2017.01.12. 16:29

Tisztelt Nepperűző!

Azzal a reménytelennek tűnő üggyel fordulok magához, hogy nemrég egy barátom édesapja nekem ajándékozott egy Jawa 350/638-ast, amelynek már semmilyen okmánya sincs meg. Annyit tudok, hogy ő vette újonnan, tehát egy gazdás volt végig, és valamikor végleg ki lett vonva a forgalomból, meg még tudom a rendszámát, ami volt anno. Maga a motor egyébként szinte teljesen rendben van, csak egy alapos mosás kellett meg pár alapvető apróság. Nagyon szeretném a nevemre íratni és használni, de nem tudom, hogy van-e bármi esély erre, pont emiatt nem is írtunk még adásvételit.

Segítségét előre is köszönöm!

Tisztelettel: Imre

Jawa 350 638

Kedves Imre!

Nem vagyok sem jogtár, sem gyakorlott ügyintéző, ezért félő, hogy nem a legjobb emberhez fordultál a kérdéseddel. Lehet, hogy egy veterános fórumban sokkal pontosabb választ kapsz, illetve bízom benne, hogy itt a kommentek között is lesz a témához jobban konyító szakértő. Azért összeszedem, amit a témáról tudok.

Ha a motort kivonták a forgalomból, akkor az egy szerencsésebb eset. Az utolsó bejegyzett tulajdonos ír egy nyilatkozatot a kivonásról és az elveszett okmányokról, veled pedig kitölt egy adásvételit. Te írsz egy kérvényt az okmányirodának, és megpróbálod végigjárni a forgalomba helyezés lépéseit - eredetvizsga, biztosítás, műszaki az NKH-nál. Elméletileg így működhet, de csak elméletileg.

Például nem mindegy, hogy két vagy hárombetűs rendszáma volt - a hárombetűsnél van esély arra, hogy valamilyen rendszerben még benne legyen. Ha nincs, akkor a tiszta út lehetetlen küldetés. Illetve szükséges még az ügyintéző segítőkészsége is, anélkül esélytelen vagy.

Az, hogy tudod a régi rendszámot, jelentős előny, mert van rá esély, hogy be tudják azonosítani a nyilvántartólap alapján a motort. A te esetedben további reményre ad okot, hogy az utolsó tulajdonos ugyanaz, aki a gépjárműnyilvántartóban is szerepel, tehát az adásvételi megírásával folyamatos lesz a tulajdonosi láncolat.

Ha nem érzed magadban az erőt ezt végigjárni, szükség esetén többször nekifutni, akkor érdemes megbízni ezzel egy gépjármű-ügyintézéssel foglalkozó céget vagy neppert, nekik nagyobb rutinjuk van ebben.

A másik opció a legóvatosabban fogalmazva is szürke zóna, és egy papíros váz megvásárlásával kezdődik, de tudod, ez olyan mint a kábítószer, telefonon nem beszélünk róla.

Üdv:

Nepperűző