Fájdalmas út vezet a pajtától a szalonállapotig

Felújítás: Simson S51B

2016.11.30. 09:36

Restaurálás még soha nem jött ki annyiból, amit eredetileg rászántak. Még egy filléres Simsonnál sem. Tuning meg pláne nem. Pedig ez a kettő volt a cél, amikor felbukkant az eredeti állapotú Simson.

A barn find olyan fogalom, amitől minden veteránosnak elkezd remegni a térde. Nincs rá igazán jó magyar kifejezés, most hirtelen a fészerlelet jut eszembe, ebben benne van a lényeg: elfeledett, pajtában fellelt járműről van szó, amit a hosszú évek során romantikusan belepett a por és a tyúkszar.

Kis ország, kis barn find, Magyarországon ritkán kerülnek elő csodák, nem Cornwallban vagyunk, ahol minden második pajtában felbecsülhetetlen értékű Brough Superiorok lapulnak, tehát már annak is örülni kell, ha egy 1983-as, első tulajos, teljesen eredeti Simson S51B kerül elő - potom 55 ezer forintért.

 A Moped91-es fiúk meglátták benne a lehetőséget, és megvették - egyrészt szép feladatnak találták egy régi Simson felújítását, másrészt egyfajta tesztgépnek is szánták, amiben a saját alkatrészeiket vizsgáztathatták. Itthon viszonylag ritka ez a jelenség, de nagyobb kiegészítőgyártók időről időre előállnak ilyen és ehhez hasonló projektekkel.

Kiindulási pontnak ideális volt, hiszen a leromlott gyári állapot mindig jobb, mint az üzemképes kókány. "Egy eleve felújított motornál nem lehet biztos az ember abban, hogy milyen minőségű alkatrészeket szereltek bele. Az azonosnak látszók között is óriási különbségek vannak." - vázolta a helyzetet Csima Béla, a Moped91 ügyvezetője.

Melyik a legősibb márka?

A melyik a legrégebbi márka verseny győztese mindig attól függ, hogy ki tudja a nagyobbat csúsztatni. Jelenleg a Husqvarna vezet, ők egészen 1689-ig tudják visszavezetni a történelmüket egy muskétákat gyártó műhelyig. A Simson is elég nagy játékos, hiszen 1741-ig, egy kovácsmalomig fejtették vissza a szálakat, a Simson nevet viszont csak 1856-ban vették fel - akkor egyébként a Husqvarnához hasonlóan még fegyvergyártásban utaztak. A motorgyártó üzemet 2003-ban számolták fel.

A hosszú, 15 éves állás bármilyen profi körülmények között is telik, keményen öli a járművet, a pajtában rohasztás pedig a lehető legrosszabb. A tömítéseknél és a gumialkatrészeknél ez egyenlő a halállal, de folyamatos kenést igénylő fémek is megsínylik, így a csapágyak, a dugattyú és a gyűrű is borítékolhatóan cserés.

A tank is biztos problémaforrás, ha maradt benne üzemanyag, akkor az a karburátortól kezdve mindenhová berohadt, ahonnan a verejtékkel és könnyekkel lehet csak kipucolni, de a másik opció sem kecsegtet semmi jóval. A szárazon elrakott tank rozsdásodik, és akkor a folyamatosan eltömődő szűrők és fúvókák keseríti meg az életet.

Az S51B a simsonozás egyik nagyágyújához, a kiskőrösi Viktor Motorhoz került, ahol iparszerűen megy a NDK motorok felújítása, hetente kettesével kerülnek ki az elkészült Szimók.

A szétrozsdállt tanknál a népi módszert vetették be, kólával töltötték fel, ami egy hét alatt szépen lemarta a korróziót. A karburátoron az ultrahangos mosó segített - léteznek vajákos megoldások erre is, de az ultrahanggal nem tudnak versenyezni.

Minél jobban szétbontották a motort, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy el kell engedni a filléres felújítás álomképét, a megcélzott 100 ezer forintos keret a kipofozásra sem elég, nem hogy a tuningra.

A 15 év állás a vártnál jobban pusztította a Szimót, nagyjából mindent cserélni kellett, a kipufogót, a hátsó gátlót, a teljes elektronikát, a komplett kábelezést. „A szétszereléshez a Simson egyszerűsége miatt nem kellettek speciális célszerszámok. Talán a lendkeréklehúzó és a gyertyakulcs a legspeciálisabb alkatrész, a többi szerszámból szinte minden háztartásban van” - mesélte Béla a felújításról.

A tervezett költségek először duplázódtak, majd triplázódtak, és folyamatosan derültek ki a turpisságok. A váz például hegesztve volt a lábtartónál, ráadásul elég ocsmány módon. Emellé jöttek az apró, pár száz meg ezer forintos költségek - ha már szét kellett valamit szedni, akkor csak nem rakják vissza a régi szimeringet vagy csapágyat.

Ránézésre megfelelő állapotban volt a főtengely, de mégsem ezt építették vissza...
Ránézésre megfelelő állapotban volt a főtengely, de mégsem ezt építették vissza...

Simsonozásnál régi probléma, hogy a kopott, de gyári alkatrész még mindig jobb, mint a hitvány utángyártott, a projekt Simsonnál némileg könnyebbséget jelentett, hogy egy alkatrész nagyker áll mögötte, akik saját márkás EastZone és gyári MZA cuccokat pakolták bele. Ilyenkor azért felmerül a kérdés, hogyan lehet valami gyári egy megszűnt márkához, de egyszerű a magyarázat: az MZA az eredeti német tervrajzok alapján készül, és máig övék a Simson márkanév tulajdonjoga.

A végén ott álltak egy atomjaira szétszedett motorral, amiben végre minden vagy új, vagy szépen felújított - már csak össze kellett rakni, és bizonyítani, hogy jó munkát végeztek.

Legközelebb a fényezéssel, az összerakással és a tuninggal járó szívásokkal jelentkezünk.

Mire megy ki a játék?

A Simson S51B felújítását és viszontagságait azért mutatjuk be, mert a végén segítünk a Moped91-nek elárverezni a motort, az összeg pedig a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számlájára folyik be. Jó ügy mögé jó érzés beállni.