Ennyire védenek a karbon sisakok

ADAC bukósisakteszt - 2018.

2018.07.09. 06:29

Attól, hogy drága, még nem biztos, hogy biztonságosabb is egy bukósisak. Azt, hogy hogyan törik, és mennyire véd meg, aligha akarja bárki is élesben kipróbálni, a szabványosított tesztekre meg pont ugyanúgy lehet optimalizálni egy bukót, mint ahogy károsanyag-kibocsátási mérésre csalószoftvert írni. A német autóklub most karbonhéjas sisakokat tört össze, hogy megnézzék, mennyire védi a fejet, ami könnyű.

Nem könnyű választ adni arra a kérdésre, hogy mennyire biztonságos egy bukósisak. Mi is kiveséztük már, hogy pusztán azért, mert valami drágább, nem feltétlenül lesz jobb, és olykor akár a Lidlből is lehet vállalható bukót venni olcsóért. Az egyszeri újságíró egy-egy tesztben aligha tudja (vagy főleg: akarja) kipróbálni, mi marad a fejéből egy rendesebb takarózás után, még ha nekem pont sikerült is a tavalyi Totalbike24-en lekoppantani az NZI Symbio Dartot.

Erre is létezik persze szabványosított próba: a Sharp-teszt. De mint minden ilyesmire, erre is fel lehet készülni, hiszen ha tudjuk, mit mérnek, arra fejlesztünk. Ha tudjuk, a sisak melyik része kap majd ütést, hát ott erősítünk. Igaz, itt is vannak csavart és oldalról érkező erők, de ez sem garantálja a teljes pontosságot. A német autóklub korábban is csinált már nagy bukósisaktesztet, akkor a túrasport termékeket vizsgálták. Most arra keresték a választ, hogy a könnyű, szénszálas héjjal ellátott bukók mennyire bírják a gyűrődést.

Hogyan válogattak?

Az ADAC ezúttal kilenc zárt bukósisakot választott ki, amelyek mindegyike megfelel az ECE-R 22/05 szabványnak. Törekedtek arra, hogy az adott gyártó kínálatának legkönnyebb és legújabb modelljét vegyék. Fontos szempont volt, hogy széles árskálát öleljenek fel (így durván ötvenezertől közel kétszázezerig terjednek), és hogy az Európai Unió minél több tagállamában kaphatóak legyenek a bukók. Emellett lehetőség szerint a plexi rendelkezzen páravédelemmel.

Mindegyik kiválasztott sisakból négyet teszteltek. Kettőt külsősökkel vásároltattak meg, így titokban maradt, hogy azokat éppen tesztre szánják. Kettőt pedig hivatalosan, közvetlenül a forgalmazótól rendeltek meg.

Mit vizsgáltak?

Öt fő szempontot határoztak meg a szakemberek. Az első a kezelés és a kényelem volt. Ezen belül a használati útmutató pontosságát és információtartalmát, a sisak tömegét, esőállóságát vizsgálták. A tesztelők szubjektív értékelése alapján elemezték a viselés komfortérzetét, a fel- és levételt, a huzatosságot, a szellőzést, a rostély különböző tulajdonságait.

Hogyan vegyek sisakot?

Bukósisakot nem ajánlott (sőt, tulajdonképpen tilos) próba nélkül megvenni, netről vakon megrendelni. Ha nem passzol a méret, egyrészt kín lesz majd minden egyes kilométer, másrészt meg egy tisztességesebb bukfencben nem is véd meg rendesen, ha lötyög a fejünkön. A lényeg, hogy minden kiszemelt, szóba jöhető típust próbáljunk fel, és meglátjuk, melyik illik legjobban a fejünkre. Ne legyen túl tágas, legyen passzentos, de ne nagyon szoros.

Aerodinamikai tényezők közül ugyancsak szubjektív érzékelés alapján, de több tesztelővel nézték a nyakra ható erőket 100 és 150 km/h-s tempónál, külön tekintettel a fej mozgatásakor bekövetkező változásokra. Vizsgálták a zajt, és azt is, hogy mennyit észlel a motoros a környezetéből.

Az aktív biztonsággal kapcsolatos teszteket egy nürnbergi laborban végezték el. A plexi átláthatóságát, párásodását, a fénytörést, a rostély karcállóságát és a látóteret is nézték. Passzív biztonság tekintetében az ütéselnyelés volt a központi téma: 20 Celsius fokos külső hőmérséklet mellett négy különböző pontra mértek ütéseket. A sisakra 7,5 m/s (27 km/h), az állrészre 5,5 m/s (19,8 km/h) sebességű ütésekkel dolgoztak. Arra is odafigyeltek, hogy baleset után mennyire könnyen és biztonságosan lehet levenni a sisakot a sérültről. Végül pedig a környezetre és a viselőre gyakorolt hatásokat, a bőrrel érintkező anyagokat is vizsgálták.

Melyik a jobb, ha baj van?

Az ütéselnyelés vizsgálatánál az ECE-R 22.05 szabványt vették alapul, de a teszteket szigorították és bővítették. Erre azért volt szükség, hogy a szabványhoz képest többletinformációkat kapjanak, és kiderüljön, hogy a sisak valóban mindenhol jól véd-e, vagy csak a norma szerinti ütközési pontokon. Jó osztályzatot a Shoei, az X-Lite és a HJC bukója kapott, a NEXX X.G100 R Billy B viszont elhasalt a teszten.

A súlyról sokan füllentettek

A mérlegelésnél azt tapasztalták a németek, hogy a legtöbb gyártó sumákolt egy kicsit. A sisakoknál nem a tényleges tömeget adták meg, voltak akár tizenöt dekás különbségek is, ami ebben a mezőnyben soknak számít. A mezőnyben egyébként a Nishua NRX-1 Carbon volt a legkönnyebb, a NEXX terméke a legnehezebb. A legtöbb bukó túl hangosnak bizonyult. Volt, amelyiknél 85 dB-t mértek – ez a zajterhelés bizonyos munkahelyeken már fülvédőköteles érték. Az esővel a HJC-nek és az X-Lite-nak gyűlt meg a baja.

De akkor most melyiket vegyem?

Összességében a legjobb osztályzatot a Shoei NXR kapta, méghozzá 2,2-est. Nem sokkal maradt el tőle az X-Lite X-803 Ultra Carbon (2,4) és a HJC RPHA 11 Carbon Lowin (2,5). A középmezőnybe került a mezőny legdrágább sisakja (BMW) és a legolcsóbb (MTR) is. A Nishua és a Scorpion elégségesre vizsgázott, ezek éppen egy-egy balesetnél szerepelhetnek gyengébben az átlagnál. A NEXX ebben a tekintetben még rosszabbnak bizonyult, így megbukott. Érdekes az MTR S-10 Carbon eredménye, ugyanis minden összevetésben jól-közepesen teljesített, holott messze a legolcsóbb a tesztelt sisakok közül a maga 53 ezer forint körüli árával.

Alább a táblázat, az osztályzatoknál a kisebb érték számít jobb eredménynek:

ADAC bukósisakteszt – 2018.
Gyártó és típus Ár (ezer Ft) Mért tömeg (gramm) Kezelés/ kényelem Aero-dinamika Aktív biztonság Passzív biztonság Osztályzat ADAC-értékelés
Shoei NXR 135 1396 1,9 2,5 2,7 1,9 2,2
X-Lite X-803 Ultra Carbon 174 1351 2,8 2,7 1,9 2,1 2,4
HJC RPHA 11 Carbon Lowin 150 1414 3,0 2,6 2,2 2,3 2,5
BMW Race 193* 1525 1,9 2,2 3,0 3,1 2,6 közepes
MTR S-10 Carbon 53 1458 2,4 3,0 2,1 3,1 2,7 közepes
Shark Spartan Carbon 137 1462 2,7 2,6 3,1 2,7 2,7 közepes
Nishua NRX-1 Carbon 105 1265 1,9 2,9 2,6 4,0 4,0** elégséges
Scorpion EXO-1400 Air 126 1350 2,1 2,5 2,1 4,0 4,0** elégséges
NEXX X.G100R Billy B 102* 1527 2,7 2,8 2,4 5,0 5,0** elégtelen
* nincs pontos magyarországi ár
** ha egy sisak a passzív biztonság kategóriában rossz értékelést kap, leromlik az összpontszáma is

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.