Ritka az a motor, amivel kétszer is foglalkozunk, de Jenő streetfightere másodszor is megérdemli a figyelmet. A Suzuki akkorát változott, mintha egy teljesen más motor lenne. Mintha egy szép, ám szolidan illedelmesen öltözködő lány egyik pillanatról a másikra bevadult volna, és megjelenik, mint rockdíva. Ahogy Olivia Newton-John a Pomádéban.
A két évvel ezelőtt bemutatott a klasszikus streetfighter már akkor is minden részletében megfelelt a stílus követelményeinek. Először nem értettem, hogy vajon mi vette rá Balogh Jenőt a Suzuki szétszerelésére? Az ok egyszerű: számára nem létezik tökéletes.
Az előfordul, hogy az egyedi motorokat később tovább csinosítják, apróbb módosításokat hajtanak végre, de a további átalakítások a kész mű lényegét már nem érintik. Jenő egészen másképp lépett. A már elkészült streetfightert tekintette alapgépnek, és csinosítgatások helyett radikálisan átépítette a már eddig is egyedi motorját.
Még a vázat sem hagyta meg, tovább csökkentette a motor tömegét és hosszát. Az üléstartó váznyúlványt megrövidítette, és a merevítését szolgáló alsó tartót eltávolította. Helyette lemezből készült erősítést hegesztett a tank mögé, ami észrevétlen marad, mégis megtartja a motoros súlyát az egyszemélyes ülésen. Ezzel légiesebb lett a motor hátsó része.
Az első változat Ducati farokidomát elvitte Jenő Majosházára, és ott alakították át a tervei szerint. Ez is rövidebb és keskenyebb lett. Kireszelte a saját gyártmányú és egyedi formájú LED sor helyét, ami a hátsó lámpa szerepét tölti be. A meredek emelkedésű idom alja nagyon szem előtt van, ezért csúnya lett volna az ott tátongó üreg. Befedte hát alulról is, majd ide rakta a rendszámot, hogy ne legyenek feleslegesen kiálló alkatrészek.
Az első sárvédőhöz a gyári darabot használták fel. Csapatmunka volt, mert Kosztya, a Retro Katana alkotója először levágta róla a felesleges sallangokat, majd Jenő melegen formázta és összehegesztette, így nyerte el a mostani vékony formáját.
Az idom méreteinek csökkentése és a segédváz megkurtítása után helyet kellett keresni egy csomó elektromos szerelvénynek. Ezek egy saválló acélból készült dobozba kerültek, amit a központi rugóstag fölé építettek be. Ez így leírva egyszerűen hangzik, de aki ismeri a GSX-R vázszerkezetét, az tudja, milyen kicsi és nehezen hozzáférhető helyre kellett bezsúfolni azt a vezeték- és alkatrészmennyiséget, amit a japánok az eredeti farokidom alatt szétszórtak.
Ha már szóba került a saválló acél: a motorépítők számára ez az egyik legnemesebb anyag. Az egyre csillogóbbá váló Suzukin a polírozott alumínium mellett csak ez jöhetett szóba. Bármilyen hihetetlen, még az első lámpa is ebből készült, a tartószerelvényekkel együtt. Jenő egy Shox foncsor köré kalapálta-hajlította-hegesztette a burát, amit aztán olyan csillogóvá polírozott, hogy bizony díszére válna bármelyik katalógusnak.
De az alkotás közben nem csak a szép formára kellett figyelni. Még olyan részletekre is kiterjedt a figyelme, mint a láncvédő. A fényes lemezen áttört GSX-R felirat szerénykedik, egyértelműen utalva a motor eredetére.
A farokidomon és a sárvédőn kívül nem találunk műanyagot a motoron. A markolatok alumíniumból martak, és esztergályos munka a fékolaj-tartály is. Műszerfal nincs, csak az olajnyomás esetleges hiányára figyelmeztet egy piros LED a kormánytengely közepén. A gyorshajtás elkerülésére (hmmm, vajon biztos ezért?) felkerült a kormányra egy kis digitális sebességmérő. A gyújtáskapcsoló is más helyre csúszott, így a motor elején csak a funkcionalitás dominál. Semmi sincs, ami megtörné a puszta fém csillogását.
A magyar motorépítőkben erősen él a "minden jó lesz még valamire" hagyomány. Reméljük, ezt nem is fogjuk elfelejteni még akkor sem, amikor már alkatrész-katalógusok tömege kényeztet - vagy lustít - minket. Nos, a hátsó fék olajtartálya egy krómozott benzinszűrőből készült. A tankszuszogó nyílásának fedele olyan, mint egy apró szobor, pedig eredetileg egy guminyomás-mérő vége volt.
A hátsó kerék a gyárinál valamivel szélesebb: 5,5 collos. Az első felni az eredeti, de mindkét kerék átesett némi átalakításon. A gyári kivitelű felnik közepén egy perem futott körbe. Jenő ezeket kiköszörülte, így a kerekek belső felén óriási, polírozható felületet kapott. De nem állt meg a felnik fényesítésénél! Aprólékos munkával tükörfényesre polírozta az első féktárcsák belső oldalát és éleit, valamint a féknyergeket is. Nagyon közelről és nagyon kritikus szemmel néztem meg a féknyereg bonyolult vonalait, de nem találtam egyetlen gombostűfejnyi fekete foltot sem rajta. Egyedül a hátsó féknyereg és a féktárcsa kerülte el az általános polír-rohamot, de valószínű, hogy a télen ez a két alkatrész is fémes csillogásra tesz szert.
A festés a hódmezővásárhelyi Sándor Zsolt munkája. A tetoválóműhellyel is rendelkező srác időnként airbrush pisztolyt is vesz a kezébe, és az Alföldön már nem egy motor dicséri őt. A Suzuki festése túlvilági fantáziára utal, némi Alien-szerű beütéssel.
Nem tudom, ki merjem-e mondani, hogy a Suzuki streetfighter elnyerte végleges formáját? Ezen a motoron már elég nehéz olyan dolgot találni, amit tökéletesíteni lehetne.