Puha futómű, strapabíró motor

2013.03.19. 10:56

Helló Nepperűző!

Yamaha Tricker 250-et szeretnék, minél kevesebb kilométerrel. Elmúltam 50: régen enduróztam, amikor Angliában éltem a nyolcvanas években, akkor még triáloztam is hétvégenként. Jó lenne megint valami olyan gép, ami nem enduró, de könnyű és elhagyhatom vele az aszfaltot.

Nekem ez a Yamaha teljesen kimaradt. Múlt héten csodálkoztam rá Budapesten, jellemző módon nem volt rajta rendszám, „ötvenes papírokkal” használták. Kettőt találtam eladót, igazából tetszenek, de talán te vagy a kollégáid ismeritek. Teszteltétek? Próbáltátok? Szabad megvenni?

Mátyás

Kedves Mátyás,

tudtommal nálunk nem volt belőle tesztmotor, de 2006-ban ismerkedtem vele. Könnyű volt és alacsony, a széles kormánya és a rövid teste valóban gyengén triálos élményt adott – kuncogtam is, hogy ez az igazi horgászmotor nekem, mert a halak úgysem érdekelnek, a tavat viszont lelkesen motoroznám körbe-körbe.

Aszfalton sem használhatatlan, de 100 km/h fölött már eléggé bizonytalan volt. A végsebessége 120 körül van, de a 90-es utazó biztos jobb neki. Emlékszem, tetszett a rövid egyes, egészen jól emelte az elejét a buckák között.

A Yamahának azt hiszem, nem nagyon jött be a Tricker-biznisz, igaz, túlságosan nem is bukhattak rajta, hisz a motorblokk meg egy csomó apróság kész volt: az XT250-ből emelték át. Fiatalos formatervez kapott az egyszerű technika – acélváz, hagyományos villa, egyszerű, himbás hátsó rugóstag van a 250-esen.

Nekem pont megfelelt a magassága, de azt hiszem a magasabb vezetőknek túl szűk lesz a gép. A kilóknak sem barátja, túl lágy a futómű – nem enduró ez, hanem könnyű léptű bóklászós motor. Meglepő módon még két személy is egészen jól megfér rajta, bár a menetdinamikából sokat levesz az utas.

A 19 lóerő annyi, amennyi, bár a 120 kilós gépet egészen normálisan mozgatja. Nem írtad, mire használnád, de a kis tank nem támogatja a túrákat – városba, vidékre, mezei utakra viszont ideális, és biztos, hogy strapabíró.

Ha igazán kevés kilométerrel szeretnél Trickert, vegyél Rieju Tango 250-et: a spanyolok máig gyártják a Yamaha klónját. Fórumokban próbáltam keresni róla konkrétumokat: spanyol tulajdonosok szerint kicsit könnyebb a Rieju, de Paioli futóműve leheletnyit feszesebb. Nem próbáltam személyesen, de a kisebb gépeik minősége nagyon jó, én látatlanban, azok alapján ebben is megbízom.

Üdvözlettel

A Nepperűző