Mit tehetek, ha elakad a forgalomba helyezés?

2017.04.07. 17:28

Tisztelt Motordoki!

A történet úgy kezdődött, hogy vettem egy motort. A Honda olasz papíros volt, úgy egyeztünk meg, hogy ők átírják a nevemre, ennek a felára benne volt a vételárban. Eddig szép és jó, friss műszaki, a motor költségmentes gyári szép állapotban, aztán ennyi volt a jó hír.

Honda CBR1000F - SC24
Honda CBR1000F - SC24

Ugyanis az ügy elakadt járási hivatalban. Tudomásom szerint probléma van az alvázszámmal, mivel még ilyen nem szerepel a nyilvántartásban, valamilyen alvázszám kódtár frissítést kell végezni a belügyminisztériumnál, majd ezután tudják elfogadtatni és rendszámoztatni a motort. Számít az évjárat is? Ugyanis volt egy ismerősöm, aki ugyanilyen motort hozott be ugyanúgy Olaszból, ugyanilyen SC24 kezdetű 11 karakteres alvázzal 92' évjáratút, és egy hét alatt átírta. Ha esetleg rendben van a történet, én hogyan tudakolhatom meg, hogy mennyi idő, míg feldolgozzák az adatokat? Várnék még akár egy hetet is, ha tudnám, mikor lesz már végre vége az ügynek. Már egy hónapja, hogy húzódik. Vásárláskor leinformáltam a boltot, nem hallottam róla rosszat, meg még falubeli is dolgozik ott, emiatt még a vételárat is ott hagytam, hogy ne az legyen ami visszatartja az átírást.

Üdvözlettel: Roland


Kedves Roland!

Sajnos hallottam már hasonló esetről, ez a nyilvántartó rendszer hibája. Bárki nem írhat bele semmilyen modellt, hiszen akkor bekerülne a rendszerbe egy csomó nem létező motor, hibás adat. Tárolják a vázszámokat, és a motorok kereskedelmi megnevezését, azonban ha az újabb motornál a vázszámban volt valami változás, vagy a kereskedelmi megnevezése valamiben változott, akkor az okmányiroda a menüből már nem tudja ezt kiválasztani, frissítésre van szükség, de ennek van egy átfutási ideje. Csak azzal lehet gyorsítani a dolgot, ha felveszed a kapcsolatot egy hivatalos Honda kereskedővel, esetleg az importőrrel, és ő megadja pontosan az adott motor típusát, kereskedelmi megnevezését (nevét) és azt elküldi a megfelelő helyre, a rendszerbe beviszik a központi okmányirodában, onnan bármelyik helyen gond nélkül megy majd a forgalomba helyezés.

Üdv.

Motordoktor