Munkalap nélkül átvernek a szervizben?

2011.02.18. 17:41

T. Doki!

Nem motor, hanem jogorvoslásban kérném a tanácsod, amennyiben tudsz benne segíteni. Először arra gondoltam, általánosságban kérdezem meg a véleményed egy ilyen esetről, de úgy döntöttem, inkább leírom a konkrét történetet.

Pár éve volt, hogy kereskedésünkben – ahol én alkalmazott voltam – egy vevő megvásárolt egy éppen akkor érkezett használt, nagyköbcentis, olasz robogót. Másnap visszahozta azzal a panasszal, hogy rángat. Rövid próba alatt kiderült, hogy el-elmegy a gyújtás rajta. Volt munkaadóm próbálta ki a motort, mert Ő adta el előző nap ennek az ismerősének, majd tolta hátra a szervizbe, hogy nekilásson megkeresni a hiba forrását. Én egy másik motoron dolgoztam, de azt tanácsoltam

neki, hogy kezdésnek nézze meg a testkábelt. Így tett és hamar meg is lett a hiba oka. A vevő közben kint várt és gondolom a tizenöt perces munkáért nem tudott volna mit kérni a főnököm, ezért azt mondta neki, hogy a gyújtáselektronikát kellett kicserélni, mert az volt a bűnös. A

szóban forgó, műanyag házas elektronikát csavarlazítóval letisztította, hogy úgy nézzen ki, mint egy új, majd megmutatta a tulajnak, mint beépítésre került alkatrészt. A "hibás" alkatrészt a kölcsönös bizalom miatt nem kellett megmutatni, de nem is okozott volna gondot egy hasonló alkatrész felmutatása sem. A tulaj súlyos tízezreket fizetett a munkáért, de boldogan távozott. Nem volt

jellemző szervizünkre az ilyen átverés, bár azt nem tudom, hogy fizetéskor mik kerültek rá a nem létező munkalapokra és számlákra, mert én csak a javításokkal foglalkoztam. A kereskedést - ahol már többek között ezért sem dolgozom – nem nevezem meg, mert nem tudom bizonyítani az esetet, és nem szeretnék hitelrontásba, vagy még rosszabba keveredni.

Az tehát a kérdésem, hogy egy hasonló esetben mit tud tenni az ügyfél, ha tudja, hogy átverés áldozata lett? Erre általában nem sok esély van, de ha mégis tudja valamivel bizonyítani, mik a jogi lehetőségeik? Persze, az sem mindegy egyáltalán kapott-e valamilyen munkalapot és számlát az elvégzett munkáról, mert ha nem, akkor gondolom csak egy vitában rendezhetik le a dolgot. Úgy gondolom, nem egyedi esetről lehet szó, lassan itt a tavasz, előkerülnek a motorok és velük együtt

különböző problémák, meghibásodások. Ha tudsz, kérlek adj tanácsot a motorosoknak, hogy mikre figyeljenek oda hasonló esetben, esetleg mi alapján válasszanak maguknak szervizt.

Köszönettel,

Egy magát megnevezni nem kívánó régi olvasó

Kedves Levélíró!

Nagyon nehéz kérdés a szervizek és az elvégzett munkák hiteles és pontos nyomon követése, ugyanis ha valaki csalni akar, akkor tud is, nem lehet csalás-biztos rendszert felállítani. Van azonban néhány olyan eszköz a kezünkben, amellyel eredményesen vívhatjuk ezt a kissé szélmalomharc-szerű csatánkat. A sok hozzám érkező rossz tapasztalat ellenére azért én hiszem, hogy a szervizek nagy része tisztességesen dolgozik és a kért munkán elvégzik, a hibás alkatrészt – és csak azt – kicserélik.

Minden motorjavítás megrendelés legfontosabb kelléke a munkalap, vagy más néven munka megrendelő lap. Ahol nem adnak munkalapot az már számomra nem is igazi szerviz, csak baráti javítgatás, önzetlen segítés. Az, hogy mégis kérnek érte pénzt egy másik történet.

A munkalapnak tartalmaznia kell a javítás megrendelését, a hiba pontos leírását, várható javítási határidőt és egy becsült összeget. A motor tulajdonosának elérhetősége lehetőséget ad javítás közbeni konzultációra, összegről való tájékoztatásra. Nem utolsósorban a munkalap ügyfél példánya dokumentálja, hogy a motort átvették, otthagytuk. Szokásos, hogy a munkalapon nyilatkoznunk kell, hogy a kiszerelt alkatrészekre igényt tartunk-e, kétségek esetén tartsunk igényt, ezt jelezzük előre. Ez nem bizalmatlanság, az alkatrészeket a javítást végzőnek elméletileg mindig át kell adni, hiszen a kiszerelt alkatrész nem lesz az ő tulajdona, mitől lenne?

Amikor elkészült a javítás, akkor mielőtt aláírnánk a munkalapot győződjünk meg róla, hogy jó-e a jármű, megfelelően javították. Ha a munka nem megfelelő, akkor a munkalapon ezt jelezni kell és nem szabad átvenni a motort. Ha pedig mégis átvesszük és később derül ki, hogy valami nem teljesen kerek, akkor a vonatkozó jogszabályok értelmében a munkalappal és a kapott számlával később is reklamálhatunk munka garanciára (javító szolgáltatásra vonatkozó kötelező jótállás) hivatkozva. Erről a 249/2004. (VIII. 27.) Kormány rendelet az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról c. részben lehet részletesen olvasni. Ha a javítás bruttó értéke a 20 ezer forintot meghaladja, akkor a javítást követően 6 hónapig az elvégzett munkára garanciát kell vállalni.

Nagyon nehéz eldönteni, hogy a motorba valóban a kifizetett új alkatrészt, vagy egy hibátlan másik alkatrészt tettek be, sajnos a csalásra berendezkedett műhelyeken nehéz kifogni. Azonban ha kiderül akkor polgári per keretén belül érvényesíteni lehet jogainkat, hiszen ez csalás vétsége, nyilvánvaló.

A lényeg tehát a hivatalos munkalap, azaz javítás megrendelő lap. Ez az a dokumentum, amely vita esetén számunkra sok esetben segítséget nyújthat.

Üdv.

Motordoktor