, ami - mint megtudtam - valamelyik szonda működési problémáját jelzi, de amúgy a haladásra teljesen veszélytelen. A műszereknél egy szenzor figyeli a külső fényerőt és állítja a világításukat. Elmés és korszerű megoldás. Elvileg. Most ott tartunk, hogy a sebességmérőben vagy világít a fény egyik fele, vagy nem, a sebességmérő mutatója általában már sötét, de néha még nem, a 180-as számból az 1-es tartósan nem világít (nem mintha mennék valaha is ennyivel, mert nem képes rá hála Istennek.) Kontakthiba, összeszerelés, gyártási fegyelem - mellékszál, de azért aggasztó a kínai-olasz koprodukció fényében. A világító lámpák ledek, ami szuper, egyszerűen állítható a főfényszóró, aránylag látni is vele, bár a távfény lehetne még acélosabb, ugyanis csak egy koncentráltabb tompítottat jelent valamennyivel távolabbra. Azt az autós fényárt, amit akárcsak a Yamaha N-Max robogóm is produkált jó 300 méterre, sajnos nem tudja.

Sivatagi időjárásunk ellenére volt két nap, amikor végre tényleg esett az eső. Ennek meg is lett az eredménye, mert kiderült, hogy a remek fordulatszámmérő óra, amiben a világítás amúgy hibátlan, nem vízhatlan teljesen, bepárásodik. (A sebességmérő nem, ott csak fény nincs.) Beérve a munkahelyem parkolójába, lekapcsolva és lezárva mindent, legnagyobb döbbenetemre, rendületlenül parázslott a távfény kék visszajelző lámpája. Már előre láttam a gyönyörű MZ-s zárlatok visszatérését, a lemerülő akkumulátort és minden retro pillanatot, ami ezzel együtt jár. Szerencsére ez a jelenség a távfénykapcsoló billegtetésével megszüntethető - egy ideig, vagy végleg, ez alkalom függvénye, a szerviz majd megnézi, volt, hogy 5 perc múlva, de újra megjelent az áramszivárgás.

Motorozni ezzel a járgánnyal sajátos élmény. Egyrészt mindenki csodálja, volt hogy 5-8 fotót is lőttek róla a benzinkúton. Másrészt a hivatalos gyári végsebesség 140 km/h. Soha nem mentem még vele ennyivel, több okból is. Egyrészt nem merek. Akkora horror akárcsak egy 120 km/h-s száguldás is, hogy nem visz rá a lélek, hogy gyötörjem. 90-100 körül szuper minden, 110-nél már rezeg és olyan tájfun van rajta, hogy kapaszkodsz, a kezed meg zsibbad a hosszú kormányon komoly értékre erősödő rezgésözöntől. 120 felett pedig elgyengül, szétrezgi az agyát, miközben láthatóan szenved és utálja az egészet... szóval laza 100-110 között jók vagyunk, de ne vágyjunk sokkal többre. Aztán persze lehet, hogy csak én vagyok már agg nagypapa.

A motor rezgésképe érezhetően zavaros, sehol egy tökéletesen sima, egyértelmű dugattyúrezgésből álló, hatékonyan haladós, lendületes egyhengeres érzés, mint a Yamahákon vagy a Hondákon. 5-6000 rpm között jutunk legközelebb a tisztasághoz rezgés-ügyben, de a japán zavarmentesség még itt is távol marad, mindig van valami kóválygó mellékrezgése az egésznek, ami csak fokozódik a 6500 fölötti kezdődő hörgéssel és gyengüléssel. Alul ugyancsak szűkek a lehetőségeink. 2500 körül még csak vergődünk, 3500 tájt már van valami, de igazán 4200-5500 között vagyunk otthon és érezzük jól magunkat.

Így aztán városi motorként igen érdekes az SWM 440, mert vagy vágtatunk, mint az őrültek, messze túllépve minden sebességhatárt az 5. fokozatban, vagy széthörögjük az agyunkat négyesben, ahol nem ártana még további nyomaték, kordában tartott rezgésekkel,hatékony fordulatszámmezővel. Ötödikben 70-nel motorozni vele a vergődés netovábbja, nem érdemes kísérletezni.

Itt tartunk most. A 30 lóerő 445 ccm-ből nem annyira vészes, hogy annyira izgatna az anyagminőség meg a többi, lévén nem kihegyezett a blokk, abban a szűk tartományban meg annyi nyomaték van, mint állat. A WR űrtechnológiáját ez az olasz-kínai gyönyör nyilván soha nem fogja elérni, de mint retro érzés, valóban érdekes. Természetesen, engem, mint már nem futárt, de napi motorkerékpár-használót, a megbízhatóság és a négy évszakos rendületlen használat érdekel leginkább. Efelől is vannak averzióim. De még soha nem volt olyan motorom, amelynek bármilyen hibáját meg tudtam volna bocsájtani csak azért, mert úgy néz ki, ahogy. Neki igen, még ha időnként a frászt is kapom, amikor a legszebb MZ-s szigetelőszalag-rémálmok látszanak feltűnni csak azért, mert elered az eső. Három év garancia van rá - lesz rá alkalom, hogy a gyár eldöntse: reszkíroz-e egy Gróffal járó intenzív használatot, vagy kiadják a "csak cafe racer-szerű alkalmi motorozásra tervezett szép idős motorkerékpár" bulletint.