Állandó gáznál rángat. Haldoklik az injektor?

2012.06.27. 17:48

Tisztelt Motordoki!

Néhány hete gyengélkedik a 2005-ös évjáratú Honda CBR600F típusú motorom. Egy hosszabb útról jöttem hazafelé, amikor furcsa rángatást érzékeltem olyan 50 km/h sebességnél. Először azt gondoltam, magas sebességben maradt a váltó az országúti döngetés után, miután lakott területre értem, leváltottam, utána megszűnt. Aztán újból jelentkezett, ekkor biztos voltam benne, hogy nem a rossz sebességfokozat volt a rángatás oka. Kisebb pihenő után indultam tovább, figyeltem a motor viselkedését, jellemzően akkor jelentkezett a hiba kisebb-nagyobb mértékben, amikor 50 km/h környékén gurultam és csak épp annyi gázt adtam, hogy motorfék ne legyen, de ne is gyorsuljon a gép.

Az országúton aztán egyszer csak motor leállt, piros FI lámpa kigyulladt a műszerfalon. Lehúzódtam út szélére, kisebb szívroham után gyújtás többszöri elvétel és ráadás után lámpa kialudt és beröffent a motor, tovább tudtam haladni. Több leállás nem volt, de előfordult a fent említett rángatás, néhányszor a piros FI lámpa is kigyulladt majd elaludt, vagy az alapjárat vált gyengévé, enyhe gázadás kellett, hogy le ne álljon a motor.   

Elvittem szervizbe, gyertyacserét meg injektor tisztítást végeztek a motoron, de nem oldódott meg teljesen a probléma. Injektorok belülről nem voltak átmosva, csak kívülről megtisztítva a lerakódásoktól, szerviz szerint mocskos benzint tankoltam (Shellen tankoltam előtte tele, de a probléma csak akkor kezdődött mikor már majdnem elfogyott az egész tank, nem merném egyértelműen arra a tankolásra fogni, inkább az évek során piszkolódhat el ezektől a hitvány benzinektől a rendszer).

Most is előfordul, hogy 50 km/h sebesség körül, minimális, motorféket ellensúlyozó gázmarkolat állásnál rángat a gép. Olyan érzés, mintha rángatná valami a gázmarkolatot, pedig stabilan tartom, vagy esetleg benzinellátás akadozna, vagy gyújtás hagyogatna ki. Ezeknél azonban az alapjárat és a gyorsítás is problémás lenne, nem csak a városi cirkáló sebesség. Alapjárat okés, nem észleltem azóta abban problémát és érzésre jól gyorsul a gép; magasabb sebességnél, gyorsításnál nem érzékelek rángatást vagy köhögést.

Szerviz óta váratlan leállás meg piros FI lámpa nem jelentkezett, csak a rángatás maradt meg. Gondoltam kuplungra, de ha az csúszogatna, akkor gyorsulásnál érezném. Szerviz szerint ilyen baja nincs a gépnek. Most injektortisztító adalékot javasoltak a benzinhez keverni, hogy ami esetleg maradt kosz az injektoroknál, azt eltávolítja. Egyelőre nem érzem a javulást. Ha az injektorok dugultak el, akkor az alapjárat és a gyorsulás is pocsék lenne nem?

Rettegek, hogy valami elektronikus baja van, szenzor vagy vezérlés hiba, amit nem csak megtalálni nehéz hanem javítani is.

Mi lehet a hiba oka?

Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözlettel: István

Kedves István!

Ezt az alap gázállás közeli rángatást általában az okozza, hogy a motor, - bár megkapja a jeleket a megfelelő helyekről - nem tudja pontosan feldolgozni, és konyhanyelven szólva nem tudja mit csináljon. Legyen motorfék üzem, vagy legyen részterheléses üzem, esetleg gyorsítson? Az injektor tisztítása nem volt butaság, ugyanis az egyik lehetséges ok az injektor rossz sugárzási képe, esetleg többlet tüzelőanyag bejuttatása, azonban ez nem csak ilyenkor jelentene hibát, hanem például többlet fogyasztást és néha leálló vagy egyenetlen üresjáratot is okozna.

Elképzelhető, hogy a befecskendező rendszer egyik eleme, például a fojtószelep potméter alapállapota mászott el, amelyet szakszervizben ellenőrizni tudnak, szükség esetén beállítják. Persze ezer más ok is lehet, de nem kell azonnal arra gondolni, hogy valami rémisztő nagy összegbe fog kerülni. Ezek a hibák általában vagy koszolódás vagy elhangolódás következményei, ami hozzáértő szerelők hamar kiszűrnek és javítanak.

Üdvözlettel:

Motordoktor