Vettem használtan egy új motort, hogyan járassam be?
Kedves Doki!
Nagy szerencsével sikerült vennem egy 2020. októberi 500-as Honda Rebelt. Az eladó hölgy a motor vásárlása után megijedt és végül 14 km-el adta el nekem a kis bobbert. Kérdésem a bejáratás mikéntje lenne.. Pro és kontra óvni vagy hajtani ?! Illetve a gyári motor olajat mikor hány km- nél illik először lecserélni?
Köszönettel szíves válaszát: Peter
Kedves Péter!
Szuper vételnek hangzik, és a kérdés is helyén való. Alapvetően szükséges és elégséges a gyártó által javasolt bejáratás és karbantartás elvégzése, ami úgy néz ki, hogy az első 500 kilométer megtétele közben kerülendő a nagy gázzal való gyorsítás, erős fékezés és gyors visszaváltogatás. Tehát érdemes a motor fordulatát lassan változtatni. Természetesen egy vészhelyzet esetén a fentiek nem mérvadóak.
Javaslom, hogy a bejáratás történjen meg októberig, így az első esedékes olajcsere már ez után történhet, ugyanis annak a kritériuma a megtett ezer kilométer vagy egy év.
Remélem tudtam segíteni,
Üdv:
Siposgeri