2003.12.11. 11:19

Nemrégiben vásároltam egy Honda Tact típusú robogót, egy használtmotor kereskedésben. Előzményként annyit mondanék, hogy vásárlás után pár nappal gyűrűtörése lett, majd a hengercsere, felfúrást követően, új csapágyak és egy használt főtengely került bele.

Ezután úgy működött, ahogy kell. A szerelő, aki eladta, mondta, hogy egy kb. 300 km-en át ne menjek 40-45-nél többel. Egyébként a felfúrás után kevesebb lett a fogyasztása és a gyorsulása is jelentősen javult.

Éppen hazafelé tartottam, amikor egy lejtős szakaszon egyszer csak úgy leállt, mintha lekapcsoltam volna a gyújtást. Lehúzódtam az útról és levettem, majd rátettem a gyújtást, indítóztam és elindult a motor. Amikor kitettem az irányjelzőt, hogy elinduljak, abban a pillanatban leállt, és azóta sem indult be. Mivel a gyertyája nem tűnt túl jónak, ezért azt kicseréltem egy újra. Elvileg üzemanyagot kap, szikra van, de elindulni nem hajlandó, sem önindítóval, sem berúgással. Mi a manó lehet a baja?

Lehet, hogy ezt a levelet egyenesen Mulder ügynöknek kellett volna küldened az X-aktákba, mert a parajelenségek inkább az Ő szakterülete. Viszont mivel hozzám került az ügy, megpróbálom megtalálni a probléma megoldását!

Hallottam egy robogó tulajdonosról, akinek teljesen fel lett újítva a motorja. A felújítás alkalmával egy utángyártott, de márkás dugattyút kapott a gép. Egy éve járatja a motort, de amint 40 km/h fölé merészkedik, a motor azonnal megragad. Lehet, hogy nálad is ez áll fenn és egyszerűen úgy megragadt a motor, hogy eltörte a gyűrűt is, utána azonnal egyszer még melegen beindult, aztán kész. E lehetséges ok leellenőrzésére javasolnék egy kompresszió mérést!

Azt elfogadom, hogy szikra van, mivel ez könnyen ellenőrizhető és gondolom ezt meg is tetted, de a másik lehetséges hibaforrásnak az üzemanyagrendszert tartom. Tudom, azt írtad, kap benzint a motor, de javaslom, ellenőrizd le az üzemanyagrendszert! Az is elképzelhető, hogy egyszerűen víz került az üzemanyagba és ezért állt le és nem indul el a motor. Javasolnék, biztos ami biztos alapon, egy teljes üzemanyagrendszer tisztítást!

Írd meg emailben motordoktorunknak, milyen motorod van (márka, típus, évjárat), és mik a tünetek. Ha lehet, használj ékezeteket, és ne küldd el többször a levelet!

A választ postafordultával MOTORDOKI rovatunkban olvashatod. Természetesen csak a problémák egy része orvosolható távgyógyításos módszerrel, mindenki maga döntse el, milyen mélységig mer beletúrni a motorba.

Bizonyos esetekben nem ajánlatos házilag bogarászni, ilyenkor természetesen doktorunk is azt javasolja majd, hogy fordulj szakszervizhez.